Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Schobert Norbert tulajdonában álló Update Zrt. – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozás az Update péksüteményekről megjelent hirdetéseiben egyebek mellett azt állította, hogy azoknak testsúlycsökkentő hatása van. Az Update Zrt. emiatt 3 millió forintos bírságot kapott.

A 2006-ban alapított Update Magyarország Zrt. (korábbi elnevezéssel: New Update Worldwide Zrt., illetve Norbi Update Worldwide Zrt.). 100 százalékos tulajdonosa Schobert Norbert. A vállalkozás az Update péksütemények forgalmazására franchise rendszert hozott létre. Az első Update péksüteményeket árusító üzlet 2008 decemberében nyílt meg. Tavaly május végéig már 37 ilyen üzlet működött országszerte.

A vállalkozás az Update péksütemények népszerűsítése érdekében széles körű reklámtevékenységbe kezdett. A hirdetésekben egyebek mellett azt állította, hogy az Update péksütemények

  • testsúlycsökkentő és testsúlymegőrző hatással rendelkeznek,
  • szénhidrátmentes lisztből készülnek,
  • csökkentett szénhidráttartalmúak,
  • ajánlottak cukorbetegek számára.

Ezen túlmenően a reklámokban többször szerepelt az „Egészég Világdíj 2009, Norbi Update” felirat is.

A GVH amiatt indított vizsgálatot, hogy ellenőrizze a fenti reklámállítások valóságtartalmát.

I. Az Update péksütemények testsúlycsökkentő és testsúlymegőrző hatása

Az Update péksütemények népszerűsítése érdekében alkalmazott kommunikációs eszközök egyik fő üzenete az volt, hogy ezek a péksütemények a testsúly csökkentésére, illetve megtartására alkalmasak. A GVH az Update péksüteményeket akkor ítéli alkalmasnak a testtömeg-csökkentő, illetve -megtartó étrendbe történő beillesztésre, ha az Update péksütemények energiatartalma minimum 30 százalékkal alacsonyabb, mint a vele összehasonlítható, hagyományos termékeké. Az Update Zrt. részéről benyújtott, illetve a vizsgálat által feltárt dokumentumok, adatok nem bizonyítják, hogy az Update péksütemények energiatartalma minimum 30 százalékkal alacsonyabb, mint a vele összehasonlítható, hagyományos termékeké.

Az eljárás alá vont vállalkozás ugyan csatolt egy összehasonlítást, az azonban alkalmatlan volt a fenti állítás bizonyítására. Az összehasonlítás alapjául egy budapesti cukrász által rendelkezésre bocsátott receptúrát vett. Ugyanakkor a GVH előtt nem ismert ezen receptúra tartalma. Ráadásul az Update Zrt. semmivel sem igazolta, hogy ez az egyetlen egy receptúra megfelelő reprezentativitást jelentene (azt az Update péksüteményekkel összehasonlítható hagyományos élelmiszernek lehetne tekinteni, energiatartalma elfogadható, mint az összehasonlítás alapjául vehető hagyományos élelmiszer energiatartalma stb.) Ám ha a GVH elfogadta volna, hogy a budapesti cukrász által előállított termékek az adott élelmiszerkategória reprezentatív termékeinek minősülnek, a becsatolt dokumentum akkor sem alkalmas a bizonyításra. Az összehasonlításban nem az Update üzleteknek a vizsgálattal érintett időszakban beszállító vállalkozások péksüteményei szerepelnek.

A GVH rendelkezésére álló adatokból ellenben kiderül, hogy az Update üzletekbe a vizsgált időszakban beszállító vállalkozások péksüteményei esetében maradéktalanul nem teljesül az a követelmény, hogy az Update péksütemények energiatartalma legalább 30 százalékkal alacsonyabb, mint a vele összehasonlítható hagyományos élelmiszeré. A beszállító sütőipari vállalkozások péksüteményei vonatkozásában ugyanis semmilyen, megalapozott összehasonlítást lehetővé tevő bizonyíték nem áll rendelkezésre. Például nem ismert egyes termékek energiatartalma, más termékek energiatartalma magasabb volt, mint az összehasonlítási alapul vett termékeké, megint más termékek energiatartalma viszont alacsonyabb volt azokénál, csakhogy nem 30 százalékkal.

