Listán a mobilcsalók?

A mobilcsalók kiszűrését remélhetik a mobilszolgáltatók az új távközlési törvény bevezetésétől, melynek értelmében a távközlési szolgáltatók megtagadhatják a szerződéskötést a vásárlóval, illetve az illető adatait átadhatják egymásnak és/vagy egy közös adatbázisban tárolhatják.

Eljárást indított a GVH a mobilszektorban

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2002. február 8-án tájékoztatta a hazai sajtót, hogy február 7-én eljárást indított a közcélú rádiótelefon-szolgáltató Westel Mobil Távközlési Rt., Pannon GSM Rt., V.R.A.M. Rt. (Vodafone) és Westel Rádiótelefon Kft., illetve a Matáv Rt. ellen. A vizsgálat során a vállalkozásoknak a mobilhálózatok egymás közötti, illetve a vezetékes és mobilhálózatok közötti hívásai árának megállapítására vonatkozó gyakorlatát vizsgálja abból a szempontból, hogy az megfelel-e a versenytörvény rendelkezéseinek.

Hága-ellenes tüntetés Belgrádban

A belgrádi Köztársaság téren mintegy 5000 ember gyűlt össze a Hága ellen elnevezésű tiltakozó gyűlésen. A megmozdulás résztvevői többek között kezdeményezték, hogy Milosevic védelmét az állam fizesse.

Szabadon engedték Kínában a bibliacsempészt

16 ezer bibliát próbált becsempészni az országba, ezért a kínai hatóságok tavaly májusban letartóztatták a Hong Kong- i Li Guangqiang-ot. Mivel a férfi a könyveket egy illegálisan működő keresztény csoportnak akarta eljuttatni, akár halálra is ítélhették volna tettéért, de a hétvégén szabadon engedték.

Ellopták a Vizsolyi Bibliát

A vizsolyi református templomból ellopták vasárnap hajnalban a Vizsolyi Biblia ott őrzött első magyar nyelvű kézzel írott példányát – erősítette meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság ügyeletese.

Apróhirdetésben kínáltak kopogtatócédulákat Kiskunmajsán

“Kopogtatócédulák eladók, irányár megegyezés szerint, érdeklődni a Piactér bejáratánál piacnapokon” – olvasható a kiskunmajsai önkormányzat hetilapja, az Új Kun-Majsa legfrissebb számában, értesült Csávolszki László jegyzőtől vasárnap az MTI. Közlése szerint a lap pénteken került az utcára, akkor fedezte fel az apróhirdetést. Elsőként az újság szerkesztőségében érdeklődött, ahol úgy tájékoztatták, hogy a fizetett hirdetést szerdán délután adták fel. Csávolszki László telefonon azonnal értesítette az 5. számú választókerület választási bizottságát, a Bács-Kiskun megyei választási irodát, valamint a területileg illetékes ügyészt. – A kapott instrukció alapján hétfőn írásban is megteszem a feljelentést ismeretlen tettes ellen – közölte a jegyző, aki szerint az üggyel...

Nógrádi-ügy – a rendőrség cáfolja a színes Mai Lap információját

Nógrádi József meggyilkolásának ügyében csak és kizárólag Nógrádi Zsoltot és Ádámot hallgatta le a rendőrség – közölte az ORFK Kommunikációs Igazgatósága az MTI-vel. A közlemény szerint a lehallgatás természetesen bírói engedéllyel történt, és ennek felhasználása a hamis vád miatt folytatott eljárásban jogilag ugyancsak kifogástalan.

Dávid Ibolya: kampányban nem szokás amnesztiát ígérni

Demokráciákban nem szoktak kampányban börtönkapu-nyitást ígérni – jelentette ki Dávid Ibolya szombaton az MTI-nek. Az igazságügy-miniszter, az MDF elnöke ezt azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy információk szerint az MSZP programtervezete a 2002-2006-os ciklus közepére elképzelhetőnek tartja az amnesztiát.

A Microsoft szerint az Oracle a pereskedő államok felbujtója

A Microsoft elleni perben a szoftveróriást képviselő ügyvédek szerint az Oracle egyik elnökhelyettese bíztatta az igazságügyi minisztérium és a 18 állam közül kilenc által felajánlott perenkívüli egyesség elutasítására, és szigorúbb feltételek követelésére a kilenc továbbra is bírói döntést sürgető államot. A Microsoft szerint az Oracle elnökhelyetteseként dolgozó Ken Glueck volt a szigorítás egyik “elsődleges mozgatója”, továbbá “az Oracle a Microsoft egyik leghangosabb kritikusa, és legellenségesebb vetélytársa, így talán nem meglepő hogy az Oracle szorosan együttműködött a megállapodást elutasító államokkal, elősegítve azok megtévesztését, és drákói szigorúságú javaslataik kidolgozását”. A Microsoft riválisait tömörítő csoport szerint semmi különös nincs abban, ha a cégek...