Befejezték a súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt elítélt Tasnádi Péter ellen negyedmilliárd forintos adócsalás miatt elrendelt nyomozást. Az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatósága napokon belül megküldi a nyomozati iratokat és vádemelési javaslatot az ügyészségnek – írja a Népszabadság.
Ingyenrepülés mások bónuszával
Feljelentette saját cégét a Fővárosi Főügyészségnél a HungaroControl (HC) egyik munkatársa, mert szerinte a HC vezetői a cég által fizetett repülőutak után járó törzsutaspontokat magáncélra gyűjtik – írja a Népszabadság.
Felfüggesztették a feltaláló Adidas elleni perét
Felfüggesztette a Fővárosi Bíróság az Oroszi László feltaláló által az Adidas ellen indított polgári pert addig, amíg a Magyar Szabadalmi Hivatalnál a világcég kezdeményezte államigazgatási eljárás jogerősen le nem zárul.
Magyar cég gyártja a lengyelek okmányait
Egy budapesti magáncég, a Multipolaris Kft. is részese annak a konzorciumnak, mely a lengyel okmányok cseréjéhez szükséges rendszer kiépítéséért felel. Ahhoz, hogy Lengyelország mind a 40 millió lakosa idejében kicserélhesse lejárt papírjait, naponta 5-10 ezer személyi igazolványt és 10-12 ezer útlevelet kell gyártani.
2004-től magyarul is elérhető lesz az EU hivatalos honlapja
Hazánk 2004-es EU-csatlakozását követően nem sokkal már magyar nyelven is elérhető lesz az Európai Unió jelenleg 11 tagállamának nyelvén “beszélő” hivatalos weblapja – erről Eörsi Mátyás képviselő, a parlament külügyi bizottságának SZDSZ-es alelnöke beszélt a Prím Online-nak.
Vasilescu János műgyűjtő kegyelmet kért fia számára
Vasilescu János műgyűjtő a napokban kegyelmi kérelemmel fordult fia érdekében Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz; levelében a Fővárosi Bíróság január 14-én hozott, három év szabadságvesztést kirótt jogerős ítéletének felfüggesztését kérte.
Az ÁSZ elnöke a korrupcióról
Az Állami Számvevőszék elnöke szerint az ország leértékeléséhez vezethet, ha a politikai erők azon versengenek, hogy minél korruptabbnak tüntessék fel a másik oldalt.
Kedvezménytörvény: magyar-szlovák külügyminiszteri találkozó lesz Pozsonyban
Rövid munkalátogatásra Pozsonyba várják csütörtökön a magyar külügyminisztert. Kovács László a kedvezménytörvény módosításával kapcsolatos szlovák álláspont elmozdulásának reményében utazik Pozsonyba.
Pénzért spammelnek az egyetemisták
Az Egyesült Államokban néhány tanuló havi húsz dollárért a spammerek rendelkezésére bocsátja egyetemi hálózati elérését. Így nem derülhet ki, hogy valójában melyik reklámozó cégtől származnak a kéretlen reklámok, mert minden jel az egyetem irányába mutat.
Bíróság előtt a rablógyilkosság gyanúsítottjai
Folytatódott a bírósági tárgyalás abban a perben, melyet egy régiséggyűjtő gyilkosai és kirablói ellen indítottak – jelenti a HavariaPress. A 2002. márciusában elkövetett, József körúti rablógyilkosság ügyében két vádlott került a Fővárosi Bíróság elé.