A földművelésügyi minisztérium felelősségre akarja vonni több megyei földhivatal vezetőjét, amiért eddig egyetlen zsebszerződést sem füleltek le.
Szeptemberben megnyílhat az agrárfejezet
Az egész uniós joganyag felét kitevő mezőgazdasági szabályozás folyamatosan változik, azok a magyar jogrendbe fél év csúszással kerülnek be.
Del Ponte népirtással vádolja Milosevicet
A volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze, Carla Del Ponte úgy látja, hogy Slobodan Milosevic volt elnök ellen népirtás vádját fogja emelni Bosznia-Hercegovina és Horvátország ügyében, de a folyamatban levő nyomozások eredményeként ez lehet a vád Koszovó ügyében is.
Egyeztetés alatt az új ifjúsági törvény
Az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) július 15-ig várja, hogy a meghatározó civil korosztályi szervezetek megfogalmazzák véleményeiket, javaslataikat az előkészítés alatt álló új ifjúsági törvénnyel kapcsolatban – közölte a tárca helyettes államtitkára az MTI-vel csütörtökön. Szabó László emlékeztetett arra, hogy a törvény koncepcióját a minisztérium megküldte a Magyar Gyermek és Ifjúsági Tanácsnak, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának, az Országos Gyermek és Ifjúsági Parlamentnek, a történelmi egyházak, a kisebbségek és a fogyatékosok ifjúsági szervezeteinek, valamint a határontúli magyar fiatalok közösségeinek. A helyettes államtitkár jelezte azt is, hogy mindezzel párhuzamosan már folyik a jogszabály normaszövegének kidolgozása. Ezt újra egyeztetni kívánják az érintett társadalmi...
Alkotmánybírósági vétó a XIII. kerületi magasház-rendeletre
Az Alkotmánybíróság többek – között a fővárosi közigazgatási hivatal kezdeményezésére – megsemmisítette a XIII. kerület tavaly novemberi rendeletét, amely lehetővé tette volna 30 méternél magasabb toronyház felépítését a Róbert Károly körút és a Váci út sarkán.Erről szerdán tájékoztatta az MTI-t a közigazgatási hivatal közleményben. A taláros testület az alkotmány és az építési törvény megsértése, illetve amiatt semmisítette meg az egész kerületi rendeletet, mert a helyi szabályozás ellentétes volt a budapesti szintű rendelettel. A közigazgatási hivatal kezdeményezésére az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte a ferencvárosi önkormányzat ebtartási rendeletének néhány szakaszát is, mivel ellentétesek az állategészségügyi szabályzatról szóló miniszteri rendelettel. A közlemény arra...
Az MSZP kontra KVI – ingatlanhasználati vita a bíróságon
November 7-re tűzte ki a bíróság annak a jogvitának a következő tárgyalási fordulóját, amelyben a Magyar Szocialista Párt (MSZP) perli ingatlanhasználati ügyben a Kincstári Vagyoni Igazgatóságot (KVI). Répászky Miklós, az MSZP jogi képviselője szerdán, az első tárgyaláson a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma előtt elmondta: egyebek között azt kérik a bíróságtól, hogy állapítsa meg az MSZP által – a pártok ingatlanhasználatával kapcsolatban tavaly elfogadott jogszabályok kapcsán – bejelentett 29 ingatlan használati jogának létrejöttét és rendelje el a használati jog bejegyzését.A KVI, amely nem hajlandó szerződést kötni minden, az MSZP által igényelt irodára, a kereset elutasítását kéri. Kocsis Tamás, a vagyoni igazgatóság...
Novemberben folytatódik az agrárcégek pere
November 28-án folytatódik a Fővárosi Bíróságon a Fővárosi Főügyészségnek az Agrárinnovációs Kht., az FTC és az Agrármarketing Centrum Kht. (AMC) ellen indított polgári pere, miután a szerdai tárgyalást elnapolták. A döntést többek között az indokolta, hogy a harmadrendű alperes, AMC képviselője nem kapta meg a főügyészségi kereset kiegészítését, így határidőt kért nyilatkozatának megtételére. A jogvita az “Életmód-nap” lebonyolításáról szóló szerződésből kerekedett. Az Agrárinnovációs Kht. tavaly állapodott meg az FTC-vel a május 2-i esemény propagálásáról, és megrendezéséről. A rendezvény elmaradt, annak lebonyolítását 2001. január 19-én átvállalta az AMC. Az “Életmód-napot” azonban máig nem tartották meg. A tárgyaláson a felperes főügyészség képviselője...
A Legfelsőbb Bíróság döntése a taszári repülőtér katonáinak perében
A Legfelsőbb Bíróság szerdai ítéletében hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság másodfokú ítéletét, amely szerint a Magyar Honvédség Kapos Bázisrepülőtér a honvédségi átszervezés során jogellenesen szüntette meg az ottani katonák szolgálati viszonyát. A Legfelsőbb Bíróság egyben megváltoztatta a Fővárosi Bíróság ez ügyben született elsőfokú ítéletét is, megállapítva, hogy a taszári bázison dolgozók szolgálati jogviszonya a felmentésről szóló parancs közlésének időpontjáról számított felmentési idő lejártával szűnt meg. A hatályon kívül helyezett, illetve megváltoztatott ítéletek szerint az alakulat illetékes parancsnoka írásban tájékoztatta az érintetteket, hogy várhatóan szolgálati jogviszonyuk 1997 március 1-jén kezdődő felmentéssel és szeptember 1-jei szolgálati nyugállományba helyezéssel megszűnik. A Magyar...
Folytatódnak a kétoldalú tárgyalások a státustörvényről
Folytatódnak a kétoldalú konzultációk a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvénnyel kapcsolatban – közölte a külügyi szóvivő szokásos szerdai sajtótájékoztatóján.
Státustörvény: a román külügyminisztere levele a konzultációs szándékról
Mircea Geoana román külügyminiszter levelet küldött Martonyi János magyar külügyminiszternek, s ebben hangsúlyozta, hogy Románia őszinte vitát kíván folytatni a magyar státustörvény alkalmazásával kapcsolatos kérdésekről – jelentette a Mediafax román hírügynökség. Martonyi János a múlt héten küldött levelet a román külügyminiszternek. Válaszában Mircea Geoana hangsúlyozta, hogy Románia ezeket a kérdéseket az 1996-ban aláírt román-magyar alapszerződésnek megfelelően, az alapszerződés értelmében létrehozott kormányközi vegyes bizottság keretében kívánja megvitatni. Geoana kiemelte, hogy Románia figyelmet fordít a két ország kapcsolataira. Egyben kifejezte a román fél teljes készségét arra, hogy az őszinte és nyílt kapcsolatok, a jószomszédság, valamint az európai és euroatlanti értékek alapján mélyítsék...