Az állami támogatások nem ösztönözhetik arra a vállalatokat, hogy más országba helyezzék át gazdasági tevékenységüket, az uniós támogatást nyert cégeket pedig szankcionálni kell, ha bizonyos időn belül máshová költöznek – ez a lényege Alain Hutchinson jelentésének.

„A vállalatáthelyezés több tagállamban súlyos problémát jelent” – áll a Hutchinson-jelentésben. Az áthelyezés a képviselők szerint „nem csak a hagyományosnak nevezett, jelentős munkaerőt alkalmazó iparágakat érinti, mint a textilipar, a cipőipar, a kábelfektetés és a faipar, de a tőkeigényes iparágakat is, mint a kohászat, a gépgyártás, a hajóépítés, a repülőgépgyártás és az elektronikai berendezések, valamint a szolgáltatási szektor egyéb fontos területeit, mint az informatikai programok kifejlesztése és a pénzügyi, tájékoztatási illetve logisztikai szolgáltatások”.

A szöveg megállapítása szerint „a regionális fejlesztési politika célja az Európai Unió valamennyi régiója fejlesztésének elősegítése; ezzel a célkitűzéssel összhangban áll a regionális fejlesztési politika és a versenypolitika közötti koherencia biztosítása, ami azt jelenti, hogy az állami támogatások nem ösztönözhetnek a gazdasági tevékenységek áthelyezésére”.

A képviselők szerint sürgősen létre kellene hozni egy felügyeleti rendszer az áthelyezések gazdasági és szociális költségeinek számszerűsítésére.

Az EP szankcionálná az Európai Unió által támogatott vállalatokat, amelyek a támogatás megadásától számított hét éven belül áthelyezik gazdasági tevékenységüket. Ez a képviselők szerint „egy alapvető fontosságú első lépés az EU-n belül a gazdasági, társadalmi és területi kohézió támogatására”.

„Azok a vállalkozások, amelyek az unión belül helyezik át gazdasági tevékenységüket, és amelyek az eredeti helyükön állami támogatást kaptak de nem teljesítették a támogatásokhoz fűződő kötelezettségeiket, vagy eredeti telephelyükön a nemzeti vagy a nemzetközi jog betartása nélkül elbocsátották a munkaerőt, ne kapjanak állami támogatást tevékenységük új helyszínén, egyúttal zárják ki őket mind a strukturális alapok, mind az állam által nyújtott jövőbeni támogatásokból az áthelyezést követően legalább hét éven át” – kérik a képviselők.

A jelentés arra is kéri az Európai Bizottságot, „hogy hozzon olyan intézkedéseket a régiók tagállami támogatásáról szóló új iránymutatásban, amelyek a támogatások visszafizetésére kötelezik azokat a vállalatokat, amelyek az EU-n belül vagy az EU-n kívül helyezik át tevékenységüket, vagy ezzel fenyegetnek”.

A képviselők listát állítatnának össze azon vállalatokról, „amelyek az állami támogatások vagy a közösségi alapok szabályait megsértették, és tevékenységüket az EU-n belül vagy kívül áthelyezték az érintett szabályozásban meghatározott tilalmi időszak megsértésével”.