A móri fegyveres bankrablás áldozatainak hozzátartozói közül már három család akar pert indítani az Erste Bank ellen – jelentette be Magyar György ügyvéd, aki szerint a fegyveres rablásban meghalt biztosítási szakember hozzátartozóitól már megkapta a megbízást a jogi eljárás lefolytatására. A bank két elhunyt alkalmazottjának hozzátartói pénteken beszélik meg vele az eljárással kapcsolatos részleteket. Magyar György kifejtette: az elhunytak hozzátartozói teljes kártérítésért, egyebek között az árván maradt gyermekek számára életjáradékért szándékoznak beperelni a bankot.A hozzátartozók meggyőződése ugyanis, hogy a pénzintézet nem tett meg mindent az ott dolgozók és az ügyfelek biztonsága érdekében. Az ügyvéd jelezte: a kártérítési pert még a...
A bíróság felfüggesztette a Terry Black-ügy tárgyalását
A Fővárosi Bíróság felfüggesztette a Rácz Károly, ismert nevén Terry Black által nevelt gyermek kiadásáért indított pert, amíg az üggyel összefüggő közigazgatási perekben jogerős ítélet születik.
Mécs Imre nem jogerősen pert nyert a Demokratával szemben
A Magyar Demokrata című hetilap megsértette Mécs Imre szabad demokrata országgyűlési képviselő személyiséghez fűződő jogait
Nem jogerősen pert vesztett az ÉS Lezsákkal szemben
Elmarasztalta az Élet és Irodalom (ÉS) című hetilapot, az “Olaj a bűzre” című cikksorozat 5. részében, a Lezsák Sándor MDF-es országgyűlési képviselővel kapcsolatban leírt információk miatt csütörtökön az első fokon eljáró bíróság – tájékoztatta a honatya védője az MTI-t. Ifjabb Pongrácz Tibor ügyvéd elmondta: a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) nem jogerős ítélete szerint a Rajnai Attila által jegyzett, még 2001 áprilisában megjelent cikk kifogásolt része alkalmas volt arra, hogy azt a látszatot keltse, hogy Lezsák Sándor tudtával folytak volna bizonyos olajos ügyletek Lakitelken. A jogi képviselő hozzátette: ez nem felel meg a valóságnak, s az sem, hogy Lezsák Sándor...
Alkotmányellenes az amerikai zászlóeskü szövege?
Alkotmányellenesnek találta az amerikai állami iskolák kötelező zászlóesküjének szövegében az “egy nemzet Istenben” kiegészítést a kaliforniai fellebbviteli bíróság. A zászlóeskü szövegébe az Isten szó egy 1954-ben hozott kongresszusi döntés alapján került be. Egy 49 éves amerikai férfi, Michael Newdow akkor határozta el, hogy pert indít, mikor a lánya iskolába kezdett járni. Az orvos apa ateistának tartja magát, és úgy gondolta, hogy az Isten szó kötelező használata az esküben a vallás elfogadására kényszeríti a gyereket, még akkor is, ha nem kell mondania a szöveget. A fellebviteli bíróság igazat adott a férfinak. A testület szerint a jelenlegi eskü azt sugallja a nem...
Európai szabadalmi oltalmat kapott a magyar “csoda-focicipő”
Az Európai Szabadalmi Hivatal oltalmat biztosított Oroszi László magyar feltaláló irányítósávos focicipő bejelentésére – hangzott el szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. A müncheni székhelyű Európai Szabadalmi Hivatal az oltalmat 2002. április 11-i keltezéssel adta meg, visszamenőleges hatállyal a magyarországi bejelentés 1996. október 14-i időpontjától. Oroszi László szerint az irányítósávos labdarúgó cipő ötletét az Adidas cég jogtalanul használja a 2000-ben piacra dobott Predator Precision, illetve az idén megjelent Predator Mania fantázianevű labdarúgó cipőjén.
Vért vesznek droggyanú esetén Ausztriában
Az osztrák parlament közlekedési bizottsága elfogadta a kormánypártok javaslatát, hogy vért lehessen venni azoktól az autósoktól, akiknél felmerül a gyanú, hogy kábítószert fogyasztottak. A törvényalkotó viszont nem szabályozta a határértékeket. A törvénymódosítást a tervek szerint még a nyáron szavazásra bocsátják és az új szabály 2003. január 1-jén léphet életbe. Mivel az osztrák KRESZ e módosítása az alkotmányos jogokat is érinti, elfogadásához kétharmados többség szükséges, s ez az Osztrák Szociáldemokrata Párt támogatásával jött létre. Az új szabályozás szerint a rendőr gyanú esetén orvoshoz küldheti a vezetőt, s ha az a külső tünetek alapján alaposnak látja a gyanút, vért vehet az illetőtől....
MFB: titoksértést vizsgálnak
Feljelentés-kiegészítést rendelt el az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága annak érdekében, hogy eldönthesse: történt-e bűncselekmény, valamiféle titoksértés a Magyar Fejlesztési Banknál (MFB).
Nemzeti Földalap – a kormánypártok támogatják, az ellenzék elutasítja a törvénymódosítást
A kormánypártok képviselői üdvözölték, a Fidesz és az MDF elutasította a Nemzeti Földalap átalakítását célzó törvénymódosítást, amelynek általános vitáját szerdán kezdte meg az Országgyűlés.
Berlusconi perel és pénzt akar
Becsületsértés miatt pert indított az olasz kormányfő a “Pénznek nincs szaga” című könyv szerzői és kiadója ellen 10 millió eurós kártérítést követelve.