Szabadlábon a terrortámadások egy gyanúsítottja

Egy brit bíróságon szabadlábra helyezték óvadék ellenében azt az algériai férfit, aki állítólag részt vett a szeptember 11-i terrortámadások elkövetőinek pilótakiképzésében. Lotfi Raissi ellen a brit bíró többszöri felszólítására sem szolgáltattak bizonyítékot az amerikai hatóságok.

Az Interpol is nyomoz a Károli-biblia után

A rendőrség szerint a tettesek “pihentetik” a vasárnap hajnalban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsoly református templomából ellopott, 1590-ben nyomtatott Károli-bibliát, és “nyugodtabb napokra várnak, hogy a bibliát értékesítsék vagy kijuttassák az országból.

Védjegyvita a Traubiról

Hat év pereskedést követően a Fővárosi Bíróság csütörtökön várhatóan első fokon ítéletet hirdet a Traubisoda üdítőital márkanevének használatáról a magyar Traubi Hungária Rt. és az osztrák Warimpex AG közötti jogvitában.

Gates “élőben” a bíróság előtt?

A Microsoft azt fontolgatja, hogy meghívja tanúnak a cég elnökét a trösztellenes eljárás jogorvoslati szakaszában. A cég több mint 30 lehetséges tanút nevezett meg, köztük 13 vezető tisztségviselőt, így Bill Gatesen kívül Steve Ballmer vezérigazgatót, és talán a legfontosabbnak tekinthető Jim Allchint, a Microsoft platform csoportjának alelnökét.

Törvénysértő ajánlásgyűjtés

Az újpesti önkormányzat épületében urnát állítottak fel, ahova bárki bedobhatja a választási ajánlószelvényt. A helyi szocialisták, és velük egybehangzóan az Országos Választási Iroda jogi szakértője ezt törvénysértőnek tartja, a polgármester viszont nem. Dercze Tamás példátlanul éles hangon bírálta a panaszt tevő szocialista frakcióvezetőt.

Megkezdődött Milosevic pere

A hágai Nemzetközi Törvényszéken kedden Carla del Ponte főügyész bevezető nyilatkozatával megkezdődött Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő pere. A politikust háborús és emberiség elleni bűncselekmények elkövetésével, valamint népirtással vádolják a 90-es évek három nagy délszláv konfliktusában játszott szerepe miatt. Elmarasztaló ítélet esetén életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújthatják.

Súlyosan bántalmaztak egy képviselő-jelöltet

Baseballütőkkel felfegyverkezett fiatalok súlyosan bántalmaztak egy képviselő-jelöltet Budapesten – értesült a HavariaPress. A jelöltet összegyűjtött kopogtató cédulák átadásának céljából, telefonon csalták egy Angyalföldi címre. A honatya megérkezése után, a kivilágítatlan kapualjból többen előugrottak, akik baseballütőkkel súlyosan bántalmazták. Az elkövetők elmenekültek, a képviselőt orrcsonttöréssel és egyéb zúzódásokkal szállították kórházba. Az ügyben az ügyészségi nyomozóhivatal folytat nyomozást.

Balogh Gyula első fokon pert nyert Torgyán ellen

Nyolcszázezer forint nem vagyoni kár megtérítésére kötelezte a bíróság Torgyán Józsefet mint a Kis Újság főszerkesztőjét, mert hamis tényeket és rágalmakat közölt Balogh Gyuláról, a kisgazdák volt szervező főtitkáráról. Ugyanekkora összeg megfizetésére ítélték a lap kiadóját is. Az ítélet nem jogerős.