Hatékonyabb fellépést ígér a vádhatóság új vezetője. Az ügyészség napján tartott előadásán Polt Péter arról beszélt, hogy személyzeti és szervezeti változásokat lát szükségesnek. Elmondta: a gazdasági és korrupciós bűncselekmények esetén fokozni kell a feltárás gyorsaságát és hatékonyságát, a környezetvédelemmel összefüggésben – a magánjog és a közigazgatás oldaláról egyaránt – pedig erélyesebb fellépést sürget. Az új legfpőbb ügyész szerint az egyik legmeghatározóbb kérdés az informatikai fejlesztés sorsa, melyet az ügyészi munka egész területére ki kell terjeszteni. A rendezvényen számos kitüntetést adtak át. Polt Péter emellett kijelentette, hogy az ügyészektől szakszerű, alkotmányos és pártatlan munkát vár el. Az általa említett változásokról egyenlőre semmit nem lehet tudni, azonban egyesek szerint ezekre ősz elott nem is kerül sor.