Január elsejétől léptek érvénybe az ötéves adóreform első rendelkezései, de vasárnaptól lépett érvénybe a bébikötvény és a negyedik pillér is.

A kormány 13 pontos adóreformjából idén január elsején négy nagyobb mértékű csökkentés lépett érvénybe, igaz megjelent új adónemként a luxusadó, melynek értelmében a százmillió forintnál magasabb forgalmi értékű ingatlanok után a százmillió forint feletti rész 0,5 százalékának megfelelő összegű éves adót kell fizetni. A leglátványosabb változás nyilvánvalóan a forgalmi adó felső kulcsának 25-ről 20 százalékra csökkentése volt, melynek hatására a legtöbb termék adótartalma mérséklődik. A közügyekkel kapcsolatos információhoz jutás megkönnyítése érdekében a napilapok, illetve az előfizetéses újságok, folyóiratok áfá-ja 2006-tól 5 százalékra csökken. A személyi jövedelemadó felső kulcsa 38-ról 36 százalékra csökken, a 18 százalékos kulcs határa pedig 1 millió 500 ezer forintról 1 millió 550 ezer forintra emelkedik. A legkisebb vállalkozásoknak jelent hatalmas könnyebbséget, hogy 5 millió forint adóalapig 10 százalékra csökken a társasági adókulcs. Ráadásul az idei évtől 50 helyett az iparűzési adó 100 százaléka lesz levonható a társasági adó alapjából, 2008-ban pedig meg is szűnik ez az adónem.

A most életbe lépett törvények új megvilágításba helyezik a családok támogatását is. Az újonnan született gyermekek mindegyike 40 ezer forintot kap az államtól, melynek kamatokkal növelt összegét csak 18. életéve után veheti fel. Amennyiben a szülők nem nyitnak számlát, a summa az ötéves állampapír kamatával emelkedik évente, ám amennyiben akár születéskor, akár később úgy döntenek, hogy egy pénzintézetben Start-számlát nyitnak a gyermeküknek évente legfeljebb 120 ezer forinttal maguk is növelhetik gyermekük vagyonának alapját. A családtámogatási rendszer másik fontos lépése, hogy az eddigi három forrásból – családi pótlékként, adókedvezményként és pénzbeli rendszeres gyermekvédelmi támogatásként – egyenlőtlenül elosztott támogatások helyett 2006. januártól minden gyermeket nevelő család azonos és lényegesen magasabb összegű családi pótlékot fog kapni. Ezzel összefüggésben az egy- és kétgyermekes családoknál megszűnik a családi adókedvezmény, s a három és több gyermekes családok adókedvezménye is csak korlátozott mértékben marad meg. Emelt összegű családi pótlékot kapnak a gyermekeiket egyedül nevelő szülők, és a tartósan beteg, fogyatékos gyermeket nevelők. A gyermekes anyák munkavállalását segíti, hogy a gyermek egy éves korától az édesanya a GYES teljes összegének megtartása mellett is teljes munkaidős állást vállalhat. Ráadásul a teljes munkaidőben munkát vállaló édesanyák munkajövedelmének adóztatása során a GYES-t – a mai szabályoknak megfelelően – adóterhet nem viselő járandóságként kell figyelembe venni.

Január elsejével megkezdődött a kormány által meghirdetett ötéves nyugdíjfelzárkóztatási program is. Ennek első lépéseként a sajátjogú nyugdíjjal nem rendelkező özvegyek nyugdíjának mértéke 2006-ban 50-ről 55 százalékra emelkedik. Ezen felül idén befejeződik a 13. havi nyugdíj bevezetése is. Az öngondoskodás meglévő palettáját egészíti ki a most elindított negyedik pillér, pontosabban egyéni nyugdíjszámla. Az itt elhelyezett összeg után 30 százalékos, legfeljebb 100, illetve 130 ezer forintos szja-kedvezmény vehető majd igénybe. Ez a kedvezmény akkor is jár, ha valaki önkéntes nyugdíjpénztári tagsága után is jogosult adó-visszatérítésre (a nyugdíjra való előtakarékoskodás így tulajdonképpen kétszeresen támogatott).