Franciaország is beszállt az uniós bővítés vitájába

Franciaország is bekapcsolódott az EU-bővítés finanszírozásáról folyó vitába, javasolva, hogy halasszák el a megállapodást a tőke szabad áramlásával foglalkozó tárgyalási fejezet egyik kulcsfontosságú eleméről. A Financial Times mai jelentése szerint az EU bővítési munkacsoportjának legutóbbi ülésén felvetett elképzelés arra a rendelkezésre vonatkozik, amely szerint az újonnan csatlakozó országok átmeneti időre megtilthatnák termőföldjeik külföldi tulajdonba kerülését. Az Európai Bizottság nemrég előterjesztett tervezete hétéves mentességet javasol. Franciaország azt kérte, hogy egyelőre “tegyék félre” az időszak hosszára vonatkozó megállapodást, mert a földárak befolyásolni fogják az új tagországoknak folyósítandó közvetlen és közvetett mezőgazdasági támogatások mértékét. Franciaország, amely eddig nem hallatta hangját a bővítés finanszírozásáról...

USA: a legfelsőbb bíróság ismét bekapcsolódik az online pornóról szóló vitába

Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága május 21-én bejelentette: tárgyalni fogja annak az 1998-as törvénynek az ügyét, amely szerint bűncselekmény a felnőtteknek szánt, pornográf online tartalmat oly módon elhelyezni a világhálón, hogy ahhoz gyermekek is hozzáférhessenek. A bírák egy másik bíróság döntését készülnek felülvizsgálni, mely szerint a gyermekeket az interneten védő törvény (Child Online Protection Act, avagy röviden COPA) nem alkalmazható. Az American Civil Liberties Union és más, a szabad véleménnyilvánítás mellett elkötelezett szervezetek szerint a törvény korlátozza a szólásszabadságot. Az igazságügyminisztérium ezzel szemben azt állítja, hogy a törvény korrekt módon kizárólag azokra az anyagokra fókuszál, amelyek a gyermekek számára károsak...

26 millió forint kártérítést fizet a Vas Megyei Önkormányzat egy megrokkant táncosnak

26 millió forint kártérítésre ítélte a vasi önkormányzatot a Legfelsőbb Bíróság. A pénzt egy 1996-ban száz százalékosan megrokkant amatőr táncos lánynak kell kifizetnie a hivatalnak, a havi életjáradék és gondozási díj több mint 300 ezer forintos és a perköltség félmilliós költsége mellett. A fiatal lány egy, az önkormányzat tulajdonában lévő művelődési központban szenvedett balesetet. A kártérítés miatt módosítani kell az önkormányzat éves költségvetését is. Nagy összegű kártérítés kifizetésére kötelezte egy baleset miatt a vasi önkormányzatot a Legfelsőbb Bíróság – közölte Markó Péter, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke. A baleset 1996 január 19-én történt Szombathelyen a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban...

A kormányszóvivő a hírközlési- és a státustörvényről

A kormány a mérsékelten infrastruktúra alapú versenyt támogatja a szolgáltatás alapúval szemben az egységes hírközlési törvény módosításánál – közölte Borókai Gábor kormányszóvivő a kabinet hétfői ülését követő sajtótájékoztatón, a fővárosban. Elmondta, hogy a kormány – a Gazdasági Versenyhivatallal egyetértve – támogatja azt a módosító javaslatot, amelynek értelmében a mobil és a vezetékes rendszer összekapcsolásakor az árat ott határoznák meg, ahol a hívást kezdeményezik. – Vezetékes telefonról kezdeményezett hívások esetében a vezetékes díjak érvényesek – tette hozzá. A kabinet támogatja azt a javaslatot, hogy a kispiaci szereplők beléphessenek a “nagyok” piacára, ugyanezt a nagyok viszont nem tehetik meg. – Az internet...

Újabb forduló az országimázs-perben

Korábbi ígéretüknek megfelelően Keller László és Veres János szocialista képviselők megtámadták az Országimázs Központ ellen indított perükben született elsőfokú, elutasító határozatot.

G. Nagyné Maczó Ágnes a Várhelyi-Maczó perről

G. Nagyné Maczó Ágnes kisgazda alelnök szerint Várhelyi András (FKGP) országgyűlési képviselő hamis vallomást tett a Pesti Központi Kerületi Bíróságon hétfőn.Az alelnök erről annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek kedden, hogy a bíróság első fokon elmarasztalta őt a közte és Várhelyi András között zajló becsületsértési perben. G. Nagyné Maczó Ágnes elmondta: Várhelyi András egy 1998-as Napkeltében elhangzott nyilatkozata miatt perelte be őt. Ebben elmondtam, hogy a kisgazdapártba moszkoviták, kétes hírű egyének, MúOSZ főtitkár-helyettes, Vico-s személyek jöttek, akik szét fogják verni a pártot. A riporter konkrétan rákérdezett, hogy ki a MúOSZ-os és ki a Vico-s, mire én azt feleltem, a Népszabadság is...

Térfigyelő rendszer a budai Várban

Átadták kedden a főváros legújabb térfigyelő rendszerét, amely az idegenforgalmi szempontból kiemelt jelentőségű budai Várban segíti az I. kerületi rendőrkapitányság munkáját. A legmodernebb technikai eszközökkel felszerelt rendszer központja az I. kerületi kapitányságon van, a kamerák pedig a Szentháromság tér – Halászbástya – Dísz tér környezetének megfigyelésére alkalmasak. A térfigyelő kamerarendszer várhatóan megelőzi , illetve könnyebben felderíthetővé teszi a nyílt téren, elsősorban a turisták sérelmére elkövetett bűncselekményeket. A rendszer digitális központja egy kompakt egységben oldja meg a jelzések monitorokon történő megjelenését, rögzítését és archiválását. A beruházás értéke 20 millió forint. A felszerelt eszközök Nagy-Britanniából származnak, a felhasználói szoftvert a rendszert tervező...