Magyar bírói küldöttség Luxemburgban

Az uniós jogot tanulják a magyar bírák. Solt Pálnak, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnökének vezetésével magyar bírói küldöttség utazott Luxemburgba, az Európai Közösségek Bíróságára. Az OIT bírótagjait és a megyei bírósági elnököket fogadta Gil Carlos Rodrigues Iglesias, a közösségek bíróságának elnöke. A találkozón elhangzott: Magyarország európai uniós csatlakozása szempontjából kiemelt fontossággal bír, hogy a magyar bírók időben megismerjék az Európai Közösségek Bíróságának ítélkezési gyakorlatát és állásfoglalásait. A testület döntései esetenként több millió uniós polgárt is érinthetnek. Lomnici Zoltán, a Legfelsobb Bíróság főtitkára lapunknak elmondta: PHARE-támogatással már megkezdodött a magyar bírák képzése az uniós jog alkalmazására. Szerinte a bírói kar...

Polt hatékonyabb ügyészséget akar

Hatékonyabb fellépést ígér a vádhatóság új vezetője. Az ügyészség napján tartott előadásán Polt Péter arról beszélt, hogy személyzeti és szervezeti változásokat lát szükségesnek. Elmondta: a gazdasági és korrupciós bűncselekmények esetén fokozni kell a feltárás gyorsaságát és hatékonyságát, a környezetvédelemmel összefüggésben – a magánjog és a közigazgatás oldaláról egyaránt – pedig erélyesebb fellépést sürget. Az új legfpőbb ügyész szerint az egyik legmeghatározóbb kérdés az informatikai fejlesztés sorsa, melyet az ügyészi munka egész területére ki kell terjeszteni. A rendezvényen számos kitüntetést adtak át. Polt Péter emellett kijelentette, hogy az ügyészektől szakszerű, alkotmányos és pártatlan munkát vár el. Az általa említett változásokról egyenlőre...

Alkotmányellenes a kalifornia-i spamtörvény

A San Francisco-i bíróság alkotmányellenesnek minősítette Kalifornia állam törvényét, amely a tömeges, kéretlen emailek terjesztését tiltotta. A legfelsőbb bíróság úgy találta, a törvény korlátozza az alkotmányban rögzített államon belüli kereskedelmi tevékenységeket. A döntés mindössze arra kötelezi a spammelőket, hogy működő válaszcímet adjanak meg emailjeikben. Az ítélet nem befolyásolja a másik kaliforniai spamtörvényt, amely az internetszolgáltatóknak lehetővé teszi a spammelők perelését. A helyi törvényhozók maguk is félmegoldásnak vélik a spammelés államonkénti szabályozását, a kongresszus azonban még nem tudott elfogadni egy egységes törvényt, bár több javaslat forog a képviselőházban. A mostani döntés a második visszalépés a spam elleni küzdelemben, idén márciusban a...

Ausztráliában is kevés az IT szakjogász

Egy most megjelent cikk arról számol be, hogy az ausztrál ügyvédi irodák összesen kb. 5-600, IT jogra specializálódott jogászt keresnek. Ez a szám arányban áll az országosan becsült – a teljes gazdaságra kivetített – számokkal, de nem ismeretlen a probléma az USÁ-ban, Németországban sem. Az irodák firss diplomásokkal, vagy gyors átképzésekkel igyekeznek segíteni a helyzeten. A John Peebles Associates fejvadászcég munkatársa szerint a helyi források nagyrészt kimerültek, így jellemzové fog válni a tengerentúlról történo “import”. A helyzet következtében az IT/IP jogászok fizetés drasztikusan emelkedik, 35%-al meghaladja az országos átlagot. Ez azonban azt is jelenti, hogy az induló ‘dotcom’ cégek költségei...

Nem lesz közlekedési pontrendszer

A Belügyminisztérium által elkészített, közlekedési pontrendszernek nevezett elképzelés nem kerül a parlament plenáris ülése elé, miután több bizottság is elutasította azt. A házbizottságban pedig egyenesen azt közölték: a javaslatot tárgyalni sem érdemes. Mindezek ellenére a Belügyminisztérium a javaslatot nem vonja vissza. Az informatikai háttér mindenesetre még nem adott. A rendszer muködéséhez – adatok regisztrálása, archiválás, büntetopontok összegyulése esetén figyelmeztetés – évente kb. másfél millió polgár adatait kellene feldolgozni. Egyesek szerint ennek kidolgozása a jövo év közepéig nem is várható.

