Az MSZP feljelentést tesz az országimázs-pénzek miatt – és a válasz

Az MSZP csalás alapos gyanúja miatt feljelentést tesz az ügyészségen ismeretlen tettes ellen, a Népszabadság hétfői számában megjelent, az Országimázs Központtal, illetve a Happy End Kft.-vel foglalkozó tényfeltáró újságcikk-sorozat alapján. Ezt Kovács László szocialista pártelnök jelentette be sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten. Az érintettek koradálután adtak ki közleményt álláspontjukról. Elmondta: nyilvánvalóvá vált, hogy a Fidesz, annak tanácsadó cégei, a kormány és annak egyes intézményei, tanácsadó cégei, valamint személyi, családi háttere között korrupciógyanús összefonódások vannak. – Az már régóta vélhető volt, hogy közpénzek alakulnak át magánpénzekké. Most felmerül az a gyanú is, hogy a közpénzekből létrejött magánpénzek egy része választási kampánycélokat szolgál, kampányköltségek...

EU-vélemény az autópálya – közbeszerzésekről

Átláthatóbbá kellene tenni a magyarországi autópálya-építésekkel kapcsolatos közbeszerzéseket – mondta Frits Bolkestein, az Európai Bizottság belső piacért, valamint adó- és vámunióért felelős biztosa pénteken budapesti hivatalos látogatása alkalmából, a közgazdaság-tudományi egyetemen tartott előadásában.

Középpontban a polgár: Elektronikus Kormányzati Program

Évente 18 millió órát töltünk ügyintézéssel, éppen ezért az államnak a polgárok igényeire gyorsan és hatékonyan kell reagálnia – erről Kleinheincz Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztossága Elektronikus Kormányzat főcsoportfőnöke beszélt pénteken Békéscsabán az e-kormányzattal foglalkozó konferencián. – Ezért az államnak úgy kell szolgáltatni a XXI. században, mint e versenyszférában tevékenykedő cégeknek, azaz gyorsan és hatékonyan kell válaszolnia a polgárok felmerülő igényeire – fogalmazott. A főtanácsos a továbbiakban ismertette a cél érdekében létrehozott elektronikus kormányzat eddigi fontosabb állomásait. Elmondta: a kormányzati portál a szolgáltató állam és a polgárok közötti legfontosabb elektronikus kapu, amely lehetőséget teremt a hagyományos ügyintézési módszereket megújító,...

Elhúzódó perért kártérítés járhat

Kártérítés járhat azoknak a peres feleknek, akiknek az ügyében a bíróság nem hoz ésszerű időn belül ítéletet – a polgári perrendtartás jövő januárban hatályba lépő módosítása szerint.

Jövő júliusig nem kell nyelvvizsga az államvizsgához

Átmeneti haladékot kapnak azok az egyetemisták és főiskolások, akik még nem rendelkeznek a diploma megszerzéséhez előírt nyelvvizsgával. Jövő év július 31.-éig azok is részt vehetnek az államvizsgán, akiknek még nincs meg a megfelelő papírjuk – ha erről az egyetem tanácsa is így dönt. Haladékot kapnak a nyelvizsga letételére a felsőoktatásban tanulók. 2003. július 31-ig a diploma kiadásának és nem a záróvizsgára bocsátásnak lesz a feltétele a nyelvvizsga-bizonyítvány – közölte a felsőoktatási ügyekért felelős helyettes államtitkár. Kiss Ádám elmondta: ezzel a lehetőséggel akkor élhetnek a hallgatók, ha az intézményi tanács is így dönt. A kedvezmény a jelenlegi nyelvvizsga-követelmények szerint mintegy 6-10...

Életfogytiglani szabadságvesztés fenyegeti a gyilkos kutyák gazdáját az Egyesült Államokban

Veszélyes kutya tartásáért, gondatlanságból elkövetett emberölésért akár életfogytiglani börtönbüntetésre is ítélhetnek egy Los Angeles-i kutyatulajdonost, akinek állatai a múlt év januárjában szétmarcangoltak egy embert. Az ügyben illetékes Los Angeles-i esküdtszék bűnösnek találta csütörtökön kimondott ítéletében a 46 éves vádlottat, egy ügyvédnőt. A helyi törvények értelmében az említett bűncselekmények 15 évtől életfogytiglanig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók. Az ítélet mértékét május 10-én hirdeti ki az ügyben eljáró San Franciscó-i bíróság. Az áldozat – egy 33 éves testnevelés-tanárnő, bizonyos Dianne Whipple – a vádlott ügyvédnő szomszédja volt. A San Franciscó-i bérház lépcsőházában támadták rá a vádlott kutyái. Az ügyész borzasztó részleteket tárt az esküdtszék...