Gyerekekre lövöldözött a kemecsei halőr. A Szabolcsi községben tiltott helyen fürödtek a gyerekek, és mivel nem jöttek ki a vízből a férfi felszólítására sem, elővette a puskáját, és melléjük lőtt. Senki nem sérült meg, a halőr ellen eljárás indult.
Háborús bűnös letartóztatása Boszniában
A Boszniában állomásozó NATO-vezette békefenntartó erők (SFOR) kedden letartóztatták Radovan Stankovic szökésben lévő szerb háborús bűnöst az ország keleti részén lévő Foca város közelében.
A képviselők megszavazták a 100 napos programot
Az MSZP 100 napos programjának sarkalatos pontjait fogadta ma el az Országgyűlés: többek között elfogadták a közszférában dolgozók 50%-os béremelését, a családi pótlék 20%-os emelését. A parlament módosította a médiatörvényt, újra szeptember 1-én kezdődik a tanév, változott a földtörvény és jövőre megkezdhetik működésüket az ítélőtáblák is.
A BKV pert fontolgat a csütörtöki tüntetés miatt?
A BKV Rt. szakemberei vizsgálatokat folytatnak annak megállapítására, hogy mekkora anyagi kár érte a társaságot a múlt csütörtöki budapesti, engedély nélküli demonstrációk miatt – derült ki a BKV Rt. keddi közleményéből.
A börtönviszonyok ellen lázadnak az olasz maffiafőnökök
Olaszországban mintegy háromszáz maffiafőnök néhány nap óta éhsztrájkot folytat a szigorú fogva tartási körülmények elleni tiltakozásul. Közöttük van a leghírhedtebb keresztapa, Toto Riina is.
Elviselhetetlen zsúfoltság a földhivataloknál
Egymilliárd forintra lenne szüksége a földhivataloknak ahhoz, hogy megszűnjön a zsúfoltság. Naponta több ezren próbálnak meg tulajdon- vagy jelzálogjogot bejegyeztetni. Pedig a földhivatalok még az 1999 előtt keletkezett hátralékot sem tudták feldolgozni.
Istenkáromló honlapok
Betiltottak Olaszországban öt olyan internetes honlapot, amelynek “istenkáromlásai” miatt pert indított a Szentszék hivatalos lapja, a L’Osservatore Romano.
Másfél év felfüggesztett Nógrádi Zsoltnak
Másfél év felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság az egykori olajbizottság koronatanúját, Nógrádi Zsoltot hamis vád és rágalmazás miatt. Az ítélet nem jogerős, az ügyész és Nógrádi Zsolt is fellebbezett.
Jövőre felállhatnak az ítélőtáblák
Az Országgyűlés 202 igen szavazattal, 3 ellenében, 131 tartózkodás mellett elfogadta az ítélőtáblák és a fellebbviteli ügyészi szervek székhelyének és illetékességi területének megállapításáról szóló törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő részét kedden.
Jugoszláv munkaadók: hiba volt aláírni a szabadkereskedelmi megállapodást
A jugoszláv munkaadók szövetsége szerint a jugoszláv kormány nagy hibát követett el, amikor aláírta a magyar kormánnyal a szabadkereskedelmi megállapodást.