USA szövetségi törvény az elektronikus aláírásról

Az USA alsóháza csütörtökön szavaz az elektronikus iratok diszkriminációjának felszámolásáról (The New York Times) Hosszú egyeztetések után múlt csütörtökön sikerült olyan tervezetet készíteni, melyet vélhetoen kész elfogadni az alsóház, így a tagállami jogalkotás után szövetségi szinten is rendezodni látszik a digitális aláírások sorsa. Az elnök is úgy nyilatkozott, hogy kész aláírni a törvényt [Electronic Signatures in Global and National Commerce Act]. A törvényhozás két kamarája közt az utolsó vitás kérdéskör a – felhasználáshoz szükséges – fogyasztói hozzájárulás megszerzésével kapcsolatos, üzelti szereploket terhelo eloírások voltak. A tervek szerint ugyanis mindenki számára biztosítani kell, hogy az általa aláírt dokumentumokhoz késobb hozzáférjen. E...

Megszületett az első angol meta tag ítélet

Angliában megszületett az első ‘meta tag’ ítélet, melyben a Mandata nevű céget 15.000 font kártérítésre kötelezték (az eljárási költségekkel együtt összesen 80.000 fontot kell fizetniük). Hasonló ítéletet korábban csak az Egyesült Államokban hoztak. Dominic Bray, a felperest képviselő ügyvédi iroda tagja szerint az ítéleten nem kell meglepődni: “a (Legfelsőbb) bíróság egyértelművé tette, hogy más jóhírét (goodwill) és védjegyét az Interneten sem lehet kisajátítani”. Az un. ‘meta tag’-ek a weboldalakba (ezek HTML kódjába) ágyazott speciális megjegyzések. A mindennapi életben elvileg nagyon hasznosak lehetnek, hiszen megkönnyítik a megfelelő oldalak keresését, leírják azok tartalmát és sok más értékes információt tartalmazhatnak. Egyik sajátosságuk azonban...

A legnagyobb magyarországi ügyvédi irodák rangsora

Az iroda neve és az alkalmazott ügyvédek száma:(2000.07.05.)Dezső, Réti és Antall Landwell – 40Köves Clifford Chance Pünder – 37Ormai and Partners CMS Cameron McKenna – 30Martonyi & Kajtár Baker&McKenzie – 26Burai-Kovács and Partners – 23Nagy és Trócsányi/Cudert Brothers – 23Squire, Sanders and Dempsey – 22Oppenheim and Partners – na.Bruckhaus Westrick Heller Löber – 17Réczicza White & Case – 17Gaál Molnár & Ferenczy, Gide Loyrette Nouel – 16Allen & Overy Éva Hegedűs – 15Horváth Forgó & Partners/Weiss-Tessbach – 15Szecskay/Moguet Borde & Associés – 15Sándor-Bihary-Szegedi-Szent-iványi/Denton – 14Berecz-Andrékó Linklaters – 14

COPPA mellékhatások

Az USA-ban áprilisban elfogadott Children’s Online Privacy Protection Act (kiskorúak személyes adatait online környezetben védő törvény) sajátos mellékhatásokkal jár. Eddig is több tartalomszolgáltató volt kénytelen megszakítani kapcsolatait fiatalkorú ügyfeleivel. A mostani eset azonban meglehetősen nagy visszhangot keltett: a rendkívül népszerű ‘Thomas the Tank Engine’ show honlapjának hírlevelét már nem kaphatják meg a 13 év alatti rajongók. A törvény szerint ez az az életkor, amely alatt szülői hozzájárulás szükséges az gyermek email címének felhasználásához. A háttérben álló cég azonban úgy döntött: nem vállalja a legális működéssel járó terheket. A források megjegyzik, hogy a cég egy 20 millió dolláros költségvetésű filmet kíván...

Új ISZT TT döntések

Az Internet Szolgáltatók Tanácsának Tudományos Testülete új döntései olvashatóak a http://www.iszt.hu/tt címen. Az új, 38/2000-52/2000. számú egyedi állásfoglalások többek között a zdnet.hu, a nyelvvizsga.hu és a vg.hu domainekkel foglalkoznak.