Megtartotta első ülését a Választási Etikai Kerekasztal kedden Budapesten; a részt vevő pártok – a kezdeményező Centrum mellett az MSZP és a Munkáspárt – a fórum szükségessége és folytatása mellett foglaltak állást.
Kormánydöntés az e-szignó infrastruktúra kiépítéséről
A kormány keddi ülésén megbízta az informatikai kormánybiztost és a belügyminisztert a központi elektronikus aláírási adattár kiépítésével – közölte Borókai Gábor kormányszóvivő.
Szexuális zaklatással vádolt tiszt pere kezdődik
Cs. Géza várpalotai honvéd ezredest egyebek mellett alárendelt megsértésének bűntette miatt fogták perbe, mivel több éven át folyamatosan szexuálisan zaklatta női beosztottjait. A vádirat szerint az ezredes fogdosta és közösülésre szólította föl alárendeltjeit.
Több tízmilliárd rubeles adóhiány a Gazpromnál
Az orosz adórendőrség keddi bejelentése szerint több 10 milliárd rubeles – több százmilliárd forintos – adóhiányt tártak fel az orosz gázipari monopóliumnál, a Gazpromnál, ami büntetőeljárás megindítását vonhatja maga után.
Az ORTT vizsgálja Anettkát
Vizsgálatot indít az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Anettka műsora kapcsán. A panaszt egy tévénéző nyújtotta be, aki provokatívnak tartja a Budapest Tévé műsorvezetőjét.
Rendőrhiány miatt bezár a tatabányai fogda?
A rendőrség állományának folyamatos csökkenése miatt ideiglenesen akár be is zárhatják a tatabányai rendőrség fogdáját – értesült az X-Press.
Bérlethamisítók buktak le Debrecenben
A debreceni Centrum Parkoló Kft. egy korábbi munkatársát gyanúsítják azzal, hogy hamisított bérleteket árusított a városban. A Debreceni Közlekedési Vállalat még februárban tett feljelentést a rendőrségen, mivel a tudomásukra jutott, hogy a cég által kibocsátott, magánszemélyek részére érvényes bérleteket hamisítják.
Kártyahamísítási botrány az USA-ban
Tisztességtelen piaci magatartással vádolja a Canal Plus-csoport a Rupert Murdoch vezérelte News Corp. Ltd. egyik leányvállalatát, az NDS-csoportot.
Jogellenesen kezelte választók millióinak adatait az MSZP
Medgyessy Péter az MSZP kormányfőjelöltje jogellenesen levelezett leendő szavazóival.- állapította meg az adatvédelmi ombudsman. Az MSZP a törvényes határidőn belül ígért választ Péterfalvi Attila levelére.
Bíróság: csalás az .usa domain
A chicagói bíróság elrendelte annak a weblapnak a bezárását, amely a tavaly szeptemberi terrortámadás érzelmi hatásait kihasználva .usa végződésű doménneveket kínált megvételre. A céget két brit állampolgár alapította, akik a hamis doménnevek eladása érdekében masszív levélkampányt is indítottak. A levelekben sürgették a címzetteket a doménnevek lefoglalására, nehogy valaki más megelőzze őket.