A rendszerintegrátorok megkaphatják a Windows forráskódját

A Microsoft “megosztott forráskód” kezdeményezése (Shared Source Initiative) keretében a világ 30 országának 150 rendszeritegrációs tevékenységet végző vállalata kaphat hozzáférést a Microsoft Windowsainak, így többek között a Windows XP operációs rendszernek forráskódjához.

Májustól ENSZ-egyezmény védi a szerzői jogokat

Az ENSZ öt évvel ezelőtt fogadta el az egyezményt, ám az annak életbelépéséhez szükséges ratifikációk száma csak február 20-án, Honduras csatlakozásával telt be, így májustól országok fölötti jogvédelemmel is rendelkeznek a szerzők és a lemezkiadók, jogtulajdonosok.

Az Arago elállt a felügyelet elleni pertől

Az Arago Rt. elállt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ellen indított pertől, amelyben az ötmillió forintos bírság kiszabás hatályon kívül helyezését kérte – közölte a cég pénteken a Magyar Tőkepiacban. A felügyelet az Aragot az Eravis részvényeire tett nyilvános vételi ajánlat kapcsán bírságolta meg. Az ügy előzménye, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tisztességtelen árfolyam-befolyásolás miatt 5 millió forintra bírságolta tavaly októberben az Aragót az Eravis részvényeire tett nyilvános vételi ajánlatával kapcsolatban. Ugynacsak 5 millió forint bírságott szabott ki a felügyelet az Arago Rt. meghatározó tulajdonosára, a Domestore Kft.-re. A PSZÁF indoklása szerint az Arago az Eravis Rt. részvényeire...

Fél év börtön egy sündisznó megöléséért

Csehországban hat hónap letöltendő szabadságvesztésre ítéltek egy 44 éves férfit, aki durván széttaposott egy sündisznót. Az ügy nagy vihart kavart az országban, ahol korábban ilyen esetekben csak feltételes büntetéseket szabtak ki.

Hamarosan vádat emelhetnek a fehérvári maffiaügyben

Nagyon rövid időn belül, talán már a jövő héten eldönti az ügyészség: vádat emel-e, és ha igen, ki ellen a székesfehérvári maffiaügyben. Belovics Ervin, a legfőbb ügyész helyettese ezt egy tegnapi tájékoztatón mondta el a Magyar Hírlapnak.

Megtagadott nyomozás a Terror Háza ügyében

Nem valósult meg bűncselekmény azzal, hogy a Terror Házának tetőpárkányán nyilaskeresztet helyeztek el – tudta meg a Magyar Hírlap a Fővárosi Főügyészségen. Borbély Zoltán szóvivő közölte: a VI-VII. kerületi ügyészség megtagadta a nyomozást egy bejelentés alapján. Az Andrássy út 60. most tudományos kiállításnak ad otthont, s az Alkotmánybíróság határozata szerint a múltat mindenkinek joga van megismerni – állapította meg az ügyészség.