ÁSZ: nem elég átláthatóak a kampányköltések

Az ÁSZ szerint a tavalyi választásokon egyik parlamentbe jutott párt sem lépte túl a kampányra költhető maximális összeget. A Fidesz-MDF és az MSZP éppen alatta maradt a határnak, a 386 millió forintnak. A számvevők felhívják a figyelmet arra, hogy a jelenlegi szabályozás szerint nem eléggé átlátható a választási kampányok.

Újabb iratokat talált a hajléktalan

Ezúttal a Borsod Megyei Államháztartási Hivatalból kerültek ki iratok. A munkáltatói igazolásokat ugyanaz a hajléktalan találta meg, aki néhány napja a vámpapírokat. Az intézmény igazgatója szerint az iratokat valaki kilopta.

Folytatódott a tárgyalás a kőbányai lakásmaffia ügyében

Folytatódott a tárgyalás abban a perben, amelyben három férfit vádolnak lakásmaffia-jellegű csalással – jelenti a HavariaPress. Az ügy elsőrendű vádlottja ellen kétrendbeli, a másik két férfi ellen pedig egy-egy rendbeli, jelentős kárt okozó csalás a vád. A férfiak a vádirat szerint 1999-ben egy idős asszony és egy három gyermekes családanya lakását csalták ki.

Folytatódott a kínai férfi gyilkosainak pere

Folytatódott a tárgyalás abban a perben, amelyet egy kínai férfi feltételezett gyilkosai ellen indítottak a Fővárosi Bíróságon – jelenti a HavariaPress. Az ügy három vádlottját különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkossággal vádolják. A vádirat szerint a három férfi egy prostituált közbenjárásával gyilkoltak meg egy kínait 2001. novemberében, annak pénzéért.

Adatmentés: a kormány előremenekül

A pénzügyminiszter törvénymódosítást kezdeményez az eljárás legalizálására és vizsgálatot javasol elődje választási listájának ügyében. A kormányszóvivő elmondása szerint a kabinet kész négypárti egyeztetést kezdeményezni abban az esetben, ha az adatmentési ügy kapcsán sor kerül az adatvédelmi törvény módosítására.

“Átoperálják” az Internet szerkezetét

A kéretlen, óriási hullámokban érkező elektronikus levelek kivédése érdekében cégek és szakértők fogtak össze, hogy újratervezzék a világhálót. Leplezve e-mail címüket szűrőket telepítenek, miközben fekete listára helyezik a hamis levelek küldözgetőit.