IP & IT: védjegy - domain - internet jogi blog


Umberto Eco halálával mindannyian árvák maradtunk

Pintz és Társai - 2016. február 25.

2016. február 20-án 84 éves korában elhalálozott Umberto Eco, a világhírű olasz szemiotika professzor, akit a világon és Magyarországon is elsősorban A rózsa neve c. alkotás miatt ismert a közönség, pedig életműve ennél nagyságrendekkel volt gazdagabb. Kicsit olyan ez, mintha Einstein teljes életművének az E egyenlő MC négyzet képletet tekintenék. (A cikk további részében spolieresek leszünk.)

Az egész európai kulturális és politikai szféra mély gyászát fejezte ki Umberto Eco halála miatt, kiemelve, hogy egy rendkívüli személyiséggel lett szegényebb a kontinens és a világ. Matteo Renzi olasz kormányfő szerint „egy nagy olasz, egy nagy európai” távozott. Martin Schulz, az Európai Parlament elnökének szavai szerint Eco egy „örök időkre szóló kulturális, irodalmi és pedagógiai örökséget hagyott hátra.”

Umberto Eco műveiben nem foglalkozott külön a joggal, nem volt átfogó jogelmélete, pedig nagyon könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy a mainstream jogász szakma is elfogadta volna meglátásait, mint ahogy tette a szociológus végzettségű Jürgen Habermas esetében is.

Tekintve, hogy jogászként a fő tevékenységünk jelentéssel bíró szövegek előállítása, értelmezése, és az arra adott reflexió, mely szintén jelentéssel bíró szövegek előállításából áll, ezért érdemes legalább egy írás erejéig összefoglalni Eco meglátásait. Ezek ma talán picit banálisnak hatnak, azonban a hatvanas években gyökeresen változtatta meg a tömegmédiáról, a tömegkultúráról és a jelek értelmezéséről szóló ismereteket és elméleteket.

Élete

Umberto Eco 1932. január 5-én született az észak-olaszországi Alessandriában. Apja jogásznak szánta, de teológiát kezdett tanulni a Torinói Egyetemen. Szakdolgozatát Aquinói Szent Tamás gondolataiból írta, viszont az egyetem elvégzésére elvesztette minden hitét Istenben. Az Alma Materbe azonban visszatért, de mint a szemiotika professzora, és itt is tanított élete végéig amellett, hogy a Columbia, a Harvard és az Indianai Egyetem vendégprofesszora volt.

1980-ban jelentette meg A rózsa neve c. művét, mely gyakorlatilag nemcsak az irodalomtudományi körökben, de a szélesebb olvasói réteg előtt is meghozta a világsikert. Ezután még hat nagy regényt írt, (A Focault-inga [1988], A tegnap szigete [1994], Baudolino [2000], Loana királynő titokzatos tüze [2004], A prágai temető [2010] és a magyarul idén Mutatványszám néven a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra érkező Numero Zero [2015]).

Közvetlen, kedves embernek ismerték meg mind diákjai, mind kollégái, akivel egyetemi előadások után bármiről lehetett beszélgetni, ha viszont rossz kedve volt, órákig csak a jegyzeteiben lapozgatott. Később viszont, amikor regényei ismertsége messze túlszárnyalta szemiotikai meglátásait, megtiltotta, hogy óráin regényeiről kérdezzék.
Elkötelezett híve volt Európa kulturális egységének, amely mellett többször kiállt, például egy 2012-ben a Guardiannak adott interjúban.

Munkássága

A szemiotika legegyszerűbben fogalmazva a jelentés (meaning) elkészítésének és közlésének tudománya, mely a jelek befogadásának menetét vizsgálja, és ehhez a különféle analógiák, metaforák és szimbolikus rendszerek létrejöttét, struktúráját és a kommunikációkban történő megjelenését veszi alapul.

Eco elmélete szerint az összes társadalmi jelenség (politika, gazdaság, kultúra, emberi társas érintkezés) egyfajta kommunikáció, és így szemiotikai szempontból is értelmezhetők és vizsgálhatók. A szemiotikai vizsgálódási határait ő terjesztette ki például az illatok, a fizikai érintések, az ízek, a fizikai távolságok (értsd milyen távolságra állsz beszélgetőpartneredtől), a zenei szekvenciák, a formalizált (például programozási) nyelvek, a titkosított kódok és a tömegkommunikáció területére.

Irodalmi művei

Eco összes regényének témaválasztásán és stílusán is erősen érződik tudományos érdeklődése. (A Focault-inga c. művében adta egyik szereplője szájába azt a gondolatot, hogy ha a szifilisz az ember kutatási területe, egy idő után azt is megszereti.)

Idő szempontjából a középkortól a mai Olaszországig végigmegy az összes általa érdekesnek tekintett időszakon, témák szerint pedig az összeesküvés-elméletek, a szövegek értelmének az eltelt idő következményeként előállt megváltoztatott tartalma, a Mussolini-rezsim szimbólumhasználata és a vallásos jelképek álltak regényei középpontjában. Már A rózsa nevében központi kérdés a nevetés mögöttes jelentése. Későbbi művei egyre inkább „meta” jelleget öltöttek, és utánozhatatlan zsenialitással játszott el azzal, hogy igazából mi olvasók sem voltunk benne biztosak, hogy mikor mond ”igazat” az író, és mikor járatja velünk a bolondját.

