Nyilvánosságra hozta szerzői jogi törvényének tervezett módosítását az új-zélandi kormány. A felülvizsgált 92A jelzésű kiegészítő paragrafus továbbra is megtartja az internetkapcsolat felfüggesztésének lehetőségét, mint az illegális letöltőkre kiszabható szankciót, de ennek alkalmazását többszöri figyelmeztetés és jogerős bírósági döntés előzné meg – írja a Billboard.biz.

Ha az eredeti 92A. klauzula (Section 92A) hatályba lépett volna, Új-Zéland lett volna az első olyan ország a világon, amely törvényi szinten írja elő az internetkapcsolat felfüggesztését, mint az illegális letöltésért kiszabható szankció lehetőségét. A tervezett módosítás azonban az állampolgárok és a jogvédők heves ellenállásába ütközött, ezért a kormány kénytelen volt a rendelkezés bevezetését átmenetileg felfüggeszteni. A helyzetet kezelendő, július elején összeült egy jogi, gazdasági és internetes szakértőkből álló munkacsoport, amelynek javaslatai alapján megszületett a szerzői jogi törvénymódosítás felülvizsgált és átdolgozott változata.

Az új elképzelések szerint egy három fokozatból álló rendszert vezetnének be az országban a törvénymódosítás elfogadását követően. Az első lépésben a jogtulajdonosoknak lehetőségük nyílna panaszt emelni az internetszolgáltatóknál a feltételezett jogsértővel szemben, amely a vele szemben érkezett panaszról értesítené előfizetőjét. Amennyiben a jogsértés megismétlődik, az előbb említett folyamat is megismétlődne, annyi különbséggel, hogy az értesítés mellett egy figyelmeztető üzenetet is mellékelnének, amelyben felszólítják a feltételezett jogsértőt, hogy hagyjon fel tevékenységével. Ha a jogsértés a figyelmeztetés ellenére újból megismétlődik, a jogtulajdonos kérheti a Copyright Tribunal-t, az ún. Szerzői Jogi Bíróságot, hogy rendelje el a jogsértő nevének és adatainak átadását. Ezt követően a jogtulajdonos a bíróságon is panaszt emelhet a feltételezett jogsértő ellen, amelyről a Bíróság értesítené az érintettet. A panasz kézhezvételét követően a jogsértő dönthet úgy, hogy a bírósági tárgyalás helyett él a jogszabály által biztosított közvetítő igénybevételének lehetőségével, és megpróbál peren kívül megegyezni a jogtulajdonossal. Amennyiben a közvetítés sikertelennek bizonyul, az ügy visszakerül a Szerzői Jogi Bíróság döntési hatáskörébe. A testület, ha a jogsértés ténye bebizonyosodik, nagy összegű pénzbírságot szabhat ki, vagy akár az internetkapcsolat átmeneti felfüggesztését is elrendelheti.

Az új-zélandi kereskedelmi miniszter, Simon Power a tervezett módosítással kapcsolatban hangsúlyozta, az illegális letöltés rendkívüli károkat okoz az ország kreatív iparának, amelyet a kormány nem nézhet tétlenül. Mint mondta, nem látja akadályát annak, hogy a jogszabály rövid időn belül elfogadásra kerüljön, mivel úgy véli, hogy a jogszabály fair és korrekt módon kezeli a problémát.