Az amerikai cégek életét megkeseríti az európai “digitális áfa”

Jövő évtől az amerikai cégeknek forgalmi adót kell szedniük az EU-ból származó ügyfeleiktől, majd az áfát vissza kell utalniuk Európába, még akkor is, ha ott nem tartanak fent irodát. “Ez kétség kívül megnehezíti az életünket”, állítja Stephen Pendregast, a Fictionwise online könyvkereskedés és kiadó tártulajdonosa, akik havi átlagban 10 ezer elektronikus könyvet adnak el, 20-25 százalékban a kanadai és az európai piacon.

Iratismertetés előtt fehérvári maffiaügy

A Legfőbb Ügyészség sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta a Tények vasárnapi adásában elhangzott értesüléseket, mely szerint a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal befejezte a nyomozást a székesfehérvári maffiaügyben. Más források azonban megerősítették, hogy rövid időn belül megtörténhet az iratismertetés, ami – ha a védelem nem tesz újabb indítványt – a nyomozás hivatalos lezárását jelenti.

Haladék az illegális szoftverhasználóknak

Harminc napig nem kezdeményez eljárást a BSA (Business Software Alliance) Magyarország, országos “Tűzszünet” kampányának keretében azon cégek ellen, melyek illegális szoftvereket használnak. A kampány első állomása Győr-Moson-Sopron megye.

Hamis vád miatt nyomoznak rendőrök ellen

Nyomozás indult két érdi rendőr ellen, akiknek az intézkedése után tavaly Tatán előzetes letartóztatásba helyeztek egy egyetemista hallgatót, mert állítólag drogot találtak nála. A bíróság azonban végül bűncselekmény hiányában ejtette a vádat a fiú ellen.

Milosevics-per: Belgrád ET-tagsága forog kockán?

Zoran Djindjics szerb kormányfő egy Spiegel-interjúban “cirkusznak” minősítette a Milosevics-per eddigi történéseit. Az Európa Tanács tisztségviselője viszont érzékeltette: Jugoszlávia ET-felvételénél mérlegelik, hogy Belgrádot kiadja-e az ország területén tartózkodó vádlottakat. Vallomást tett a per harmadik tanúja.

Fiatalkorú útonállók Székesfehérváron

Tizenkét éves kisdiákot rabolt ki két fiatalkorú és két gyermek Székesfehérvárott hétfőn; a csoportot háromnegyed óra alatt elfogta a rendőrség – tájékoztatta az MTI-t a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Tímea nem fog tanúskodni

A hat családtagja megölésével és vérfertőzéssel gyanúsított Pándy András ellen eddig egyetlen tanúvallomáson alapult a vád. Lánya, Ágnes beszélt a gyilkosságokról, aki maga hármat követett el közülük. Pándy szerint azonban lánya egy szekta hatása alatt fantáziál.

A vizsolyi biblia Lengyelországba került?

Az RTL Klub arról értesült, hogy Lengyelországba vitték a február 10-én ellopott vizsolyi bibliát. Már az Interpol is bekapcsolódott a kultúrtörténeti értékű biblia keresésébe. A Borsod megyei rendőr-főkapitányság munkatársai lengyel kollégáikkal közösen próbálnak a biblia nyomára bukkanni.