Rossz hír a gyesről visszatérő anyukáknak: az Európai Bíróság kedden úgy határozott, hogy a cégek – a foglalkoztatás hosszúsága alapján – többet fizethetnek a férfi alkalmazottaknak.

Az ügyet Bernadette Cadman brit egészségügyi felügyelő kezdeményezte, aki azt nehezményezte, hogy az anyasági segélyről vagy gyesről visszatérő női munkaerő gyakorta kevesebb pénzt kap, mint férfi kollégái.

Ez történt vele is, amikor a szülési szabadságról visszatérve azt észlelte, hogy három férfi kollégája, akik ugyanabban a pozícióban dolgoztak, mint ő, évi 13 ezer euróval többet keresnek. A nő a brit peres eljárást megnyerte, ám a fellebbviteli bíróság a luxemburgi székhelyű taláros testület elé vitte az ügyet.

Az Európai Bíróság azonban kedden úgy vélekedett, hogy a munkahelyen töltött pluszévek nagyobb tapasztalatot eredményeznek az adott munkakörben, ez pedig javítja a munkateljesítményt.

„A szolgálati idő kritériumának alkalmazása alkalmas a munkavállaló által megszerzett, a feladatainak jobb teljesítését lehetővé tevő tapasztalat jutalmazása jogszerű céljának elérésére” – állapítja meg egyebek között az ítélet.

A Bíróság ehhez még hozzáteszi azt is: amennyiben a díjazás meghatározásához a teljesítendő munka értékelésén alapuló munkakör-besorolási rendszert alkalmaznak, nem szükséges bizonyítani, hogy az adott munkavállaló a releváns időszak során olyan tapasztalatot szerzett, amely lehetővé teszi számára feladatainak jobb teljesítését.

Leena Linnainmaa, a női jogászok európai szövetségének elnöke szerint a gyógyírt a problémára az jelenthetné, ha a férfiak is szülési szabadságra mehetnének. Bár erre több uniós tagállamban is lehetőség nyílik, a férfiak rendszerint nem élnek vele.