Az Alkotmánybíróság kedden folytatja a tárgyalást az MSZP népszavazási kezdeményezése és a lex Répássy ügyében. Információnk szerint a határozatok tervezete elkészült, s a bírói testület mindkét ügyben még ebben a hónapban nyilvánosan kihirdeti határozatát. A referendum ügyében az Országos Választási Bizottság már korábban hitelesítette a szocialista párt kezdeményezését – az alkotmánybírák ennek szabályszerűségét vizsgálják meg. A másik eljárásban a köztársasági elnök kezdeményezésére foglalnak állást arról: kötelezhető-e a sajtó a vélemények helyreigazítására.
EU: nem lesz Big Bang
Az Európai Bizottság szombaton cáfolta, hogy az Európai Unió tíz új tagállam felvételével bővül 2004-ig. A hírt két német újság röppentette fel, mondván, hogy az új stratégia a jövő kedden publikálandó országjelentésekben benne lesz.
Képviselői jogállás, átláthatóbb regulák
A házszabály és a jogállási törvény módosítása hatpárti egyetértéssel került a T. Ház elé, amely pénteken lefolytatta az általános vitát.
Tíz új taggal bővülhet 2004-ben az EU
Az Európai Unió várhatóan tíz új tagállam felvételével fog bővülni 2004-ben – vélekedik a Frankfurter Allgemeine Zeitung a Brüsszelben jövő kedden publikálandó bizottsági jelentés alapján. Az általában jól értesült konzervatív újság brüsszeli tudósítója erre a következtetésre jut az Európai Bizottság stratégiai papírjának ismeretében, amelyet az idei országértékelésekkel együtt kedden hoznak nyilvánosságra az EU székhelyén. A dokumentum jó esélyt ad az utóbbi hónapokban az élbolytól leszakadt Lengyelországnak is arra, hogy benne legyen az első bővítési fordulóban. A német újság idézte a lengyel tárgyalóküldöttség vezetőjét, Jan Truszczynskit, aki – szintén a jelentés ismeretében – úgy vélte: az EU értékelése segíteni fog Varsónak...
Kína is bekerül a WTO-ba
Kína is tagja lesz a Kereskedelmi Világszervezetnek. A tagállamok erről döntöttek a katari Dohában tartott rendkívüli miniszteri értekezleten. Ezzel az egykor elszigetelt kommunista állam 15 évi küzdelem után a globális piac teljes jogú résztvevője lett, ami várhatóan felgyorsítja a Kínában több mint két évtizede tartó gazdasági reformot és piacot nyit meg a külföldi befektetők előtt. Tajvan befogadásáról holnap szavaznak a tagállamok képviselői.
A veszélyes üzemi kárfelelõsség magyarországi fejlõdése a polgári korszakban
I. Bevezetés “A magánjogi tudomány legszínesebb és legváltozatosabb területe kétségkívül a kártérítés tana. Nincs még egy olyan része a magánjognak, ahol felfogásoknak oly sokféleségével, a véleményeknek oly szétágazóságával, az ellenmondásoknak oly szélsõségeivel találkoznánk, mint itt; de nincs még egy oly része sem, amely az ezerféle kérdéseknek oly kifogyhatatlan mennyiségét vetné felszínre és tartaná állandóan napirenden, mint ez.” E szavakkal kezdi Dezsõ Gyula az objektív felelõsségrõl szóló elsõ magyar nyelvû monográfiát. A XX. század elején igencsak idõszerûnek tûnt ez a kijelentés: a vétlen károkért való felelõsség lerombolni látszott a vétkességre alapított felelõsségi rendszer hosszú idõ óta szilárd bástyáját. A kártérítés jogalapjaként...
Az Torgyán-hű képviselők elutasítják a zárszámadást
A Torgyán-hű kisgazda országgyűlési képviselőknek meg kell jelenniük a parlament hétfői ülésén, és a szakmai kifogások miatt kötelesek nemmel szavazni a zárszámadási törvény zárószavazásakor.
Orbán Viktor bízik a zárszámadási törvény elfogadásában
Orbán Viktor miniszterelnök bízik abban, hogy a parlament hétfőn nagy többséggel fogadja el a múlt évi zárszámadásról szóló törvényt, amely a nyugdíjasok, az ápolónők és a gyógyszerkassza számára is támogatást nyújt.
Pintér megrágalmazta a tűzoltókat?
Jogi lépéseket fontolgat a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete a belügyi tárca ellen, mivel szerintük rágalmazó jellegű, valótlanságokat közvetít a minisztérium megbízása alapján a Kossuth téren működő videokivetítő – mondta Gálos Imre, az érdekképviselet elnök-ügyvivője.
Schlecht feljelentése a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál
A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal kedden hallgatja meg Schlecht Csabát annak a feljelentésnek kapcsán, amelyet ismeretlen tettesek ellen tett az őt ért hamis vádak miatt.