Attól még, hogy az ügyész távol tartja magát a politikától, nem biztos, hogy a politika is távol akarja tartani magát az ügyészségtől. – hangsúlyozza a legfőbb ügyész a Népszabadságnak adott Interjúban.

„Jómagam és az ügyészség arra törekszünk, hogy pártpolitikai befolyástól mentesen tegyük a dolgunkat.”

Kovács Tamás a Népszabadságnak adott interjújában részletesen beszél az ügyészség és a politika kapcsolatáról, az ügyészség feladatáról, az igazságszolgáltatásban betöltött szerepéről, a közbiztonság jelenlegi helyzetéről.

„Az ügyészség munkájáról bárki véleményt mondhat, de súlyos vádakat csak az fogalmazzon meg, aki bizonyítani is tudja, amit állít.”

“Csak azért, mert valaki fontos tisztséget tölt be vagy választott képviselője egy közösségnek, még ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá is, mint bárki másra. Ezt követeli meg a törvény előtti egyenlőség elve.”

Arra azért volt példa, hogy egy ügyet “mindenki feketének látott, csak az ügyész látta fehérnek, és persze a döntése ellen benyújtott panaszokat elbíráló felettese…

„Igaz, de akkor még mindig ott van a pótmagánvád lehetősége. Tudomásul kell venni, hogy az ügyész nem postás, akinek más dolga sincs, mint hogy a nyomozati iratokat továbbítsa az illetékes bíróságnak! Vannak esetek, amikor “billeg az ügy”, azaz legalább annyi érv és bizonyíték szól a gyanúsított bűnössége mellett, mint ellene. El lehet gondolkodni egy olyan jogi megoldáson is, hogy az ilyen ügyeket ne az ügyész döntse el azzal, hogy nem emel vádat, hanem valamilyen eljárásban a bíróság mondja ki a végső szót. De csak azért emeljünk vádat évente akárhány ember ellen, hogy “megnyugtassuk a közvéleményt”? Én ettől függetlenül nem tartanám ördögtől valónak azt sem, ha lenne egyfajta “parlamenti kontroll”, amely a pillanatnyi politikai érdekeken felülemelkedve, pusztán szakmai alapon ellenőrizné a működésünket. Akár az Alkotmánybíróság is betölthetné ezt a feladatot. Ki kellene találni.”

Vannak politikusok, akik szerint soha nem volt olyan rossz a közbiztonság, mint napjainkban. Ön is így látja?

“A bűnügyi statisztikák stagnálást, kisebb (négyszázalékos) csökkenést mutatnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem változott semmi a bűnözés terén. Történt néhány elképesztően brutális gyilkosság, teljességgel megmagyarázhatatlan és indokolatlan kegyetlen bűntett, amely felborzolta az emberek idegeit. Kegyetlenebbek és jóval gátlástalanabbak lettek a bűnözők – főleg a fiatalabbaknál tapasztalható semmivel sem magyarázható erőszak. Ezzel együtt a számok önmagukért beszélnek: 1966 óta Magyarországon nem volt olyan alacsony az emberölések száma, mint a múlt évben.”

A Népszabadság Online oldalán az interjú teljes terjedelmében elolvasható →