Az államfő kifogásainak figyelembevételével fogadta el ismét a parlament kormánypárti többsége a hegyközségi törvény módosítását hétfőn.

A Ház három héttel ezelőtt a fideszes Font Sándor javaslatára szavazta meg a jogszabály-módosítást, Áder János köztársasági elnök azonban megtagadta az aláírását és visszaküldte az Országgyűlésnek, jelezve: nem tartalmazza teljes körűen az információszabadságról szóló törvényben megállapított garanciális feltételeket. Korábban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is hiányosnak találta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa adatkezelésének törvényi szabályozását.

Az államfő felhívta a figyelmet arra, hogy a törvény nem határozza meg pontosan az adatkezelés célját és időtartamát, az adatok fajtáit, valamint az adattovábbítások részleteit.

Font Sándor eredetileg azzal javasolta kiegészíteni a hegyközségi törvényt, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa feladatellátása érdekében informatikai rendszert működtet, és jogosult a hegyközségi tagok és az adatszolgáltatásra kötelezettek személyes adatainak kezelésére. Javaslata alapján az adatokhoz a hegybírók, a főtitkár, valamint a közigazgatási hatósági ügyben eljáró tisztségviselő számára a hozzáférést biztosítani kell, a hegyközségi tanács pedig az általa kezelt adatokból köteles adatot szolgáltatni a borászati hatóságnak.

A fideszes politikus a köztársasági elnök aggályai nyomán olyan zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtott be, amely felsorolja, hogy a hegyközség tagjainak mely adatait kezelheti, és azt is, hogy az adatkezelésre a tagsági jogviszony megszűnését követő ötödik év végéig van lehetőség.

A most elfogadott módosító javaslat alapján a hegyközségek országos szervezete az adatokat a hegybíró és a főtitkár hatáskörébe tartozó közigazgatási hatósági eljárással összefüggésben kezelheti, továbbá adatot csak a borászati hatóság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a földmérési és térinformatikai államigazgatási szervnek adhat át.

Kapcsolódó cikk:

Hiányos az adatkezelés szabályozása a hegyközségi törvényben – Az államfő visszaküldte az Országgyűlésnek a jogszabályt