A Pécsi Tudományegyetem az idén már két fontos, az egyetem vezetését érintő személyi ügyben hozott döntést. Dr. Bársony János fejlesztési és beruházási rektorhelyettes még az elmúlt évben jelezte, hogy a 2002-es évben meg kíván válni rektorhelyettesi pozíciójától.
Precedens nyelvhasználati ítélet Kolozsvárott
Első fokon magyarul is kimondhatja az igent az a pár, amelynek esküvőjét az anyakönyvvezető félbeszakította
Meghosszabbították a nyomozást Medgyessy Péter lobbiügyében
Meghosszabbította a nyomozást a Fővárosi Főügyészség Medgyessy Péter MSZP-s miniszterelnök-jelölt lobbiügyében. Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője – megerősítve a sajtóinformációt – szombaton az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az ügyben a rendőrség előterjesztésére a főügyészség 60 nappal meghosszabbította a nyomozást. Bánáti János ügyvéd, aki a büntetőeljárásban Medgyessy Péter jogi képviselője, az MTI kérdésére közölte: informálisan tudomást szerzett a nyomozás meghosszabbításáról. A büntetőeljárás jelenlegi állásáról szólva hozzátette: folynak a tanúkihallgatások, szakértőt azonban még nem rendeltek ki az ügyben, és tudomása szerint gyanúsítás sem történt. – A nyomozás meghosszabbításával nem javultak, de nem is rosszabbodtak pozícióink – jegyezte meg Bánáti János, aki...
“Mahatma Gandhi” jogvédett márka
Nagy márkáknak kijáró jogvédelmet élvez ezentúl Mahatma Gandhi neve és képe. A Gandhi nevének és a róla készült képeknek márkavédelmét a CMG Worldwide elnevezésű amerikai ügynökség szerezte meg – közölte pénteken Újdelhiben Tusar Gandhi, a függetlenségi harcos dédunokája. Az India függetlenségét kivívó pacifista szabadságküzdelem vezetőjének – illetve családjának – jogait az a cég képviseli, amelynek jogvédelmi listáján már szerepel többek között Lady Diana, James Dean és Marilyn Monroe is. “Nem szeretnék dédapám nevével vagy képével hurka- vagy fehérnemű-csomagolásokon találkozni” – indokolta meg elhatározását a dédunoka. Aki tehát a jövőben használni akarja Mahatma Gandhi nevét vagy képét, annak előbb engedélyt kell...
Õrizetben három ingatlancsaló ügyvéd
Három ügyvédet és 24 bűntársát vette őrizetbe a rendőrség Győrben. A négy bűnözői csoport által elkövetett és eddig felderített anyagi kár 70 millió forint. Az elmúlt egy évben 57 rendbeli csalás, zsarolás kapcsán 27 gyanúsítottja van a szövevényes bűnügynek. Jelenleg még 6 ember áll körözés alatt, akik kényszerítéssel, köz- és magánokirathamisítással gyanúsíthatóak.Õk feltehetőleg Kanadában tartózkodnak. 1997 és 2000 között Győrött feltűnően megszaporodott az ingatlancsalás. A sértettek olyan ingatlan átruházási szerződéseket kötöttek, amelyek nem a felek tényleges akaratát tükrözték. A különböző ígéretek ellenében megkötött szerződések mint utólag kiderült, olyan ingatlanokat takartak, amelyek belső lakhatásra alkalmatlanok.
Feketelistára kerülhetnek a nem fizető mobilosok
Az új hírközlési törvény értelmében a mobil-szolgáltatók a díjfizetési, illetve a szerződésből eredő kötelezettségeik kijátszásának megelőzése érdekében megtagadhatják a szerződéskötést a vásárlóval, valamint az illető adatait átadhatják másik társaságnak, akár egy közös adatbázis keretében.
A Nike egy reklámfilm miatt beperelte a Segát
A világszerte ismert sportszergyártó, az amerikai Nike beperelte a Segát illetve a Leagas Delaney nevű reklámügynökséget egy videojáték reklámkampánya miatt. A Nike állítása szerint a Sega NBA2K2 kosárlabdás videojáték hirdetései túlságosan is hasonlítanak a Nike “Frozen Moment” című reklámjára, amelyeben Michael Jordan kosárlabdázó szerepel. A sportszergyártó azzal vádolja a Segát, hogy szabadalmi jogokat sért és tisztelsségtelen piaci magatartást tanúsít. A Nike azt követeli, hogy a Sega állítsa le a szóban forgó reklámkampányt, és fizessen kártérítést vagy adja át az NBA2K2 játékok eladásából származó bevételének egy részét. A Sega NBA2K2 jelenleg Dreamcast, PlayStation 2 és Xbox konzolokon játszható. Érdekesség, hogy a...
Szerzői jogokat sértő képlinkek
Egy amerikai bíróság döntése szerint szerzői jogokat sért az, ha egy weboldalon egy másik site-on lévő képre mutató linket helyeznek el úgy, mintha az az előbbi oldal részét képezné.
Az Informatikai Kormánybiztosság számítógépjuttató pályázata bírák és ügyészek számára
Bírák, ügyészek, valamint bírósági és ügyészségi alkalmazottak juthatnak számítógéphez és internet-hozzáféréshez a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztossága által pénteken meghirdetett pályázaton.
Pert nyert a Defend Security Kft. Eörsi Mátyással szemben
Megnyerte a Defend Security Kft. elsőfokon azt a személyiségi jogi pert, amelyet Eörsi Mátyás szabad demokrata országgyűlési képviselő ellen indítottak a cég jó hírnevének megsértése miatt. A Budai Központi Kerületi Bíróság pénteki tárgyalását követően Bárándy György, a biztonsági cég jogi képviselője elmondta: Eörsi Mátyás a nyilvánosság előtt többször is azt állította, hogy a Defendnek 500 millió forintos köztartozása van. Hozzátette: ezt az állítását a politikus a bíróság előtt nem tudta bizonyítani. Bárándy György közölte: a bíróság kimondta, hogy Eörsi Mátyás valótlant állított és ezzel megsértette a cég személyiségi jogait. A képviselőt a határozatban eltiltották a további jogsértésektől és 800 ezer...