Törvénycsomag a pénzmosás ellen

Az Országgyűlés tegnap elfogadta a kormány által október elején beterjesztett pénzmosás elleni törvényjavaslat-csomagot, ami több területen jelentősen szűkíti a pénzmosás lehetőségét. A változtatások alapján jó esély van arra, hogy jövő év elején Magyarország lekerüljön az OECD szakcsoportjának a feketelistájáról. Az egyik legfontosabb változtatás, hogy az új jogszabály kihirdetésével egy időben megszűnik az anonim betétek nyitásának lehetősége, s a meglévő mintegy 300 milliárd forint értékű — betéteket is csak nevesítésüket követően lehet majd felhasználni. Emellett a hitelintézetek, a 2 millió forintot meghaladó betétek nevesítése esetén, 2002 június 30-át követően kötelesek megküldeni minden ügyfelük adatait a rendőrségnek. A pénzmosás elleni intézkedések kijátszásának...

A választási eljárási törvény parlamenti vitája

A választási eljárásról szóló törvényt három ponton módosítaná az alkotmányügyi bizottság javaslata, amelynek legfontosabb pontja, hogy a pártok által a képviselőjelöltekre fordítható, jelenleg egymillió forintos kampánykeretet megduplázná a parlament.

Napirenden a médiatörvény módosítása

A médiatörvény jogharmonizációs célú módosításának hétfői részletes vitájában az SZDSZ problematikusnak nevezte a kormánypárti indítványt, míg a koalíciós frakciók és a MIÉP támogatta azt.

Közel százmilliárdba kerülhet az üzletrész-felvásárlás

Eddig 79 329 igénylőnek 11,5 milliárd forintot fizetett ki az alanyi jogon szerzett külső üzletrészek felvásárlására az állam – jelentette ki Vonza András földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Emlékeztetett: a nyugdíjasok üzletrészeinek kiváltását december 1-jén kezdik meg, az igények leadásának határideje 2002. március 31. Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója elmondta: az alanyi jogon szerzett külső üzletrészek esetében mintegy 30 milliárd, a nyugdíjas üzletrészek esetében pedig mintegy 55-60 milliárd forintos forrásigénnyel lehet számolni.

Védrine javaslatát többen is támogatják

Egyre több tagállam támogatja Hubert Védrine francia külügyminiszter bővítés halasztásával fenyegető javaslatát, amely 12 tagjelöltnek adná meg a lehetőséget, hogy egyszerre csatlakozzon az unióhoz. A tervet határozottan csak Németország és Nagy-Britannia ellenezi.

Alkotmánybírósághoz fordulnak a butykatelepiek a nyíregyházi türelmizóna-vita eldöntéséhez

Az Alkotmánybírósághoz fordulnak a butykatelepiek, miután a nyíregyházi önkormányzat hétfő esti ülésén nem vonta vissza a prostitúciós türelmi zónát kijelölő korábbi határozatát, melyet az érintett lakosság kért, s amit a múlt héten 48 órás ülősztrájkkal is nyomatékosított – közölte Lengyel Károly, a butykatelepiek szószólója kedden az MTI-vel.