Alsó tagozaton csak szülői hozzájárulással lehet megbuktatni a kisdiákot – ez a most kezdődő tanév egyik fontos újdonsága.

Az is új, hogy elég lesz egyszer végig izgulni a vizsgát: az emelt szintű érettségit elfogadják a felsőoktatásban felvételiként. Ebben a tanévben bővül az ingyenes tankönyvhöz jutók köre, és százezer óvodás ingyen étkezik. A diákok biztos nem bánják, ha rögtön a szünetekről beszélünk. Az iskolaév június 15-éig tart és a nagy vakáció előtt háromszor lesz többnapos tanítási szünet. Õszi november 2-ától 5-éig, téli december 20-ától 31-ig, a tavaszi pedig március 24-től 29-éig. Az idei tanév újdonsága egyebek közt, hogy az általános iskola alsó tagozatában, negyedik osztály alatt, csak a szülő engedélyével lehet megbuktatni a diákot. Az első évfolyamokon bevezetik az új nemzeti alaptantervet, majd 12 év alatt felmenő rendszerben a többi évfolyamon is. Indul a kétszintű érettségi, amely kiváltja a felvételi vizsgát is, pontosabban a választható emelt szintű érettségi lesz jó felvételi helyett.

Majdnem 12 ezer diák vesz részt a most induló világnyelv-programban. 400 középiskola indít nyelvi előkészítő évfolyamot, amelyben az órák 40 százalékában idegen nyelvet tanítanak. Újra lesznek pályázatok, a nyelvvizsgadíj visszatérítésére október végéig kell pályázni. Változott az ingyen tankönyvre jogosultak köre. Ebben az évben az eddigi kedvezményezetteken kívül a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülők már az 5-8. évfolyamon is kapnak ilyen segítséget. Az Oktatási Minisztérium tájékoztatása szerint ma körülbelül 700 ezer iskolás kap ingyen tankönyvet. A családi pótlék most már annak az évnek a végéig jár, amelyben a fiatal betölti a 23. évét. Ez egy év plusz az eddigiekhez képest. Körülbelül 100 ezer óvodásnak jár az ingyenes étkeztetés. A családoknak, mint mindig, most is adhatnak a munkáltatók 10 ezer forintos iskolakezdési támogatást adómentesen.