Az izraeli legfelsőbb bíróság a gázai házrombolások ellen

Az izraeli legfelsőbb bíróság hétfő délelőtt egyelőre leállította annak a tervnek a végrehajtását, amelynek keretében az izraeli hadsereg a Gázai övezet északi részében le akar rombolni 16 palesztin házat. Mohamed Barake izraeli arab képviselő javaslatára a bíróság úgy döntött, hogy a 12 család által lakott épületek lerombolása csak akkor lenne jogszerű, ha az épületek veszélyeztetnék az állam életbe vágóan fontos érdekeit. A hadsereg arra hivatkozik, hogy az épületekben palesztin szélsőségesek barikádozták el magukat, akik merényletekre készülnek az izraeli fegyveres erők ellen – jelenti a dpa az izraeli rádióra hivatkozva. Mind Izraelben, mind pedig világszerte erősen vitatják a palesztin házak lerombolásának...

Dr. Kecskés László

2002. január 31-én a Magyar Közlöny 15/2. számában megjelent az új magyar Polgári Törvénykönyvnek elsõ – a széles nyilvánosság számára is megismerhetõvé tett – “õstervezete”. A 210 oldalas koncepción közel 100 elméleti jogász munkálkodott, 1998 óta amikor is a Horn-kormány határozatot hozott egy új PTK kidolgozásáról. Dr. Vékás Lajos, a kodifikációs munka koordinátora szerint a kódex várhatóan 2006-ra kerülhet törvényjavaslati formába. A új törvény méreteiben jócskán meghaladni készül 1959-ben született elõdjét, melynek 687 szakaszával szemben megközelítõleg kétezer szakasza lesz. Erre magyarázatot adhat, hogy az új magánjogi kódex monista szemlélettel készült: a kereskedelmi jogi és a családjogi rendelkezéseket is magában foglalja...

A Tocsik-perben hétfőn ítéletet hirdet a Fővárosi Bíróság

Hétfőn várhatóan kihirdeti ítéletét a Fővárosi Bíróság (FB) a Tocsik-per megismételt első fokú eljárásában. A hat évvel ezelőtti privatizációs botrány kapcsán 804 milliós sikerdíjáról ismerté vált és utóbb csalással vádolt Tocsik Márta, illetve nyolc társának büntetőperében a vádiratot 1997-ban nyújtotta be a Fővárosi Főügyészség.

Nem sértett törvényt a brit kormány

A londoni felső bíróság döntése szerint a brit környezetvédelmi, vidékügyi és mezőgazdasági tárca (Defra) nem követett el törvénysértést amikor elutasította a száj-és körömfájás járvány sújtotta gazdák kérését, hogy indítson a brit kormány nyilvános vizsgálatot a tavalyi száj-és körömfájás járvány okainak, kezelése helyességének feltárására. A testület négy hetes meghallgatás után pénteken elutasította tizenhárom brit állattenyésztő, állatorvos és szállodatulajdonos közös keresetét, amellyel el kívánták érni, hogy bíróság kötelezze a vidékügyi tárcát a nyilvános vizsgálat lefolytatására a múlt év februárjától tizenegy hónapon át tartó járványról. Az indítvány támogatói azzal érveltek, hogy Margaret Beckett vidékügyi miniszter törvényt sértett, amikor elutasította a gazdák kérését egy...