Egy év fogházbüntetésre ítélték a toponári általános iskola igazgatóját kedden a Kaposvári Városi Bíróságon, mert felelősnek találták a tavaly előtti halálos gyermekbalesetért.
Szabadlábon védekezhetnek a Hunguest volt vezetői
Nem helyezte előzetes letartóztatásba a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) vagyonának hűtlen kezelésével gyanúsított Hunguest Vagyonkezelő Rt. három volt vezető tisztségviselőjét a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság. A három vezető több milliárd forintos vagyonvesztést okozott a feltételezések szerint.
Pándy el akarta rabolni egyik lányát
A hat gyilkossággal vádolt Pándy András két legfiatalabb gyermeke tett vallomást ma Brüsszelben, az apjuk ellen folyó perben. Réka elmondta, hogy apja egyszer el akarta rabolni a nevelőintézetből, ő azonban sikoltozásával megakadályozta ezt.
A RIAA a kalózkodást és a CD-írást okolja forgalmuk visszaeséséért
Az USA nagy hanglemezgyártóinak szövetsége hétfőn közzétett egy jelentést tagjainak 2001-es forgalmáról, amely a recesszión és a szeptember 11-i terrorakción túl az ingyenes (kalóz) letöltéseket és a CD-írást is megjelöli a forgalom visszaesésének okaként. A szövetség a Peter Hart Research Associates piackutató céget bízta meg egy felmérés elkészítésével.
Törvényellenes a paksi atomhulladék orosz importja
Az orosz szövetségi legfelsőbb bíróság kedden törvényellenesnek nyilvánította a paksi atomerőmű nukleáris hulladékának Oroszországba szállítását. Illés Zoltán, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke szerint a döntés nem érvénytelenítheti a szállításról szóló nemzetközi egyezményt, de az orosz kormány a döntés hatására felmondhatja azt.
Védett madarakat találtak egy olasz utasnál
Három védett fenyőrigó tetemére leltek a csengersimai határátkelőhelyen a vámosok . A belépésre jelentkezett 52 éves olasz vállalkozó vámköteles árut nem jelentett be, ennek ellenére az eljáró pénzügyőr tételes vámvizsgálatot tartott.
Nyomozás egy képviselőjelölt ellen
Lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el a rendőrség Maurer János, a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés alelnöke, a Centrum párt képviselőjelöltje ellen – tájékoztatta az MTI-t kedden Farkas Gábor alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályvezetője.
A jugoszláv parlament elfogadta a kisebbségügyi törvényt
A törvény egyik sarkalatos pontja, hogy előirányozza a szövetségi kisebbségi tanács és a kisebbségi nemzeti tanácsok létrehozását, amelyeket a kisebbségek tagjai választanak meg.
Megkegyelmezett a német államfő egy volt RAF-terroristának
A német államfő kegyelemben részesítette a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) nevű terrorista szervezet egy volt tagját, Adelheid Schulzot – jelentették be kedden Berlinben.
Újra kezdik Jaruzelski sortűzperét Lengyeloszágban
Négy vádlott indítványára kedden egy varsói bíróságon elölről kezdték Wojciech Jaruzelski tábornok, volt államfő, nemzetvédelmi miniszter és hat magas rangú egykori katonai vezető perét az 1970-es tengermelléki munkáslázadás idején leadott sortüzek ügyében.