Csisztu Zsuzsa ügyében nincs vizsgálat
Jövő héten Budapesten tartják a magyar-román szakértői konzultációkat a státustörvényről
Feltehetően a jövő héten Budapesten tartják meg a magyar-román szakértői konzultációk újabb fordulóját a magyar státustörvényről – közölte Victor Micula, a román külügyminisztérium szóvivője. A román külügyi szóvivő a keddi román sajtóban megjelent nyilatkozatában hangsúlyozta: a szakértői konzultációk már megkezdődtek azzal, hogy Magyarország bukaresti nagykövete a múlt héten további felvilágosításokkal szolgált a román fél kérésére. Micula leszögezte, hogy román részről csak egyes kérdések tisztázását kérték, fenntartásokat nem fogalmaztak meg. A tisztázást igénylő kérdésekről a román szóvivő csak annyit mondott, hogy azok elsősorban a törvény megfogalmazási módjára vonatkoznak, illetve arra, hogy miként tekint a magyar fél erre a törvénytervezetre. Hasonlóan szűkszavúan...
Eörsi kíváncsi, hogy miért most hallgatták ki Schlechtet
Milyen új információk birtokába jutottak Önök, hogy hirtelen gyanúsítottként hallgatják ki Schlecht Csabát? – ezt az írásbeli választ igénylő kérdést tette fel Eörsi Mátyás (SZDSZ) Pintér Sándor belügyminiszternek. Az Áder János házelnöknek címzett levelében Eörsi Mátyás kiemeli: “az SZDSZ képviselőcsoportja az elmúlt három évben számos alkalommal hívta fel a belügyminiszter figyelmét az úgynevezett Fidesz-közeli cégek fantomizálódásának rendkívül szövevényes történetére”. “Számtalanszor jeleztük, hogy ehhez vélhetően a cégeket eladó Schlecht Csabán keresztül vezethet az út” – emlékeztet az ellenzéki képviselő. Eörsi Mátyás megkérdezi Pintér Sándortól, miért kellett három évnek eltelnie ahhoz, hogy a Fidesz közeli cégeket eladó Schlecht Csabát gyanúsítottként hallgassák ki?...
Megtérül a státustörvényre fordított összeg egy része
A számítások szerint nyolcszázezer, külföldön élő magyar nemzetiségű veszi majd igénybe a státustörvény biztosította kedvezményeket – nyilatkozta Váradon dr. Hende Csaba, az igazságügyi minisztérium politikai államtitkára. A törvény alkalmazása közel kilencmilliárd forinttal terheli majd a költségvetést. Szakértők véleményére hivatkozva Hende rámutatott, hogy ebből az összegből mintegy ötmilliárd megtérül az illegális munkavállalás megszüntetésével. “Így a tiszta költség nem haladja meg a négymilliárd forintot” hangsúlyozta. A Krónika erdélyi napilap fórumán Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, úgy vélte, hogy elsősorban az egyházak hivatottak az ajánlásokat kibocsátani. A püspök hangsúlyozta, hogy a román kormányfő lebecsüli nemzete identitástudatát, amikor úgy véli, hogy a...
Sasvári Szilárd üdvözölte az újságíró-szervezetek alternatív médiatörvény-javaslatát
Szimpatikus az a szakmai kezdeményezés, amelynek során négy újságíró-szervezet vezetője megállapodott abban, hogy bizottságot hoz létre a médiatörvény új változatának kidolgozására -nyilatkozta Sasvári Szilárd
Ötmillió forint versenyhivatali bírság a MATÁVkábel TV Kft.-nek
A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa ötmillió forint bírság megfizetésére kötelezte a MATÁVkábel TV Kft-t gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt.
Négy újságíró-szervezet tanácskozása a médiatörvényről
A négy magyarországi újságíró-szervezet vezetői kedden Budapesten megállapodtak abban, hogy bizottságot hoznak létre az 1996-os médiatörvény új változatának kidolgozására – tudatta az MTI-vel Wisinger István, a Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) elnöke. Wisinger István elmondta: a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének kezdeményezésére Kiút-1. címmel tanácskoztak a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ), a Magyar Újságírók Közössége (MÚK), a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) és a Sajtószakszervezet képviselői. A résztvevők – újságírók, médiaszakemberek, szociológusok és a tudományos élet képviselői – megvitatták a hazai időszerű médiakérdéseket, különös tekintettel Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozását akadályozó médiaproblémák elhárítására. A keddi médiatanácskozás a Nemzetközi Újságíró Szövetség...
Elhunyt Orosz Balázs ügyvéd
Életének 57-ik évében, rövid kórházi ápolást követően súlyos betegségben kedden elhunyt Orosz Balázs ügyvéd – tájékoztatta a család az MTI-t. Orosz Balázs 1944. január 14-én született Budapesten. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 1968-ban végzett. Hat éven keresztül, 1974-ig vállalati jogtanácsos, majd ügyvédként folytatja tevékenységét. 1989 és 1993 között a Magyar ENSZ Társaság emberi jogi tanácsának elnöke, az Állami Szakvizsgabizottság cenzora. Eötvös Károly-díjjal jutalmazzák 1991-ben, két évvel ezelőtt, 1999-ben pedig megkapta a Kiváló Ügyvédi Munkáért díjat. Az ismert ügyvéd olyan jelentős ügyekben látta el a védelmet, mint az Agrobank- és a Tocsik-per, vagy az államtitoksértés alapos gyanúja miatt Juszt László...
WTO to hold special e-commerce session
The World Trade Organization has reportedly agreed to hold aspecial session in June to discuss international rules one-commerce. The meeting will yield a report to be submittedthe following month to the WTO General Council. more…
Sallai Gyula távozik a Hírközlési Főfelügyelettől
Távozik beosztásából Sallai Gyula, a Hírközlési Főfelügyelet infokommunikációs elnökhelyettese május 15-ei hatállyal – tájékoztatta közleményben a felügyelet hétfőn az MTI-t. Az elnökhelyettes közszolgálati jogviszonya az átadás-átvétel befejeztével, közös megegyezéssel szűnik meg. Az MTI úgy értesült, hogy az elnökhelyettes több mint két éven át egyszemélyi felelős volt a frekvenciaárverés mechanizmusának előkészítéséért. A 3,5 gigahertzes árveréssel kapcsolatban jogvita van kialakulóban a frekvenciaárverés operatív lebonyolítójaként működő Budapesti Hírközlési Felügyelet, valamint a Hírközlési Főfelügyelet között.Az MTI információja szerint a jogvita a távozó elnökhelyettes által előkészített mechanizmus pontatlanságára, így az elnökhelyettes felelősségére vezethető vissza.