A Jogi Fórum szakportál gazdája, a Jogászoknak Kft. állásfoglalást tett közzé, elhatárolva magát azoktól a vállalkozásoktól, melyek az ügyvédeket kéretlen elektronikus levelekkel zaklatták. Az egyik spamküldő társaság nyilatkozata is olvasható a honlapon, ígéretük szerint a jövőben tartózkodnak a kéretlen levelek postázásától.
Pert vesztett a Humet
A bíróság elutasította a Humet Rt. keresetét, mellyel múlt évi felügyeleti bírságát támadta meg. Így a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása miatt a társaságra kirótt kétmilliós, illetve Civin János elnök részére meghatározott 250 ezer forintos díjat meg kell fizetniük az érintetteknek.
Egymilliárd forint bűnmegelőzésre
A bűnmegelőzési feladatokat is ellátó állami szervek, önkormányzatok és civil szervezetek az idei évben mintegy egymilliárd forint támogatást nyerhetnek állami forrásból, amelyekre a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány (BMK) ír ki pályázatokat – tudta meg a Világgazdaság.
Bosszú egy palesztin bíróságon
Több száz feldühödött palesztin rontott be ma a bíróság épületbe Dzseninben, hogy meglincseljenek három vádlottat, akiket nem sokkal korábban ítéltek el egyenként 15 év kényszermunkára.
Pert vesztett a Playboy
A mostani bírósági döntés megerősítette a korábbi alacsonyabb fokú bíróság döntését, vagyis a Playboy nem kötelezheti a volt Playmate hölgyeket arra, hogy a “Playmate” kifejezés helyett weboldalaikon hosszadalmasabb körülírást alkalmazzanak ugyanazon tartalom kifejezésére.
Új orvosetikai kódexet terveznek
Három európai és amerikai orvosszövetség szerint új etikai kódexre lenne szükség az iparosodott országokban az egészségügyi ellátás színvonalának fenntartása érdekében – írta a BBC.
Módosítják a pénzmosás elleni törvényeket
Amint az várható volt, február elejétől Magyarország nem került le a pénzmosás elleni küzdelmet összehangoló nemzetközi szervezettel (FATF) “nem együttműködő” országok listájáról. A FATF hongkongi ülésén ugyan megdicsérték hazánkat, de ahhoz hogy Magyarországot levegyék a feketelistáról még további lépésekre van szükség – ezeket a szervezet képviselői a helyszínen ellenőrzik majd. Balogh László kormánybiztos szerint a pénzmosás elleni törvényeket érintő kritikák egy részét felhasználják a rendelkezések módosításánál.
Vádemelés az amerikai al-Kaida tag ellen
Az Egyesült Államokban, a Virginia állambeli Alexandriában kedden hivatalosan is vádat emeltek az illetékes esküdtszék előtt John Walker Lindh amerikai fiatalember ellen, aki az al-Kaida terrorszervezet fegyveres harcosaként esett fogságba Afganisztánban.
Napster-per: fordulhat a kocka
Különös félfordulat állt be a világ legnagyobb lemezkiadói és a Napster között folyó perben, miután Marilyn Hall Patel bírónő közölte: megvizsgálja, azt a felvetést, hogy vajon visszaéltek-e a kiadók szerzői jogaikkal. Amennyiben ez bebizonyosodna, a RIAA-t megfoszthatják szerzői jogaitól.
Megszüntették a nyomozást Fenyő-ügyben
Hat nappal a nyomozás határidejének lejárta előtt megszüntette az ORFK a nyomozást Fenyő János ügyében. A rendőrség ugyanis nem talált használható nyomot, mely a gyilkoshoz vagy a felbujtóhoz vezetne.