Jogerősen helyreigazításra kötelezte a Legfelsőbb Bíróság a Magyar Nemzet című napilapot abban az eljárásban, amelyet Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke indított személyiségi jogainak sérelme miatt.
Eddig egy Dob utcai családnak fizetett a rendőrség
A gázszivárgásnak álcázott rendőrségi akció miatt eddig egy Dob utcai család kért ötvenezer forintos kártérítést a rendőrségtől. Indoklásuk szerint két gyermekük megfázott, amikor a tűzoltók az utcára terelték őket, holott szó sem volt vészhelyzetről, csak a nyomozók akartak észrevétlenül bejutni egy lakásba.
Hétmilliós légpuska-visszahívás az Egyesült Államokban
Az amerikai fogyasztóvédelmi hatóság, a Consumer Products Safety Commission (CPSC) bíróság előtt akarja hét és fél millió fegyver visszahívására kötelezni Amerikai egyik legnagyobb légfegyvergyártóját, a Daisy Outdoor Products-ot. A CPSC szerint 28 ember halálát okozták a cég hibás puskái.
Késik a Napster újraindulása
A Napster új elnök-vezérigazgatója, Konrad Hilbers bejelentette, hogy az egykor igen népszerű ingyenes zenecserélő rendszer most már jogtiszta, de fizetős változata csak jövő év első negyedévében kezdi meg működését. A többhónapos csúszásért a “hátráltató magatartást folytató” zenekiadókat okolja. Hilbers, a Los Angeles-i Webnoize 2001-en elhangzott beszédében, az egymással rivalizáló zenekiadók közötti feszültségekkel magyarázta, hogy nem sikerült végleges megegyezésre jutniuk a zenei fájlok cseréjét lehetővé tevő szolgáltatás újraindításáról, és a kiadók zeneszámainak használatáról. Ezért a Napster csak a jövő év elején kezdheti meg szolgáltatását. Többek szerint a zenekiadók halogató taktikát folytatnak, mert nem érdekeltek a Napster feltámadásában; hamarosan ők is saját...
Meghosszabbították a zuglói jegyző elleni fegyelmi eljárást
Törvényi lehetőségével élve 15 nappal meghosszabbította a jegyző ellen indított fegyelmi eljárás határidejét a zuglói önkormányzat képviselő-testülete – közölte szerdán az MTI-vel Hörömpöli Kálmán.
Nincs szükség a státustörvény életbe léptetésének elhalasztására
Nincs szükség a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény életbe léptetésének elhalasztására – jelentette ki Horváth Gábor külügyi szóvivő egy kérdésre válaszolva szokásos szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
Budapest és Bukarest tavasszal testvérvárosi szerződést köt
Az országok közti jószomszédi viszony elősegítésére és az EU integráció ügyeinek előmozdítására jövő tavasszal testvérvárosi együttműködési megállapodást köt Budapest és Bukarest.
EU-Magyarország: vita a versenyjogról
Az idén már valószínűleg nem sikerül lezárni a csatlakozási tárgyalások versenyjogi fejezeteit, mivel az adókedvezmények ügyében közgazdasági és jogi megítélésbeli különbség is van az Európai Unió és Magyarország álláspontja között
Sikertelen az Amazon pere
Az Amazon.com beperelte egy korábbi vezető beosztású alkalmazottját, hogy megakadályozza annak munkavállalását a rivális eBaynél, ám a bíró hatásköri kérdésekre hivatkozva elutasította a kereset tárgyalását. Christopher Zyda a vállalat pénzügyi igazgatója volt, de szeptember elején távozott a cégtől, és az eBaynél kapott állást, ezzel a lépéssel korábbi munkaadója szerint megszegte munkavállalói szerződését, ezért az Amazon.com szeptember 17-én pert indított ellene. A mostani ítélet semleges, hiszen egyik fél javára sem dönt, mindössze azt mondja ki, hogy a bíróság nem illetékes eljárni az ügyben, és az Amazon más fórumon újabb pert indíthat, ám a szakértők szerint könnyen meglehet, hogy ez az egész...
Célszerű átírni a szerződéseket
A Külügyminisztérium véleménye szerint célszerű euróban kötött szerződésekre módosítani azokat a szerződéseket, amelyeket a február végétől megszűnő valuták valamelyikében állapítottak meg magyar cégek nem EU-tagállamban működő vállalatokkal.