Pekingben arra törekszenek, hogy a kínai igazságügyi rendszer szervező elve is a törvényen alapuló kormányzás és a jogállami értékek tiszteletben tartása legyen – mondta el Darák Péter, a Kúria elnöke kedden Pekigben, miután megbeszélést folytatott Vu Aj-jing kínai igazságügy-miniszterrel.

Darák Péter a kétoldalú igazságügyi együttműködés bővítéséről folytatott megbeszéléseket az elmúlt két napban a kínai fővárosban. A Kúria elnöke elmondta: mindkét ország számára fontos, hogy “az állami berendezkedés belső magjához tartozó igazságügyi szervek nyíltan és őszintén osszák meg egymással elképzeléseiket, problémáikat, mert ez mindkét oldalt egyformán tudja segíteni”.

A kérdésre, mi a közös a két rendszerben, azt válaszolta, hogy a feladat mind Magyarországon, mind Kínában azonos. “Megtalálni az igazságszolgáltatás fejlesztésének helyes irányát annak érdekében, hogy az a leghatékonyabb megoldásokkal be tudja tölteni a szerepét, képes legyen teljesíteni alkotmányos feladatát.”

A Kúria elnöke határozott reformkészséget tapasztalt a kínai igazságügyi vezetésben, amelyet “a társadalmi konfliktusok megfelelő kezelésének célja vezérel”. Mint mondta, az igazságügy-miniszter határozott elképzelésekkel bír arról, hogyan kellene átalakítani a közvetlen bírósági rendszer jogi környezetét, miként alakítsák ki, erősítsék meg az ügyvédi rendszert.

Darák Péter elmondta: kínai partnerei figyelemmel hallgatták a magyar és az európai uniós tapasztalatokat, illetve külön is érdeklődtek az unió intézményei iránt. “Szívesen veszik, ha az EU-tagállamként működő, de velük jó kapcsolatokat ápoló országtól, mintegy alulnézetből kapnak ezeknek az intézmények a működéséről információt” – állapította meg.

Találkozóján a legfelsőbb bíróság elnökével, Csou Csianggal több szó esett az együttműködés lehetőségeiről. Mindkét fél kifejezte szándékát, hogy a jövőben a bírák részt vehessenek az egymás országában tartott konferenciákon. Abban is megállapodtak, hogy rendszeresen információt cserélnek a reformok állásáról, elképzeléseik megvalósításáról, illetve felmerült, hogy a Magyarországon bevált joggyakorlat-elemzés módszerét közösen is tesztelik.

Darák Péter a szervezeti méretekre utalóan megjegyezte: míg Pekingben a legfelsőbb bíróságon a 18 kiemelt rangú bíró mellett 1200 bíró dolgozik, addig Magyarországon 83-an végzik ugyanazt a feladatot. Kínában egy évben összesen 14 millió ügyet tárgyalnak a bíróságok.

A találkozó alkalmával a Kúria elnöke az európai környezetvédelmi bírák idei szakmai tanácskozására, a média és a bíróságok viszonyának témájában megrendezendő, szintén európai konferenciára, valamint az európai nemzetközi jogászok szervezetének 2016-os budapesti értekezletére is meghívott kínai bírákat. Darák Péter egyúttal meghívta partnerét is magyarországi látogatásra.

A Kúria elnöke, aki Pekingben egy büntetőügyben tartott bírósági tárgyalásba is betekinthetett, kínai hivatalos programját Sanghajban folytatja. Szakmai programja részeként ott felkeresi a városi felsőbíróságot is.