11 évre ítélték Plavsicot

Biljana Plavsicot 11 év börtönre ítélte a hágai Nemzetközi Törvényszék. A boszniai szerbek volt elnöke bűnösnek vallotta magát a bosnyákok és a horvátok elüldözésében. Kérdéses még azonban, hogy Plavsicnak le kell-e töltenie a büntetést.

Mór: újabb gyanú és letartóztatások

Kaiser Edét egy ötmillió forintos betöréses lopás elkövetésével gyanúsította meg a rendőrség csütörtökön, míg más az ő számlájára írt bűncselekményekkel kapcsolatban őrizetbe vettek két személyt. Õket azzal gyanúsítják, hogy információkat adtak Kaiseréknek egy budaörsi pénzszállító elleni rabláshoz.

HíF: az internetpiaci viták érthetők

Amíg a szolgáltatókon keresztül nem piaci eszközökkel akarják elérni az internetezés díjának csökkentését, addig a jelenlegihez hasonló viták természetesnek mondhatók – közölte Frischmann Gábor, a Hírközlési Felügyelet (HíF) elnöke pénteken sajtótájékoztatón.

Hűtlen kezeléssel gyanúsított volt vezetők

A Magyar Hírlap és a Népszabadság egybehangzó értesülése szerint a rendőrség szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZBEI) befejezte a nyomozást az Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosságának volt vezetője, Sík Zoltán és társai ügyében.

Hollandiában legális fájlcsere indul

A holland PGR internetszolgáltató tavasszal indítja a Honest Thief (becsületes tolvaj) nevű fájlcserélő alkalmazást, miután a holland legfelsőbb bíróság döntése legalizálta a fájlcserét. A cég szerint a fájlmegosztás azt jelentheti Hollandia számára, amit a bankok Svájc számára.

Szenes Andrea újra MTV-alelnök

Jogerősen, azonnali hatállyal visszahelyezte Szenes Andreát a Magyar Televízió Rt. alelnöki posztjára a Fővárosi Bíróság csütörtökön kihirdetett másodfokú döntésében.