Hegedűs-ügy: vádlóból védő?

Ügyvédnek áll a volt ügyészi vezető – Ugyanígy járt el korábban Palotás János adócsalási perének egykori ügyésze is, aki – főnökei hozzájárulása nélkül – elejtette a vádat

Már az interneten is kőrözik Torgyán egykori bizalmasát

A rendőrség megkezdte internetes honlapján az országos körözés alatt álló bűnözők fotóinak és adatainak közreadását. A legfrissebb körözések között megjelent Simon László, a hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt nemzetközi elfogatóparancs alatt álló agrár-főtanácsos fotója is. Torgyán József kisgazdapártelnök egykori bizalmasa egy besurranó tolvaj és egy okmányhamisító asszony között kapott helyet. A felsorolt adatokból kiderül: Simonnak nincs gúnyneve. A keresett férfi közepes testalkatú, kisebb pocakja van. Általában elegáns öltönyt visel, de nem idegenkedik a lezser öltözködéstől, a kopott farmernadrág és kockás ing viselésétől sem. Az Index úgy tudja, kiadatásával kapcsolatban egyelőre nincsenek új fejlemények. Az igazságügyi tárca a rendőrség indítványa alapján...

Terry Black perrel fenyegeti a Fábryt

Ahogy szokás, vadonatúj showdert hirdettek csütörtök estére az RTL Klubon. Már a program reklámblokkjaiból kiderült, hogy Fábry Sándor, a showman egy életrajzot is felolvas a műsorban. Bizonyos “Black Dánielét”, akinek anyjaként Rácz Károlyt nevezik meg. Természetesen a Blikkben is rendszeresen nyomon követett Terry Black-ügyről és az abban szereplő, örökbe fogadott Danikáról van szó. Az ő kis három hónapos élete adta Fábry Sándornak az ötletet a biográfia megalkotására. Ám a beharangozó blokkra nem csupán a nézők, hanem Terry Black is felfigyelt. Egy kisgyerek élete nem humorforrás. Úgy gondolom, egy három hónapos csecsemőnek ugyanúgy vannak személyiségi jogai, mint bármelyik felnőttnek. Ezért tiltakoztam...

Nincs elnöke a fővárosi ítélőtáblának

Nem hirdettek nyertest a fővárosi ítélőtábla elnöki posztjára meghirdetett pályázaton, mert a két jelölt közül egyik sem kapta meg a megválasztáshoz szükséges támogatást. Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke bejelentette, hogy azonnal kiírta az új pályázatot. A döntés december 2-án várható. Lomniczi azt is elmondta, hogy Szegeden Heidrich Gábort, a Csongrád Megyei Bíróság elnökét, Pécsett pedig Lábadi Tamást, a Megyei Bíróság Kollégiumvezetőjét, az Alkotmánybíróság korábbi elnökhelyettesét választották az ítélőtábla elnökévé. A tervezett öt ítélőtáblából három a jövő évben, a debreceni és a győri pedig 2004-ben kezdi meg működését.