Megerősítették az egyéni, érdemek szerinti elbírálás elvét és a csatlakozási tárgyalások év végi lezárásának lehetőségét az Európai Unió mai külügyminiszteri ülésén. A résztvevők – megerősítve a soros elnök célkitűzéseit – felvételi kritériumok maradéktalan betartására szólították fel a tagjelölteket. A vezető diplomaták megerősítették elkötelezettségüket a csatlakozási folyamat korábban elhatározott ütemének fenntartása mellett.
Letartóztatták a halottakkal üzletelő lengyel orvosokat
Õrizetbe vett a lengyel rendőrség több mentőorvost és temetkezési vállalkozót, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tíz éve üzletelnek Lódz város halottaival.
Peking tiltakozik a EU-döntés ellen
Peking bírálta az Európai Unió döntését, mely szerint bizonyos kínai élelmiszerek nem fogadhatóak el az európai piacon. Az EU tilalma a szárnyasokra, a nyúlhúsra és a mélyhűtött rákfélékre vonatkozik.
A HM szerint törvényes volt az italbeszerzés
Nem indítanak vizsgálatot a Honvédelmi Minisztérium több mint százezer literes szeszesital vásárlása ügyében. Az italok beszerzésére korábban közbeszerzési pályázatot írtak ki, ennek nyertese, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem beszerzési hivatala igazgatójának a felesége lett. A tárca szerint az üzletet törvényesen kötötték meg.
Az ORTT vizsgálja a Napló szavazását
A tv2 nemrég megújította Napló című műsorát, és benne a voksolást, ám az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) még ezt megelőzően vizsgálatot indított a telefonos szavazás kapcsán.
Öt vádlott áll bíróság elé a lakásmaffia-ügyben
Elkészült a vádirat a kőbányai lakásmaffia-ügyben. Az ügyészség összesen öt embert vádol azzal, hogy 1999 tavaszán-nyarán egyedülálló, idős embereket becsaptak.
Halálbüntetésre számíthatnak a washingtoni gyilkosok
Különleges jelentőségű volt az Egyesült Államokban szokásos szombati focimeccsek kezdőrúgása Washington környékén, a nézők és a játékosok egy emberként ünnepelték, hogy életük visszatért a rendes kerékvágásba.
Szűk esztendő az igazságszolgáltatásban?
Hétfőn találkozik egymással Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, László Csaba pénzügyminiszter és Bárándy Péter igazságügyminiszter. A megbeszélés témája a jövő évi költségvetési támogatás mértéke lesz. Az igazságügyi tárca vezetője az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy mind az ügyészek, mind a bírók számíthatnak a beígért béremelésre. Bárándy ugyanakkor rámutatott: a bíróságok és ügyészségek jövő évi működésében nem a bérrendezés a legfőbb probléma. Ezt azonban vélhetően másképp látják a bírák és ügyészek.
Líbia kártérítést fizet a Lockerbie-per érintettjeinek
A The Sunday Times brit lap szerint Líbia várhatóan 3 millió font kártérítést fizet a PanAm amerikai légitársaság utasszállító gépe ellen 1988-ban elkövetett robbantásos merénylet minden egyes áldozata hozzátartozójának.
Hackerfigyelők az OVI-ban
A legutóbbi választáson száznál több betörési kísérlet közül egyik sem járt sikerrel.