Másfél milliárd forintot is költhetett a BKV végkielégítésekre 2007-óta, mivel Antal Attila korábbi vezérigazgató csaknem nyolcszáz embert küldött el a cégtől egy átalakítás során – mondta kedden Gulyás Attila a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke. Vitézy Dávid, a BKV felügyelőbizottságának Fidesz által delegált tagja szerint a végkielégítési ügyeket nem lehet csak Balogh Zsolt eltávolításával lezárni.

A BKV hétfőn közölte: közös megegyezéssel, végkielégítés nélkül július 31-ével távozott a BKV-tól Balogh Zsolt általános és műszaki vezérigazgató-helyettes.

Gulyás Attila elmondása szerint az Antal Attila által elküldött nyolcszáz dolgozó között voltak felsővezetők, irodisták és szakmunkások is, jelentős részük pedig kapott végkielégítést, erre a kollektív szerződés alapján összesen akár másfél milliárd forintot is elkölthettek – mondta Gulyás Attila hozzátéve: lassan minden ilyen végkielégítési ügy “a felszínre fog kerülni”, és az is, hogy a vezetőváltásoknál ki hány embert küldött el és mekkora végkielégítéseket fizettek ki.

Hangsúlyozta, hogy Balogh Zsolt az elmúlt évek végkielégítéseinek mintegy 10 százalékát írta csak alá, a legtöbb embert elődje, Antal Attila küldte el még 2007-ben. Akkor egy vállalat-átalakítás keretében váltak meg a dolgozók egy részétől, ezzel a lépéssel a szakszervezetek akkor sem értettek egyet – mondta Gulyás Attila.

A másfél milliárd forintba nem számolták bele az elmúlt hetekben nyilvánosságra került végkielégítések összegét.

Vitézy Dávid, a BKV felügyelőbizottságának (fb) Fidesz által delegált tagja Balogh Zsolt menesztésével kapcsolatban azt mondta: kár lenne tagadni, hogy Balogh Zsolt távozása összefüggésben áll az elmúlt napok végkielégítési ügyeivel, de úgy vélte: nem elég, ha a felelősöket elküldik a BKV-tól, a cégnek vissza kell szereznie az összes olyan végkielégítésre kifizetett pénzt, amelyet a BKV nem a törvény által előírtak szerint fizetett ki. Hozzátette: a BKV belső vizsgálata után jogi lépéseket kell ennek érdekében tenni és ő arra fogja kérni az fb tagjait, hogy ebben támogassák.

A BKV hétfőn közölte: Balogh Zsolt feladatait részben Takács Péter jelenlegi logisztikai igazgató veszi át. Kedden a társaság arról tájékoztatott, hogy Takács Péter megbízása visszavonásig érvényes, fizetése a helyettesítési díjjal növekszik, a vezérigazgató javadalma viszont nem változik.

A cég nem közölt információt Balogh Zsolt fizetéséről és távozásának indokáról. Ez utóbbival kapcsolatban csak azt közölték, hogy “a távozásának indokait nem ismerjük, arról Balogh Zsolt tud nyilatkozni”. A BKV szerint “indifferens”, hogy mennyi végkielégítésre lett volna jogosult a távozott vezérigazgató-helyettes, mivel a felek a közös megegyezés során abban állapodtak meg, hogy nem jár a végkielégítés.

Balogh Zsolt neve az elmúlt napokban többször felmerült a végkielégítési botrányokkal kapcsolatban. Ő foglalkoztatta tovább – akkor még megbízott vezérigazgatóként – csaknem 100 milliós végkielégítésének kifizetése után havi 1,2 millió forintért Szalainé Szilágyi Eleonórát a cég volt humánpolitikai igazgatóját, és Bosnyák Gyula volt stratégiai igazgató 40 milliós végkielégítését is ő írta alá.

Balogh Zsolt nevéhez köthető az a munkaügyi per is, amelyben a BKV-t csaknem 100 millió forint megfizetésére kötelezték első fokon, mert végkielégítés nélkül elküldték Szalai László stratégiai igazgatót, aki azonban beperelte a BKV-t, mondván jár neki a végkielégítés. Szalai László legutolsó munkaszerződését Balogh Zsolt írta alá és ő is menesztette.

Németh Szilárd, a fővárosi Fidesz-frakció tagja a múlt héten több alkalommal is azonnali távozását követelte a BKV általános vezérigazgató-helyettesének és Székely Gábornak, a felügyelőbizottság elnökének. A BKV Zrt.-nél tapasztalható botrányok és rendkívül magas végkielégítési ügyek miatt azonnali lemondásra szólította fel a Fidesz nevében Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettest is.

A Fidesz fővárosi képviselője a legfőbb ügyészhez fordult a végkielégítési ügyek miatt, mivel felmerül a különösen nagy kárt okozó hűtlen vagy hanyag kezelés tényállása.