A 15 parlamenten kívüli pártot tömörítő Demokratikus Választást! Mozgalom az ajánlószelvények megszüntetését és új választási törvény megalkotását szorgalmazza. A mozgalom koordinátora, Takács András koordinátor hangsúlyozta: a jelenleg érvényben lévő választási rendszer alapvetően a nagy pártok érdekeit szolgálja és helyzeti előnybe hozza őket.
Közel egy mázsa heroint fogtak Belgiumban
A belga rendőrök 85 kiló tiszta heroint foglaltak le, s egy macedón sofőrt és négy belgiumi törököt őrizetbe vettek. A heroinszállítmányt éppen lerakodták egy teherautóról, amikor a nyomozók rajtaütöttek a bandán. A több mint kétmillió euró piaci értékű kábítószer 1,2 kilós csomagokba volt kiadagolva és az ülésbe rejtették.
Pándyék beszámíthatók a pszichiáterek szerint
Az igazságügyi elmeszakértők teljesen beszámíthatónak minősítették a brüsszeli esküdtszéken többszörös gyilkossággal vádolt Pándy Andrást és leányát, Ágnest, ám szerintük csak az apa tekinthető továbbra is veszélyesnek a társadalomra nézve.
Körlet nyílt a terhes anyáknak a kecskeméti börtönben
Terhes nőknek nyíló körletet adott át az igazságügy-miniszter a kecskeméti börtönben. Dávid Ibolya szerda délután adta át az ideiglenes körletet, amelyet olyan a női elítéltek számára nyitottak, akik várhatóan börtönbüntetésük alatt szülik meg gyermekeiket. Az igazságügy-miniszter asszony elmondta: az év végéig átadják az új körletet, amely 80 millió forintos költségvetésből épül és húsz anya és csecsemő befogadására lesz alkalmas.
Ártatlannak vallották magukat a Tocsik-per vádlottjai
Felmentést kértek az ügyvédek a Tocsik-perben az ÁPV Rt. hanyag kezeléssel vádolt négy egykori igazgatótanácsi tagja – Szokai Imre elnök, Lascsik Attila vezérigazgató, illetve Bessenyei Zoltán és Spanyol József – ügyében szerdán előadott perbeszédeikben a Fővárosi Bíróságon.
Soproni-per: a nagyapa nem bocsát meg unokájának
Soproni Ágnes szüleit, közeli barátait, valamint más tanúkat hallgatott meg a Fővárosi Bíróság a színésznő meggyilkolása miatt indított büntetőperben. A szülők szerint Petróczi jellemében már korábban is zavart észleltek, és a család anyagi problémájáról is. Meghallgattak egy rendőrnőt is, aki különös kapcsolatba került az egyik tanúval.
A védelem tanúinak vallomásai a Pándy-perben
A brüsszeli esküdtszéken folyó Pándy-perben kedden és szerdán a védelem tanúit hallgatták ki, akik általában kedvezőtlen képet festettek az elsőrendű vádlottról, Pándy Andrásról, és kedvezőbbet a másodrendűről, Pándy Ágnesről.
Székely Attila állítja: nem vett kopogtatócédulát
Székely Attila, az SZDSZ dombóvári képviselőjelöltje tagadja, hogy pénzért vett volna kopogtatócédulát. A képviselőjelöltet egy hete regisztrálta a helyi választási bizottság.
A lordok háza igent mondott az emberi embrió klónozására
A brit parlament felsőház illetékes bizottsága szabad utat adott a kizárólag gyógyítás céljából történő emberi embrió klónozásának. A testület döntése lehetővé tette, hogy az embriókutatásokat szabályozó Emberi Megtermékenyítési és Embriológiai Hatóság (HFEA) azonnali hatállyal kiadja a kutatóintézeteknek a szükséges engedélyeket az emberi embrió klónozásának megkezdéséhez.
Elutasította az LB az APÜSZ választási reform kérését
A Legfelsőbb Bíróság (LB) szerdán meghozta az első, a 2002-es parlamenti választásokkal kapcsolatos döntését, melyben elutasította A Peches, Üldözöttek Szövetségének Pártja APÜSZ Párt és a Történelmi Szociáldemokrata Párt ajánlószelvények alkalmatlanságára, illetve a választási ajánlási folyamat alkotmányosságára vonatkozó kifogását. Lomnici Zoltán, az LB elnökhelyettese az MTI-nek nyilatkozva hozzátette: a határozat ellen nincs helye jogorvoslatnak. Az állásfoglalás aláírói az ajánlószelvények alkalmatlansága miatt a listás választások bevezetését, illetve a választási ajánlási folyamat jogszerű, alkotmánynak megfelelő megismétlését kérték. A két párt kérelme kapcsán az OVB megállapította, hogy a választási jogszabályok alkotmányossági vizsgálatára nincs hatásköre, az ajánlószelvényekkel kapcsolatos tapasztalatokat pedig a törvényhozásnak továbbította.