Az Európai Parlament szerint jó a státustörvény

Az Európai Parlament néppárti frakciója szerint a magyar statustörvény elősegíti a kulturális és nyelvi sokszínűség megőrzését Európában. A budapesti tanácskozás után Németh Zsolt külügyi államtitkár elmondta: az európai politikusok állásfoglalása arról szól, hogy az anyaországok is fontos szerepet játszhatnak a kisebbségek identitásának megőrzésében. Wim van Velzen, a kereszténydemokrata és konzervatív képviselőket tömörítő frakció elnökhelyettese azt reméli, hogy a magyar csatlakozási tárgyalások 2002 végén lezárulnak, és a 2004-es európai parlamenti választáson már magyar képviselők is szavazni fognak.

Pallag László pert vesztett Lezsák Sándorral szemben

Pallag László, az Országgyűlés olajbizottságának volt elnöke megsértette Lezsák Sándor MDF-es képviselő jó hírnévhez való jogát – állapította meg november 9-én, pénteken a Békéscsabai Városi Bíróság. A bíróság Tömő Csaba vezette tanácsa kimondta: Pallag László 2000. június 9-én, egy sajtótájékoztatón valótlanul híresztelte, hogy Lezsák Sándor és emberei, a kellő borminősítés érdekében a borminősítő intézetben eljártak, illetve Lezsák Sándor és emberei az MDF politikusa nevében kötöttek szerződést és jártak el. Pallag László kisgazda országgyűlési képviselő ezen a sajtótájékoztatón egyebek között arról beszélt, hogy Pintér Sándor belügyminiszternek, Szabó Iván volt pénzügyminiszternek, Lezsák Sándor országgyűlési képviselőnek és Futaki Géza egykori békési szabaddemokrata parlamenti...

Akár tizenöt évet is kaphat a Károly herceget megtámadó lett lány

Akár tizenöt év börtönbüntetésre is ítélhetik azt a fiatal lett lányt, aki csütörtökön vörös szegfűvel fejbe csapta a rigai látogatáson lévő Károly brit trónörököst. Janis Reiniks lett rendőrparancsnok pénteken elmondta, hogy a 16 éves Alina Lebegyeva ellen magas rangú személyiség egészségének és életének veszélyeztetése miatt indul eljárás. Ilyen esetekben – kiskorú és felnőtt elkövetők esetében is – a maximálisan kiszabható büntetés tizenöt év. Az afganisztáni brit katonai jelenlét és Lettország tervezett NATO-csatlakozása miatt feldühödött fiatal lány akkor csapta fejbe a brit trónörököst, amikor Károly herceg a rigai szabadságemlékműhöz készült virágot elhelyezni Vaira Vike-Freiberga lett elnök társaságában, s éppen brit zászlócskákat...

Kiadvány a szoftverek tisztaságért

A Business Software Alliance Magyarország (BSA) Szoftver nyilvántartó címmel december elején kiadványt jelentet meg azzal a céllal, hogy a gazdálkodó szervezetek önállóan is felmérhessék számítógépeiken futó programjaik tisztaságát – közölte Sebők Erzsébet, a szoftver rendőrség néven is ismert szervezet, BSA főtitkára, pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten. A főtitkár elmondta: a több százezer példányban megjelenő kiadvány segítségével a vállalatok a jelenleg hatályos számviteli törvény és egyéb előírásoknak megfelelően tudnak szoftverjeikről nyilvántartást vezetni, szükség esetén pedig illegális programjaikat legálisra cserélni. A dosszié formában megvásárolható tematikus leírást a Computerbooks kiadó a jogszabályok folyamatos változása miatt fél évente frissíti.

Egyezmény a számítástechnikai bűnözés elleni fellépésről

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága elfogadta az első nemzetközi számítástechnikai bűnözés elleni egyezmény szövegét, melyet mintegy 40 ország minisztere Budapesten ír alá november 23-án – közölte a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztossága (IKB) közleményben. A nemzetközi egyezmény alapvető célja közös büntetőjogi politika kialakítása, a társadalom védelmének biztosítása a számítástechnikai bűnözéssel szemben. A dokumentum megszületését a számítógépes hálózatokon elkövetett bűncselekmények elszaporodása, a nemzetállamok különálló igazságszolgáltatási kereteit túlhaladó jellege indokolta. Az aláírást nagyszabású nemzetközi konferencia előzi meg november 22-én, amelyen nemzeti és nemzetek feletti kormányzati szervek képviselői és a téma legismertebb szakértői tartanak előadásokat – tájékoztatott az IKB.

Fizet a Bridgestone

A japán abroncsgyártó 51,5 millió dollárt hajlandó fizetni, hogy az USA tagállamai ne pereljék be azokért a balesetekért, amiket feltételezésük szerint a Firestone-gumik hibája okozott.

Tiltott politikai reklám a tévében?

Az Országos Rádió és Televíziótestület (ORTT) monitoringvizsgálata tiltott politikai reklámnak minősítette az augusztus 20-ai állami ünnepségekről szóló televíziós összeállítást. Az erről készülő jelentést a jövő héten tárgyalja a testület.

Büntetőfeljelentés a másolásvédett CD miatt

Egy német zenerajongó úgy felháborodott az általa vásárolt audio CD másolásvédelme miatt, hogy büntetőfeljelentést tett a kiadó, a Bertelsmann Music Group (BMG) ellen. A férfi a ‘Just the Best’ címet viselő zenei összeállítás megvásárlása után azt tapasztalta, hogy a lemezt a PC-jén az elektronikus védelem miatt nem tudja lejátszani.