II. A szénhidrátmentességre vonatkozó állítások

Az Update péksütemények elkészítéséhez használt lisztkeverék fele hagyományos liszt, fele Lo-Carb Choice sütemény-lisztkeverék. A LoCarb Choice lisztkeverékben 32,4 százalék a szénhidrát. A szénhidrát 28,7 százaléka nem felszívódó, 3,7 százaléka pedig felszívódó szénhidrát. Azaz még abban az esetben sem lehet szénhidrátmentességről beszélni, ha a péksütemények kizárólag Lo-Carb Choice lisztkeverékből készültek volna. Mindez azt jelenti, nem felelnek meg a valóságnak azok az állítások, hogy az Update péksütemények kizárólag szénhidrátmentes lisztből, vagy kizárólag Lo-Carb Choice sütemény-lisztkeverék alkalmazásával készülnek.

III. A csökkentett szénhidráttartalomra vonatkozó állítások

Az Update Zrt. szórólapjain közölte, az „Update 1 Norbi pékség választéka 15-25 % felszívódó szénhidrát”, illetve internetes honlapján közölte, „80 % szénhidrát csökkentve állítunk elő több, mint 14 fajta süteményt”, s „kb. 15-20-szor jobban fogyaszt, mint bármely teljes kiőrlésű, vagy egyéb ilyen cukormentes készítmény, hiszen a liszt segítségével a szénhidrátnak több, mint 75 %-át kivonjuk.”

Ismert, hogy az Update péksütemények gyártói a normál búzaliszt mellett Lo-Carb Choice sütemény-lisztkeveréket használnak fel és emellett ugyanolyan mennyiségű hagyományos lisztet használnak fel. Ráadásul a fogyasztó által megvásárolt késztermékek szénhidráttartalma nem azonosítható a búzaliszt és a Lo-Carb Choice sütemény-lisztkeverék szénhidráttartalmával, mivel a péksütemények (s így pl. a töltelék) elkészítésekor egyéb anyagok is felhasználásra kerülnek. Az Update Zrt. részéről nem kerültek benyújtásra olyan bizonyítékok, amelyek valamennyi Update péksütemény esetén igazolnák, hogy a fent ismertetett állítások megfelelnek a valóságnak.

IV. Cukorbetegnek szóló állítások

Az Update Zrt. azt közölte a fogyasztókkal, hogy az Update péksütemények ajánlottak cukorbetegek számára és több termékén feltüntette a Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége (MACOSZ) emblémáját. Utóbbival kapcsolatban kiemelendő, hogy a logó kommunikációs feltüntetése alkalmas azt a képzetet kelteni a fogyasztóban, hogy a péksütemények cukorbetegeknek készülnek. Ezt a képzetet erősíti a MACOSZ ajánlására történő utalás.

A cukorbetegeknek szánt élelmiszereknek meg kell felelniük a különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. egészségügy miniszteri rendeletben foglalt követelményeknek. Az eljárás alá vont vállalkozás szerint az Update péksütemények szénhidrát tulajdonságai megfelelnek a rendelet előírásainak („az Update péksütemények ugyan nem hivatalos diabetikus ’besorolású’, de az adott termékek piacán diabetikus terméktulajdonságokkal rendelkező termékek”).

