Az FKGP-frakció keresztül fogja vinni Pokol Béla előterjesztését ugyanúgy, mint a külső üzletrészekről szóló törvényt – jelentette ki Torgyán József, az FKGP elnöke szerdai sajtótájékoztatóján. Egyidejűleg “az MSZP sajnálattal tapasztalja, hogy az FKGP ismét a sajtón akar bosszút állni népszerűsége csökkenéséért” – így reagált az úgynevezett lex Pokol ismételt beterjesztésének hírére Lendvai Ildikó MSZP alelnök szerdán az MTI-nek. Torgyán József hangsúlyozta: tudomása szerint a Fidesz meghatározó része már korábban is úgy ítélte meg, hogy két évvel ezelőtt kár volt visszavonni Pokol Béla javaslatát, a sajtó felelősségét szabályozó, úgynevezett lex Pokolt. A Polgári törvénykönyv módosítását kezdeményező indítvány legtöbb vitát kiváltott pontja...
Gyermekpornográfia hálózatot lepleztek le Horvátországban
Országos méretű gyermekpornográfia hálózatot leplezett le Horvátországban a rendőrség – írták címoldalon a csütörtöki zágrábi napilapok. A Vecernji List szerint lelepleztek egy terjesztőt és további 50, vele kapcsolatban álló személyt, akik visszaéltek az elektronikus médiával és gyermekpornográfia terjesztésére használták a világhálót. A rendőrség elkobozott 50 számítógépet, 3374 kompaktlemezt, 1331 hajlékony lemezt és 163 videókazettát.A legnagyobb példányszámú horvát újság feltételezése szerint a nyomozás több száz személyt is érinthet. A horvát törvények szerint büntetendő a gyermekek pornográf célokra való kihasználása és a pornográfia gyermekek közti terjesztése is. Horvátországban 1997-ben figyeltek fel világhálón terjedő pedofil hálózatok működésének első jeleire, amikor Károlyvárosban (Karlovac) a...
Regisztrációt követel meg a Napster ?
A BMG után az edel music AG is a Napster mellé áll, miután a független lemezkiadó megállapodást kötött a sokat támadott amerikai online zenebörzével. Az edel music AG – saját adatai szerint a világ második legnagyobb független kiadója – a maga részéről rendelkezésre bocsátja a teljes katalógusát, és együtt kíván működni az új üzleti modell kialakításában. A Napster a jövőben csak előzetes regisztráció után engedi belépni a felhasználókat, hogy a zenészek és a kiadók szerzői jogait védhessék. A tavaly októberben a Napster stratégiai szövetségesévé előlépő BMG is üdvözölte a döntést, amely azonnali hatállyal életbe lép. Andreas Schmidt, a Bertelsmann eCommerce...
A szerdai Yahoo-döntés: még mindig kérdéses a döntés végrehajthatósága az USÁ-ban
Továbbra is az a kérdés, hogy a francia igazságszolgáltatás döntésének érvényt lehet-e szerezni az Egyesült Államokban, ahol az alkotmány nem szab korlátokat a véleményszabadság előtt – írta csütörtöki számában a Le Monde, miután az amerikai Yahoo internetes szolgáltató cég egy francia bírósági határozat nyomán megtiltotta, hogy weboldalain gyűlöletkeltő tárgyakat – köztük a náci relikviákat – kínáljanak fel árverésre. A Yahoo speciális szolgáltatása ellen tavaly májusban három francia rasszizmusellenes szervezet kezdeményezett eljárást, kifogásolva, hogy az amerikai kapcsolatszolgáltató náci időkből származó tárgyakat tesz közzé, s kínál fel az internetezőknek, s ezzel megsérti az ide vonatkozó francia törvényeket. A francia bíróság novemberben megszületett...
Bocsánatot kért az Amnesty International
) Megérkezett az Országimázs Központba az a bocsánatkérő levél, amelyet az Amnesty International (AI) holland szekciója küldött Magyarországra – közölte Német Attila, a hivatal helyettes vezetője. A levélben a szervezet nemzetközi központja elnézést kér azért, amiért “téves benyomást keltett” lapokban közölt fizetett hirdetésében. Az AI londoni központjában is megerősítették, hogy bocsánatkéréssel zárult a vizsgálat a holland lapokban megjelent hirdetéssel kapcsolatban. Mint beszámoltunk róla, a hirdetés arra utalt, hogy a magyar rendőrség gyerekeket kínzott. Az AI nemzetközi központjának illetékese, Ben Stewart közölte: az AI elismeri, hogy hibát követtek el, és ezért a hirdetést közzétevő holland tagszervezet bocsánatkéréssel tartozik. Amnesty International: http://www.amnesty.org/
Korlátozzák a halálbüntetést Törökországban
A török parlament szerdán nagy többséggel megszavazta a ház elé terjesztett alkotmánymódosításokat, amelyek többek közt korlátozzák a halálbüntetés alkalmazását és engedélyezik a kurd nyelvű műsorszórást. A kodifikációs folyamat szakértők szerint akár egy évig is eltarthat, de annak végére Törökország jogrendje az Európai Uniós elvárásokhoz sokkal közelebb kerül majd. Az új alkotmány kitételeinek értelmében például az eddig érvényben levő általános halálbüntetés elvét leszűkítik a terroristák, illetve a hazaárulók megbüntetésére. A török börtönökben az elítéltek többsége azonban éppen az előző vád miatt ül, és a független kurd államért kifejtett puszta tevékenység is terrorcselekménynek számít. Az alaptörvény-módosítás lehetővé teszi a kurd nyelvű műsorszórást,...
Jogértelmezési vita a közterület-használat önkormányzati engedélyezéséről
Ellentétesen értelmezik az Alkotmánybíróság döntését a jogi szakértők a közterület-használati engedélyek kiadásával kapcsolatban. Egyesek szerint ez szükségszerűen hatósági eljárás, így az önkormányzatoknak indokolniuk kell esetleges elutasító határozatukat. Más vélemények szerint ez erősen csorbítja a tulajdonosi jogokat.
Megalakul a Hírközlési Döntőbizottság
Október 4-én megalakul a Hírközlési Döntőbizottság, mondta Frischmann Gábor, a Hírközlés Felügyelet (HÍF) elnöke a CEBC által szervezett Telecom liberalizáció című konferencián.
Újabb per a Microsoft ellen
Hét jelenlegi és volt alkalmazottja pert indít a világ legnagyobb programgyártója, a Microsoft és elnöke, Bill Gates ellen faji megkülönböztetés miatt, 5 milliárd dollár kártérítésért – közölték a panaszosok ügyvédei Washingtonban. Úgynevezett class action (egységes kereset) pert terveznek, vagyis ha győznek, azonos feltételekkel más panaszosok már egyszerűsített eljárásban, kisebb bizonyítási teherrel juthatnak hozzá a kártérítéshez. Az ügyvédek szerint a Microsoft megkülönböztető módon bánt néger alkalmazottaival értékelésükben, előléptetésükben, illetve munkaszerződéseik felmondásakor és egyes munkahelyi vétségek megtorlásában. Az ügyvédi iroda összesítése szerint 1999-ben a Microsoft 21 400 alkalmazottjának 2,6 százaléka volt fekete bőrű, és az 5200 kisebb-nagyobb vezető között 1,6 százalék volt...