Vitás törvénytervezet

A Ifjúsági és Sportminisztérium sajnálatosnak tartja, hogy csupán egy napig volt teljes az egyetértés a parlamenti pártok között a gyermekek és az ifjúság életlehetőségeiről szóló törvénytervezet egyeztetésekor. Ezt tartalmazza a tárca közleménye. Juhász Gábor szocialista képviselő korábban cáfolta, hogy egyetértés alakult volna ki a pártok között a fontosabb kérdésekről, s az MSZP és az SZDSZ a legutóbbi konzultáción ott sem volt. Az ISM közleménye szerint az egyeztetésen mind a hat parlamenti párt képviselője részt vett és személyes, illetve írásos észrevételeikkel járultak hozzá a törvénytervezet kidolgozásához.

Kuratóriumokról a Médiahajón

A terrortámadás utáni cselekmények tájékoztatásában nem kis szerepe van a magyar sajtónak, a televíziók és rádiók, a napi- és hetilapok szinte kivétel nélkül felelősségük tudatában tájékoztatták a közvéleményt. Ezt írta a Médiahajó utasait köszöntve Mádl Ferenc. Az államfő szerint “a hiteles tájékoztatást gyakran elnyomja az utóbbi években nálunk is egyre népszerűbb szenzációhajhászás és a politikacsinálás igénye”. Utalt arra, hogy egy demokratikus társadalomban nagyon fontos a sajtó szabadsága, de annak együtt kell járnia a tisztességes, elfogulatlan és felelős tájékoztatással. Az immár hagyományos Médiahajó egyik megbeszélésén a négy hazai újságíró-szervezet ismertette elképzeléseit a közmédiáról. Elhangzott, hogy véget kell vetni a politikai pártok...

Eszméletlen betegeket is megloptak a mentősök

Több mint kétmillió forint kárt okoztak azok a mentősök, akik a rendőrség gyanúja szerint kórházba szállítás közben több beteget megloptak. Az Országos Mentőszolgálat egyik munkatársát előzetes letartóztatásba is helyezték. Az öt ápoló, illetve sofőr attól sem riadt vissza, hogy eszméletlen állapotban lévő sérültek pénzét vagy értéktárgyait vegye el.

A tanúvédelem, a magyar nyelv és a honvédségi szolgálat az Országgyűlés napirendjén

Az Országgyűlés szerdán lezárta a büntetőeljárásban résztvevők, az igazságszolgáltatást segítők védelmi programjáról szóló törvényjavaslat általános vitáját és a magyar nyelvnek a gazdasági reklámok és az üzletfeliratok, továbbá egyes közérdekű közlemények közzététele során való használatáról szóló előterjesztés részletes vitáját. Az Országgyűlés a nap folyamán lezárta a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló törvényjavaslat általános vitáját is. A tanúvédelmi programban való részvétel olyan magánjogi szerződésen alapul, amely alapján a felek jogokat szerezhetnek, kötelezettségeket érvényesíthetnek – közölte Kontrát Károly, a Belügyminisztérium politikai államtitkára az igazságszolgáltatást segítők védelmi programjáról szóló javaslat vitájában. Lezsák Sándor (MDF) támogatásáról biztosította a törvényjavaslatot, azt hangsúlyozva,...

Interpol-Europol együttműködési megállapodás

Az Interpol budapesti közgyűlésén szerdán elfogadta az Europollal történő együttműködési megállapodást; a megállapodás a terrorizmust is magába foglaló, nemzetközi bűncselekményekkel kapcsolatos fontos információk cseréjére vonatkozik.

Fidesz: szavát szegte az ellenzék

Várhatóan ellenlépésre készül a Fidesz és az MDF frakciója, amiért az ellenzék nem szavazta meg a kisgazdajelölt Bánk Attilát az Országgyűlés alelnökének. Az ellenzék pedig következetesen tartja magát korábbi álláspontjához: amíg méltánytalanul sok parlamenti tisztség jut a fogyatkozó kisgazdáknak, nem szavazzák meg az FKGP személyi javaslatát.

Hírek az Internethajóról

A témákból: a Matáv 87 nap múlva megszűnő monopóliumának következményei; a Nemzeti Információs Társadalom Stratégia és az e-government.