2012. január 1-jei hatállyal Spanyolországban megszűnt az üreshordozó-díj, legalábbis a korábban ismert formájában. A spanyol kormány várhatóan a közeljövőben fogja megalkotni azt az új rendszert, amely a szerzői jog jogosultjai számára biztosítja majd a kompenzációt a műveik magáncélú másolása miatt kiesett bevételeik után.

Az Európai Unió azon tagállamaiban, ahol ilyen típusú jogdíjat kell fizetni, számos kritika és támadás éri a fennálló szabályozást. A spanyol fejlemény mérföldkőnek is tekinthető e tekintetben. A változás közvetlen előzménye az Európai Unió Bíróságának az ún. Padawan ügyben hozott ítélete, amelyben a bíróság az üreshordozó-díjakra vonatkozó spanyol szabályozás EU jognak való megfelelését vizsgálta.

Az üreshordozó-díj azt a célt szolgálja, hogy a szerzőknek és egyéb jogosultaknak kompenzációt nyújtson a műveik és egyéb teljesítményeik magáncélú másolása miatti bevételkiesésre tekintettel. Habár az egyes tagállamok nem teljesen ugyanúgy szabályozzák ezt a típusú jogdíjat, általában az üres hordozók gyártója, importőrje vagy első forgalomba hozója köteles azt megfizetni. Szintén eltérő a tagállami szabályozás abban a tekintetben, hogy mely hordozók (CD, DVD lemezek, memóriakártyák, merevlemezek stb.) után és kinek a részére kell fizetni a díjat.

A magáncélú másolás, mint a szabad felhasználás egyik esete, azonban kizárólag természetes személyek által végzett – jellemzően jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgáló – felhasználásokra vonatkozhat. Éppen ezért például azon cégek vagy egyéb szervezetek, akik (digitális) hordozókat használnak fel, nem végezhetnek magáncélú másolást, ezért vitatják annak jogosságát, hogy az általuk megvásárolt hordozók után üreshordozó-díjat kelljen fizetniük. Hasonlóképpen, azon gyártók vagy forgalmazók, akik jellemzően üzleti felhasználásra gyártanak vagy értékesítenek hordozókat, szintén vitatják a díjfizetés jogosságát. A spanyol kormány e vita végére tett pontot, és egy, az Európai Unió Bíróságának útmutatásának megfelelően meghozott spanyol ítéletre is tekintettel hatályon kívül helyezte az üreshordozó-díjra vonatkozó korábbi szabályozást.

A korábbi spanyol rendszer

A spanyol szerzői jogi törvény – a magyar szerző jogi törvényhez hasonlóan – biztosítja a szerzők és más szerzői jogosultak részére a kompenzációt a műveik magáncélú másolása miatt kiesett bevételeik után. Magáncélú másolásra szintén csak természetes személyek jogosultak, a díjat szintén az üres hordozókra vetették ki, és ezt Spanyolországon belül gyártás esetében a gyártóknak, külföldi gyártás esetében pedig az importőröknek/forgalmazóknak kellett megfizetniük minden az országban gyártott vagy oda behozott analóg vagy digitális hordozó után. A spanyol szabályozás egyetemlegességet állapított meg az értékesítési láncban részt vevő további forgalmazók, nagy- és kiskereskedők részére a díj megfizetése vonatkozásban. A díjat a közös jogkezelő szervezetek szedték be.

A Padawan-ügy

A Padawan nevű céget, amely CD-lemezeket, újraírható CD-lemezeket, DVD-lemezeket és MP3-lejátszókat forgalmazott, beperelte a szerzők és szerkesztők közös jogkezelő szervezete, a spanyol SGAE, mert a Padawan 2002 és 2004 között nem fizette meg az üreshordozó-díjat és az SGAE szerint ezzel megsértette a spanyol szerzői jogi törvény rendelkezéseit. A Padawan vitatta ezt és azzal érvelt, hogy e díj digitális adathordozókra való alkalmazása ellentétes az uniós joggal, nevezetesen a 2001/29/EK (Infosoc) irányelvvel, akkor, ha a díjat úgy vetik ki, hogy nem tesznek különbséget abban a vonatkozásban, hogy azokat milyen használatra szánják, azaz a díjat olyan hordozókra is kivetik, amelyeket nem használnak magáncélú másolatok rögzítésére. Az ügyben elsőfokon eljáró barcelonai bíróság a Padawan fenti védekezését elutasította és teljes egészében helyt adott az SGAE követelésének. A döntés ellen a Padawan fellebbezett, a másodfokon eljáró bíróság pedig az Európai Unió Bírósága előzetes döntéshozatali eljárását kezdeményezte abban a kérdésben, hogy az üreshordozó-díj szabályozása összeegyeztethető-e az uniós joggal, különösen pedig az Infosoc irányelvvel.

A Padawan ügyben (C-467/08) az Európai Unió Bírósága által hozott ítéletről a blogon korábban részletesen beszámoltunk, ezért itt a legfontosabbat emelem ki: a bíróság nemleges választ adott a fenti kérdésre, amikor is leszögezte, hogy „a magáncélú másolat után fizetendő díjnak különösen az olyan digitális többszörözésre alkalmas berendezésekre, készülékekre és adathordozókra való különbségtétel nélküli alkalmazása, amelyeket nem magánfelhasználók részére bocsátanak rendelkezésre, és amelyek nyilvánvalóan kizárólag magáncélú másolatok készítésétől eltérő használatra szolgálnak, nem felel meg a 2001/29 irányelvnek.”

Az alapügyben eljáró spanyol bíróság az Európai Unió Bírósága ítéletének fényében elfogadta a Padawan védekezését, megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és elutasította az SGAE keresetét.

A Padawan ügy kihatása az üreshordozó-díj spanyolországi szabályozására

A fenti előzményekre tekintettel az új spanyol kormány által 2011. december 30-án elfogadott 20/2011 számú királyi törvényerejű rendelet 2012. január 1-jével hatályon kívül helyezte az üreshordozó-díjra vonatkozó korábbi szabályozást, így a CD és DVD lemezek, memóriakártyák, merevlemezek stb. gyártóinak vagy forgalmazóinak nem kell többé ilyen jogdíjat fizetniük Spanyolországban. Ugyanakkor továbbra is hatályban maradt az a rendelkezés, amely alapján a szerzőket és egyéb jogosultakat műveik és teljesítményeik magáncélú másolására tekintettel megfelelő díjazás illeti meg. A spanyol kormány várhatóan a következő hónapokban dolgozza ki azt az új rendszert, amely biztosítja, hogy a szerzők és egyéb jogosultak hozzájuthassanak ehhez díjazáshoz. A díj mértékét várhatóan a kormányzat állapítja meg a nemzeti költségvetés terhére. Egyelőre nincs arra vonatkozó információ, hogy a díjazás fedezetét honnan biztosítják majd, így azt sem lehet tudni, hogy erre új adó bevezetése révén kerül-e sor. Tekintettel azonban a bíróságoknak a Padawan ügyben hozott útmutatására, amely szerint az üzleti célra szolgáló hordozók révén nem éri bevételkiesés a szerzőket és egyéb jogosultakat, ezek forgalma vagy használata előreláthatólag más formában sem képezheti a bevételkiesés kompenzációjának fedezetét.

A cikk szerzője dr. Halász Bálint, az Eördögh Bird & Bird Ügyvédi Irodával együttműködő, információs technológiára és szellemi alkotások jogára szakosodott ügyvéd.


(Eredeti megjelenés helye: ESZERINT blog. Az írás átvételére a szerző hozzájárulásával került sor.)