Románia alkotmányát 1991-ben fogadta el a Parlament, és 1991. december 8.-án jóváhagyó népszavazással lépett hatályba. Az azóta eltelt idõszak az alaptörvény számos gyenge pontját nyilvánvalóvá tette. Szakértõk és politikusok az utóbbi években egyre gyakrabban tettek és tesznek javaslatokat az alkotmány módosítására.A Nãstase kabinet kezdetben komoly lendülettel és tervekkel fogott az alkotmánymódosítás elõkészítéséhez, ez a lelkesedés azonban nagyon lecsökkent. Jelen tanulmány három kérdéskört jár körül: a) mely eljárás alapján lehet Romániában módosítani az alaptörvényt, b) tervezetek hiányában milyen politikai programok vannak az alkotmánymódosításra és c) lehetséges-e az alkotmánymódosítás, vagyis 2002 az alkotmánymódosítás éve lesz-e. Az alkotmánymódosítás tiltott tárgyai Az 1991-es román...
Szigorították az abortusztörvényt Írországban
Szigorították Írországban az abortusztörvényt. A szerdai népszavazáson kis többséggel a a kormányfő javaslatát támogatják a választók. E szerint akkor is tilos az abortusz ha fennállna a veszélye, hogy a nő öngyilkosságot követ el.
A bírónő meghallgatta a Microsoft és az igazságügy érveit a megegyezés mellett
Szerdán a cég és a minisztérium jogászai ismertették álláspontjukat a módosított megegyezéssel kapcsolatban, ami szerintük túlmegy a tavalyi fellebbviteli bírósági határozat megállapításain is.
Az FTC eltiltotta a Palmot a megtévesztő reklámozástól
Az USA szövetségi kereskedelmi bizottsága (FTC) szerdán bejelentette, hogy megegyezéssel zárult vitája a kézieszköz-gyártó céggel, amelyet gyakorlatilag eltiltottak attól, hogy termékeivel kapcsolatban megtévessze a felhasználókat.
Bírság balatoni éttermek árkartellje miatt
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa, jogellenes árkartell-megállapodás miatt összesen 2,46 millió forintra bírságolt a Balatonnál éttermeket működtető hét egyéni vállalkozót és három gazdasági társaságot. A versenytanács 100-700 ezer forint bírságot szabott ki a vendéglátósokra.
Százezer dollár a feltörésért
A Bodacion Technologies százezer dolláros díjat tűzött ki biomorfikus véletlenszám-generátorának megtöréséért. Az viheti el a tekintélyes összeget, aki megfejti a program működését és a cég által rendelkezésre bocsátott 999 számból pontosan megjósolja, mi lesz az ezredik generált szám.
Jogvédők: a Nike és az Adidas kizsákmányol
Az Oxfam Community Aid Abroad ausztrál jogvédő szervezet legfrissebb jelentése szerint a Nike és az Adidas indonéziai beszállítóinál továbbra is embertelen körülmények között dolgoznak a munkások – közölte a BBC. Az Adidas már visszautasította a vádakat, de az Oxfam az érintett termékek bojkottjára szólít fel.
Svájcban gyanúsak a magyar bankok
A svájci bankszövetség arra figyelmezeti tagjait, hogy a magyar bankokat és üzleti partnereket különös figyelemmel kezeljék. Az intézkedés oka, hogy az OECD által tavaly összeállított feketelistán Magyarországot nem együttműködő partnernek minősítették a pénzmosás elleni küzdelemben.
Elvi döntést hozott a Hírközlési Döntőbizottság
Mint ismeretes, néhány internetszolgáltató és a Matáv vitában áll egymással az internetes díjmegosztás kérdésében. A HDB március hetedikei ülésén elvi döntést hozott néhány kérdésben, mivel konkrét beadvány nem érkezett hozzá.
Passzolt az ORTT a Pannon Rádió ügyében
Nincs hatásköre foglalkozni az ORTT-nek azzal, hogy a Pannon Rádió jogosan végez-e kampányszervezői faladatot a MIÉP-nek, ezért a testület továbbküldte az Országos Választási Bizottságnak a beadványt.