Az Update Zrt. és a MACOSZ között 2008. május 28-án létrejött együttműködési szerződés lehetővé teszi az eljárás alá vont számára, hogy az Update alapelvek szerint készült termékeken, illetve az azok csomagolásán, a reklámokon feltüntetheti a MACOSZ logóját, illetve a „MACOSZ ajánlásával készült” szlogent. A GVH ugyanakkor aláhúzza, önmagában ez a megállapodás nem eredményezi azt, hogy az eljárás alá vont kereskedelmi gyakorlata során ne lenne köteles tiszteletben tartani a jogszabályi előírásokat.

Az eljárás alá vontnak azt kellett volna bizonyítania, hogy az Update péksütemények szénhidráttartalma legalább 30%-kal alacsonyabb, mint a vele összehasonlítható hagyományos élelmiszeré. Az eljárás alá vont ennek az elvárásnak az I. pontban részletezett okokból nem tett eleget.

V. Az „Egészség Világdíj 2009”

Az Update Zrt. több kommunikációs eszközön feltüntette az „Egészség Világdíj 2009, Norbi Update” feliratot. Ez többek között az Update pékségekben árusított péksütemények vonatkozásában is egy, a péksütemények egészségre gyakorolt kedvező hatást tulajdonító üzenettel bír. A kifejezés szerepeltetése ugyanis azt sugallja, hogy az egész Norbi Update módszer, s ezáltal minden, az ezen módszerhez kapcsolódó termék részesült a díjban.

A GVH szerint az eljárás alá vont érintett kommunikációs eszközei valótlan információt tartalmaztak. A DrNatura termékeket forgalmazó Alaven Consumer Healthcare Inc. amerikai vállalkozás által 2009-ben bevezetett, s első és ezidáig egyetlen alkalommal Schobert Norbertnek adományozott díj elnevezése ugyanis nem Egészség Világdíj (Global Health Award), hanem DrNatura Egészség Világdíj (DrNatura Global Health Award). A kommunikációs eszközökön azonban nem a teljes név, hanem annak egy rövidített, a fogyasztók számára vonzóbb és meggyőzőbb elnevezése szerepelt. Az Update Zrt. ezzel nem egyszerűen valós tényt megtévesztésre alkalmas módon közölt, hanem valótlan tényt állított.

Amint az a díjat alapító vállalkozás által kiállított dokumentumból egyértelműen megállapítható, a díjat személy szerint Schobert Norbert kapta, nem az Update rendszer. A kommunikációs eszközök üzenete ezzel ellentétben az volt, hogy az Update rendszer egésze részesült a díjban, amely nem felel meg a valóságnak.

A GVH a fentiek miatt megállapította, hogy az Update Zrt. 2008 decembere és 2009 májusa között fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanúsított, amikor egyes kommunikációs eszközeiben valótlan állításokat tett az Update péksüteményekkel kapcsolatban. A versenyhatóság megállapította továbbá, hogy az Update Zrt. 2009 februárja és májusa között akkor is fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanúsított, amikor egyes kommunikációs eszközein az „Egészség Világdíj 2009, Norbi Update” feliratot szerepeltette. Mindezek miatt a GVH 3 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra.

A bírság összegének meg állapításakor a versenyhatóság súlyosbító körülménynek vette, hogy az Update Zrt. korábban hasonló ok miatt kapott elmarasztalást. A bírság összegét növelte az is, hogy a megtévesztő hirdetések testsúlyproblémákkal, cukorbetegséggel küzdő fogyasztók széles köréhez jutottak el több hónapon keresztül. A GVH jelentős súllyal bíró enyhítő körülményként értékelte ugyanakkor, hogy az Update Zrt. a GVH előzetes álláspontjának kézhezvételét követően nem vitatta, hogy kereskedelmi kommunikációja nem volt mentes a hibáktól, illetve akként nyilatkozott, hogy az eljárás során tett, a kereskedelmi kommunikáció módosítására irányuló kötelezettségvállalási nyilatkozatában foglaltak lényegi elemeit az általa ismertetettek szerint akkor is meg kívánja valósítani, ha a GVH nem fogadja el nyilatkozatát.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-70/2009.