Az 1994-es ruandai népirtásban illetékes ENSZ-törvényszék arushai székhelyére szállítottak egy, bűnrészességgel vádolt katolikus papot, miután Olaszországban önként jelentkezett a hatóságoknál.
Tanácsok a szoftverlicenceléshez
A TeleDateCast (TDC) Kft. képviselői sajtótájékoztatón mutatták be cégük új üzletágát, amely a hatékony szoftvergazdálkodásban segítheti a hazai kis- és középvállalkozásokat.
A gyűlöletről tartottak konferenciát Budapesten
A politikai közbeszédben megváltoztak a minősítések, az ellenvélemény gyűlöletbeszéddé válik, a valódi gyűlöletbeszéd pedig nemzetvédelemnek minősül – mondta Kósáné Kovács Magda szocialista képviselő a Gyűlölet és politika című konferencián csütörtökön Budapesten. Az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának elnöke a demokratikusan választott parlament első négy évét az Országgyűlés aranykorának nevezve hangsúlyozta: “ütött ellenzékiként” soha nem érezte azt, hogy “szennyes gyűlölethullámok” sodorhatják el. A gyűlöletbeszéd eluralkodása kapcsán hozzátette: először a mértékek változnak, azután amikor a hatalom feltöltődik gyűlölettel, szembe kell nézni azzal, hogy ez már minőségi változást jelent. – És most ennek a minőségi változásnak a heteit és hónapjait éljük...
Ózdon is lopják a kopogtatócédulákat
Budapest után Ózdon is postaládákat feszítettek fel, hogy ellopják a kikézbesített kopogtatócédulákat. A rendőrségre az elmúlt napokban összesen hét bejelentés érkezett, és a választások rendje elleni bűncselekmény miatt indítottak nyomozást.
A svédeknél is fogadhatnak örökbe gyermeket homoszexuális párok
A csütörtökön elfogadott törvénytervezet értelmében lehetősége nyílik a homoszexuális pároknak gyermek adoptálására, illetve gyerkmekfelügyelet ellátására is – Svédországban.
Büntetőeljárás Szeged alpolgármestere ellen
Különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség az egyik szegedi alpolgármester és egy szegedi önkormányzati képviselő ellen. Az X-Press Hírügynökség információja szerint a vizsgálat a Szegedért Egyesület feljelentése alapján tavaly indult meg.
Harmincegy afgán menekültet találtak a győri buszállomáson
Afgán állampolgárok népes csoportját tartóztatták fel lakossági bejelentés alapján csütörtökön a határőrök Győrött a helyközi autóbuszjáratok pályaudvarán.
Narkó-üzem Szegeden
Kábítószer-kereskedés és fogyasztás alapos gyanújával állított elő a rendőrség öt szegedi fiatalt. A nyomozás orvosi recept-lopás miatt indult. A rendőrök azonban a házkutatáskor kábítószerező fiatalokat és lepárlóüzemet is találtak.
A XXI. század kollégiumáért
Ez a címe az Oktatási Minisztérium által meghirdetett hároméves kollégiumfejlesztési programjának. Az, hogy a legtöbb kollégiumra bizony ráférne egy alapos fejlesztés, valószínűleg egyik lakó előtt sem kétséges. Most remélhetőleg pénz is akad majd a célra.
Elítélték az olasz orvvadászt
Elítélték azt az olasz orvvadászt, aki 54 fürj tetemét próbálta az országból kicsempészni. A Körmendi Városi Bíróság természetkárosítás bűntette miatt marasztalta el a férfit.