Szerdán a Legfelsőbb Bíróság előtt a zámolyi gyilkosság ügye

Szerdán kezdődik a másodfokú tárgyalás a zámolyi emberölési ügyben a Legfelsőbb Bíróságon. A bíróság tavaly elsőfokon 11 év börtönbüntetésre ítélte az ügy elsőrendű vádlottját. K. Krisztiánt azzal vádolják, hogy 1999. augusztusában több társával együtt agyonvert egy csákvári fiatalembert.

Vámpapírok a kukában

A VPOP Különleges Ügyek Főosztálya megkezdte a vizsgálatot a miskolci vámhivatalból kikerült okmánymásolatok ügyében.

Feljelentették a gránáttal fenyegetőző ál-titkosszolgálatiakat

A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) jogosulatlan címhasználat miatt feljelentést tett azok ellen, akik a titkosszolgálat munkatársainak adták ki magukat és megfenyegették a Szent László Televízió producerét. Az ismeretlenek azzal fenyegetőztek, hogy gránátot dobnak a televízió stúdiójára, ha továbbra is helyet adnak a Sajtóklub című műsornak.

Fegyelmi a pedagógia CD-s pornóképek miatt

Intézményen belüli mulasztás miatt kerültek fel pornóképek a Bács-Kiskun megyei önkormányzat pedagógiai intézetének CD-romjaira – derítette ki az önkormányzat vizsgálata. Az önkormányzat vezetője fegyelmit javasol az intézet igazgatója ellen. Az igazgató nyolcmillió forintért közös megegyezéssel távozna is posztjáról – írja a Népszabadság.