Kaiser Edét egy ötmillió forintos betöréses lopás elkövetésével gyanúsította meg a rendőrség csütörtökön, míg más az ő számlájára írt bűncselekményekkel kapcsolatban őrizetbe vettek két személyt. Õket azzal gyanúsítják, hogy információkat adtak Kaiseréknek egy budaörsi pénzszállító elleni rabláshoz.

Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága csütörtökön újabb bűncselekmény elkövetésével gyanúsították meg a móri vérengzés egyik feltételezett tettesét, Kaiser Edét. Kaiser a rendőrség szerint 2001. július 21-én társával betört a Hegyeshalmi Határátkelőhelynél lévő Határ Étterem, IBUSZ Utazási Rt. által üzemeltetett pénzváltó irodájába, ahonnan 5379000 forint értékben lopott el valutát.

Ugyancsak csütörtökön a Budai Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte B. Sándor csepeli és P. András majosházi lakosokat, akiket 2003. február 24-én, illetve 25-én fogtak el. Õket azzal gyanúsítják, hogy Kaiser és társai részére információt szolgáltattak egy 2001. februári budaörsi rabláshoz. A rendőrök vizsgálják, hogy a most őrizetbe vett két férfi további bűncselekmények elkövetésében közreműködött-e – áll az ORFK internetes honlapján.