I. A Focault-inga

A három olasz főszereplő – Casaubon, Belbo és Diotavelli – egy milánói könyvkiadónál dolgozik, mely okkult, illetve spirituális könyvek kiadásával foglalkozik. Hőseink feladata az első szűrési folyamat elvégzése, vagyis a legkevésbé felvállalható művek kiadásának diszkrét elutasítása. Munkájuk során szép lassan mindhárman elkerülhetetlenül felveszik az összeesküvés-elméletek gyártóinak gondolkodását, elkezdik őket parodizálni, így az az ötletük támad, hogy összeállítják a történelem eddigi legnagyobb, leleplezetlen összeesküvésének fiktív történetét: melynek neve a lényegre utalva, egyszerűen „A Terv”.

Mivel Casaubon a templomos lovagok történetéből írta a szakdolgozatát, adja magát a következtetés, hogy innen induljanak ki. A Terv szerint a rend IV. (Szép) Fülöp általi feloszlatása után egy kisebb csoport túlélő templomos Skóciába menekült. Ezek a lovagok úgy döntenek, hogy hat csoportra oszlanak, s százhúsz évenként különböző helyeken találkoznak annak érdekében, hogy a titkos üzenetüket (melynek pontos tartalmát csak az utolsó találkozó alkalmával érthetik meg világosan) egymásnak átadva világuralomra törjenek (mert mi más lenne bármilyen ilyen jellegű csoport célja). Mindegyik csoport csak az előtte és az utána lévővel állt kapcsolatban annak érdekében, hogy a Terv nehogy bármilyen módon kiszivároghasson. A francia és az angol csoport 1584-es találkozójánál azonban hiba csúszik a templomosok számításaiba. Az akkor hatályba lépett naptárreform miatt a két csoport találkozója meghiúsul. Az angolok ugyanis nem értesültek kellő időben, hogy 1584. október 10. után október 24. következik. A Terv alapján a történelem hátralévő része – a baconiánus filozófiától kezdve, a rózsakeresztes lovagrenden, a jezsuitákon, a hasszasszinokon, a hegeliánusokon és a cári titkosszolgálatokon át egészen a nácikig – arról szól, hogy az egymást szem elől tévesztő csoportok burkolt (általában könyv formájában álcázott) üzeneteket váltanak annak érdekében, hogy az elmaradt találkozóra valahogy mégis sor kerülhessen. Ahogy a Terv egyre megfoghatóbb formát ölt, s egyre több konkrétumot tartalmaz, az ember egyre kevésbé hiszi el, hogy egy ilyen zseniális ötlet ne létezne a valóságban, s szinte kívánja, hogy igaz legyen.

A történet hátterének megalkotásához óriási lexikális tudást felvonultató Eco nem feledkezett meg a karakterek árnyalt lélekábrázolásáról, a hatvanas évek Olaszországa hangulatának bemutatásáról, és a szerelmi szálról sem.

II. Baudolino

A történet szerint egy alessandriai születésű parasztfiú Barbarossa Frigyes fogadott fiaként fejébe veszi, hogy megtalálja a korabeli legendák szerint az Indiától is keletre lévő keresztény királyságot, János pap országát. Egyre hihetetlenebb történeteket hallunk, miközben a keresztesek által kifosztott Bizáncban az 1204-es évben Baudolino – aki saját maga által is bevallottan hatalmas hazudozó hírében áll – csak mesél és mesél, és egyre csak mesél. János pap országát, a János papa országában való hit teszi létezővé, csakúgy, mint hogyha több ezer évig ki van állítva egy fakehely, amiben Jézus vérét fogták fel, akkor egy idő után abban a kehelyben valóban Jézus vérét gyűjtötték össze – mondja ki Eco gondolatait Baudolino. A könyv utolsó oldalának elolvasása után én is leküzdhetetlen vágyat éreztem arra, hogy megkeressem János pap országát.

III. A prágai temető

Kedvenc Eco-regényem „főhőse” egy Simonini nevű zsidó-, nő-, emberiség- és általában mindengyűlölő zabagép, aki a tizenkilencedik század összes fontos eseményénél egyfajta negatív Forrest Gumpként van jelen. Eközben, csakúgy mellékesként elkezdi megírni Cion bölcseinek jegyzőkönyvét, a világhírhedt antiszemita iratot. A mellékes itt szó szerint értendő, mivel a kész szövegrészleteket házaló ügynökként propagandacélokra való felhasználási céllal adja el az összes jelentősebb európai titkosszolgálatnak. Később meglepődve tapasztalja, hogy eladott szövegei önálló életet kezdenek élni, és olyan elvadult formát ölteni, melyre még anno ő sem gondolt.

Számtalan örömteli, intellektuális kihívást okozó pillanattal és gondolattal lettem gazdagabb általa, a Prágai temetőt például egy ültő helyemben olvastam el, mint anno a Pál utcai fiúkat. Egy olyan tudós távozott, aki a szövegekről való gondolkodásban paradigmaváltást tudott elindítani, és Stephen Hawkinghoz hasonlóan egyszerű halandó számára felfoghatatlanul komplex elméletét könnyed formában tudta olvasói elé tárni.

Dr. Csirik Márton
Pintz és Társai
www.szabadalmi.hu




A hozzászóláshoz szükséges!


A hozzászólásokban leírtak kizárólag a szerző álláspontját tükrözik!

Az oldal tartalma nem minősül jogi tanácsadásnak.
Kérjük olvassa el a Jogi Fórum felhasználási feltételeit.