Hatósági áras lesz az internetezés telefondíja

A készülő hírközlési törvény hatósági árassá tenné az internet-hozzáférés telefondíját. Az új rendelkezés, mely várhatóan maximálja az internetkapcsolat telefondíját, segítheti az internet hazai terjedését. Az is elképzelhető, hogy átalánydíjas lesz a telefonos internetelérés telefonköltsége, ezt azonban csak ősszel döntik el.

Cyberrendőrség Nagy-Britanniában

Nyolcvan fős csapattal alakult meg az Egyesült Királyság első, kifejezetten internetes bűnüldözésre szakosodott rendőri egysége. A National Hi-Tech Crime Unit nevett kapott osztag az egész ország területén szétszórva segíti majd az interneten zajló bűncselekmények felderítését. A National Criminal Intelligence Service fennhatósága alá tartozó különleges egység 28,62 millió dolláros költségvetéssel gazdálkodhat. Elsődleges feladata az információtechnológiai bűncselekmények önálló felderítése lesz, illetve a helyi rendőri szervek segítése. Emellett fontos feladatuk lesz az internetes bűnözés, az azokat végrehajtó csoportok feltérképezése is. Ehhez a londoni székhelyű csoport az informatikai cégek segítségét is igénybe kívánja venni. Azonban a jogvédő csoportok nem egyöntetűen lelkesek az egység életre...

Magyar Közlöny 42-44. szám

2001. évi MAGYAR KÖZLÖNY 42. szám április 10. ——————————————- 54/2001. (IV. 10.) Korm. r. A nemzetközi közúti fuvarozást végző egyes járművek személyzetének vezetési és pihenőidejének ellenőrzéséről 55/2001. (IV. 10.) Korm. r. Az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról 13/2001. (IV. 10.) KöViM r. A belvízi utakon közlekedő úszólétesítmények hajózásra alkalmassága és megfelelősége feltételeiről, az üzemképesség vizsgálatáról és tanúsításáról 2/2001. (IV. 10.) SZCSM r. A Szociális és Családügyi Minisztérium, valamint az irányítása alatt álló intézmények és államigazgatási szervek szolgálati titokkörének megállapításáról szóló 4/1999. (VIII. 6.) SZCSM rendelet módosításáról 40/2001. (IV. 10.) KE h. Szolgálati viszony megszüntetésről és szolgálati...

Százmilliárd hiányzik az államigazgatás digitalizálásához

Az elektronikus aláírásról szóló törvény hatályba lépése után az e-kereskedelem, és az elektronikus pénzintézeti tevékenység robbanásszerű fejlődése várható – közölte Frischmann Gábor, a Hírközlési Főfelügyelet (HíF) elnöke. A törvény egy új, korszakalkotó jogintézményt hoz létre. Az elektronikus aláírás hitelesítését a kormányok a Nyilvános Kulcsú Infrastruktúra (Public Key Infratructure – PKI) használatával és a hitelesítő központok rendszerének kiépítésével teszik lehetővé. Az aláírt dokumentum és az aláírás ellenőrzése úgy történik majd, hogy egy matematikai algoritmussal újra kiszámítják az eredeti dokumentum ujjlenyomatát, illetve dekódolják a nyilvános kulccsal a digitális aláírást, amelyből szintén előáll az ujjlenyomat. Az aláíró személyazonosságát a nyilvános kulcs ismeretében ebben...

Kritizálják az ISZT TT döntéseit

Az Internet Szolgáltatók Tanácsa Tanácsadó Testülete (TT) döntéseit számos igénylő sérelmezte. Az INTEGRITY Informatikai Kft. szakértőket kért fel a döntések tanulmányozására, akik megvizsgálták a TT eseti állásfoglalásait. A felkért szakértők megállapításait a DomainABC.hu oldal (a Integrity Kft. által üzemeltetett oldal) az alábbiakban sorolja fel: “Az állásfoglalások során a TT megsértette saját szervezeti és eljárási szabályzatát, az állásfoglalások olyan mértékben sértik a TT saját szabályait, hogy gyakorlatilag nem tekinthetők érvényes állásfoglalásoknak. Az INTEGRITY véleménye szerint az állásfoglalások igen jelentős részének kezdeményezése szabálytalanul történt, a TT nem lett volna jogosult azokban dönteni. Számos állásfoglalás abszurd, megalapozatlan, jogszabályi helyekre nem hivatkozik, a döntés...

Lassan döcög az EU szekere

Az Európai Unió Bizottsága a hét elején nyilvánosságra hozott felmérése szerint a június határidejű cselekvési programoknak csupán 55%-a fejeződik be időre. A Bizottság tagjai kiábrándítónak ítélték, hogy a tagállamok csak igen lassan építik be jogrendjükbe a közösségi irányelveket. A bizottság különösen sajnálatosnak tartja, hogy nem sikerült előrelépni a postai szolgáltatások és az áram- és gázpiacok liberalizációjának kiterjesztésében. Az előbbi pedig igen fontos tényező az európai elektronikus kereskedelem fejlődésében, ahol az áruk házhoz szállításához olcsó és rugalmas postaszolgálatra van szükség. Csalódásra ad okot az is, hogy Dánián, Svédországon és Finnországon kívül egy tagország sem csökkentette az előírt szint alá a lemaradását....

Elfogadták a Munka törvénykönyve módosítását

A javaslat legvitatottabb pontjai a munkaidő szervezésére, a munkaidő-keretre és a rendkívüli munkavégzésre vonatkozó rendelkezések voltak. Emiatt a szakszervezetekkel egyetemben az ellenzék több ízben is hangsúlyozta, ebben a formájában elfogadhatatlan számára a törvénymódosítás, amelyet főként az uniós jogharmonizáció miatt tartott fontosnak a kormányzat.

Dot.LAW Domains Now Available

Now you can register www.yourname.law. New.net has released 20 new domain extensions and now more than 16 million Internet users can access “dot.LAW” domains. New.net is continuously expanding the number of new users through ISP partners and software downloads. The registration fee for one year is $25 and you get free URL forwarding.Go to New.net now to see if the domain you want is still available!

Adóharmonizációról vitáznak a pénzügyminiszterek

Az EU-pénzügyminiszterek e heti malmői informális ülésükön megvitatják az adópolitika további harmonizációját. A találkozóra készült s kiszivárgott javaslatok szerint az Európai Bizottságon belül szakértői csoportot hoznának létre azzal a feladattal, hogy azonosítsa az etikátlan versenyt okozó nemzeti adószabályokat, és javasolja azok megváltoztatását. A prioritást élvező területek közé tartozik az internetes kereskedelem, a magánnyugdíjak és az energiahordozók adóztatása.