Az Oktatási Minisztérium és az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok Bizottsága által hirdetett könyvtárpályázat határideje március 14-én lejárt. A pályázat célja a hazai felsőoktatási és akadémiai kutatóintézeti hálózatban kutatók, oktatók, hallgatók részére a legfontosabb kutatási területek nemzetközi szintű műveléséhez szükséges információk biztosításához való hozzájárulás.A pályázaton az Egyetemek Központi Könyvtárai, a Magyar Tudományos Akadémia intézményhálózatához tartozó könyvtárak és országos közgyűjtemények könyvtárai vehetnek részt, amelyek az egyetemi és akadémiai szférával érdemben együttműködnek. A pályázható összeg minimális értéke 3 millió Ft, maximális értéke 35 millió Ft, illetőleg ennek megfelelő értékű adatbázis hozzáférés.
Megállapodás az európai diplomákról
Az Európai Unió tíz tagállama és két tagjelölt – Magyarország és Csehország – oktatási minisztereinek képviselői Párizsban szándéknyilatkozatot írtak alá arról, hogy európai elismertségű diplomákat adnak ki.A “Tartós szakképzésért” című európai program keretében a résztvevő országok első ízben – egyelőre két szakterületen – a szállodaiparban és a gépkocsigyártás területén dolgozó szakemberek kétéves képzése után adják ki az európai érvényességű felsőfokú diplomát, amely iránt jelentős igény mutatkozik az unió munkaerőpiacán. A párizsi nemzetközi hírű mérnökképző intézet, a Conservatoire National des Arts et Métiers kebelében működő nemzetközi szakértői bizottság azzal a céllal indította el a kezdeményezést, hogy a gazdaság szükségleteinek megfelelő szintre...
Az ügyészség vizsgálja Orbán és Kövér “hazaárulózását”
A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vizsgálja azt a feljelentést, amelyet a február 5-i parlamenti “hazaárulózás” kapcsán tett két magánszemély a közelmúltban – erősítette meg a Népszava értesülését Horányi Miklós, a Legfőbb Ügyészség szóvivője.
Elkészült az internetes választási kódex
A Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete a választási kampány időszakában és a kampánycsend alatt bizottságot állít fel az esetleges szabálysértések kivizsgálására. A szabálysértésekről az MTE tájékoztatja az Országos Választási Bizottságot, mely rendelkezik a következményekről.
Egymillió befejezett peres ügy
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács szóvívője szerint rekordmennyiségű, egymillió peres ügyet fejeztek be a bíróságok tavaly. A húzódó ügyek aránya csupán öt-hat százalék.
A Compuware monopolviselkedésért perli az IBM-et
Az IBM nagygépekhez szoftvereket fejlesztő Compuware pert indított az IBM ellen forráskódjának engedély nélküli felhasználása és a trösztellenes előírások megsértése miatt.
Bíróság előtt a csecsemőt bántalmazó nővér
Iratismertetéssel és a tanúk meghallgatásával megkezdődött annak a szegedi ápolónőnek a büntetőpere, akit azzal vádolnak, hogy a gondjaira bízott másfél hónapos csecsemőnek súlyos sérüléseket okozott.
Biztonsági vezető az USA kiberbiztonsági terveiről
Howard Schmidt, a Bush adminisztráció által felállított Critical Infrastructure Protection Board alelnöke hétfőn internetes kerekasztal beszélgetésen vett részt, ahol elmondta, hogy a tanács stratégiája jelöli ki, milyen szerepet játsszon a kormányzat az ország nyilvános és magánhálózatainak biztonsága fokozásának érdekében, ehhez milyen törvényi módosításokra van szükség, illetve hogy mindezt miként tudják támogatni a magánszektorból és a tudományos közösségekből.
Megjöttek a választási megfigyelők
Hétfő óta Magyarországon vannak az EBESZ választási megfigyelői. A tíztagú bizottságot az amerikai Linda Edgeworth asszony vezeti, aki elmondta: a kampány teljes folyamatát figyelemmel kísérik, a választások befejezéséig Magyarországon lesznek.A misszió Budapesten kívül irodát létesít Pécsett és Debrecenben is, s sajtóközlemények útján tájékoztatja a közvéleményt.
ENSZ BT-határozat a palesztin államról
Az erőszak azonnali megszüntetésére, a Tenet-terv és Mitchell-jelentés ajánlásainak életbe léptetésére szólította fel az érintetteket az ENSZ Biztonsági Tanácsának szerdára virradóra elfogadott határozata.