Egyre több tagállam támogatja Hubert Védrine francia külügyminiszter bővítés halasztásával fenyegető javaslatát, amely 12 tagjelöltnek adná meg a lehetőséget, hogy egyszerre csatlakozzon az unióhoz. A tervet határozottan csak Németország és Nagy-Britannia ellenezi.

A berlini külügyminisztérium szóvivője úgy nyilatkozott, hogy Németország mindig is azon az állásponton volt, hogy az új tagok felvétele az Európai Unióba regattaelven történhet, azaz elsőként azon országok csatlakoznak majd, amelyek elsőként teljesítik a csatlakozás követelményeit. David Whimeray, a brit külügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa lapunknak kifejtette: a britek meggyőződése szerint minden ország saját érdemei alapján léphet az EU tagjainak sorába. Bár Nagy-Britannia szívesen látna olyan sok új tagot olyan rövid időn belül, amennyit csak lehetséges, egyetlen államnak sincs garantált belépője, és a szigetország sem készített prekoncepciót a bővítés ütemezéséről.

A soros EU-elnökséget betöltő Belgium semleges álláspontot képvisel a vitában, hangsúlyozva azonban, hogy “megérti Franciaország álláspontját, valamint a Románia és Bulgária kimaradásával összefüggő destabilizációs veszélyt”. Az elnökséget januárban átvevő Spanyolország “boldog lenne, ha a két említett állam a többiekkel együtt csatlakozni tudna”, ám ehhez valamennyi feltételt teljesíteniük kell – fogalmaznak diplomáciai körökben. Finnország álláspontja szerint senkit nem lehet kizárni az első körből, ahol tehát 12 ország is helyet kaphat, de mindenki saját tempója szerint halad a tagság felé.