Lenin híres mondása – bár ő maga ebben a formában soha nem fogalmazta meg – így szól: „Tanulni, tanulni, tanulni.” Lenin nem használta az élethosszig tartó tanulás fogalmát sem, mégis a mondás akár ennek a jelmondata is lehetne.A jelmondat ösztönző, az azonban kérdéses, a követelmény mennyire megvalósítható a gyakorlatban, így a munka mellé mennyire beilleszthető. A piacgazdaság parancsa ugyanis ez: „dolgozni, dolgozni, dolgozni”. Hogyan hozható összhangba ez a kettő?

A kérdésre a tanulmányi szerződés alapján kell választ keresnünk. A tanulmányi szerződést a munkáltató és a munkavállalója kötik. Utóbbi arra kötelezi magát, hogy a megállapodás szerinti tanulmányokat folytatja, és a képzettség megszerzését követően a munkaviszonyát meghatározott ideig – legfeljebb öt évig – felmondással nem szünteti meg. Ezzel együtt a munkáltató azt vállalja, hogy a tanulmányok alatt támogatást – ez elsősorban anyagi támogatást jelent – nyújt a munkavállalónak.

A tanulmányi szerződést kötő felek között fennálló viszonyt a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény („régi Mt.”) részletesen szabályozta, így pontos garanciákat nyújtott a munkavállaló részére, annak érdekében, hogy tanulmányait megfelelő eredménnyel végezhesse. A régi Mt. kifejezetten rögzítette, hogy az iskolai rendszerű képzésben (nappali, esti, levelező oktatás, távoktatás) részt vevő munkavállaló részére a munkáltató köteles a tanulmányok folytatásához szükséges szabadidőt biztosítani. Arról is rendelkezett a régi Mt., hogy vizsgánként – a vizsga napját is beleszámítva – négy munkanap szabadságot kell biztosítani a munkavállalónak, diplomamunka elkészítéséhez pedig tíz munkanap szabadidőt. A nem iskolai rendszerű képzésben (például tanulmányút, nyelvi képzés) részt vevő munkavállaló részére munkaidő-kedvezmény csak abban az esetben járt, ha azt munkaviszonyra vonatkozó szabály elrendelte, vagy a felek a tanulmányi szerződésben erről megállapodtak.

A régi Mt. alapján kialakult bírói gyakorlatban számos eset foglalkozott a tanulmányi szerződést kötő munkavállalót védő garanciákkal. Így egy, a Legfelsőbb Bíróság által felülvizsgálati eljárásban elbírált ügyben a munkáltató a vele tanulmányi szerződéses viszonyban álló munkavállaló munkaviszonyának megszüntetésekor arra hivatkozott, hogy a munkavállaló sikertelen vizsgája miatt a továbbfoglalkoztatása lehetetlenné vált. A munkavállaló a perben azt állította, hogy a vizsgát azért nem tudta sikeresen teljesíteni, mert a munkáltató jogszabálysértő módon nem garantálta számára a vizsga letételéhez – az akkori szabályozás által meghatározott – szükséges feltételeket, így legfőképpen nem biztosította a szükséges felkészülési időt. A Legfelsőbb Bíróság határozatában a munkavállalónak adott igazat. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis azt állapította meg, hogy a felmondás nem volt okszerű, hiszen míg a felmondásban a munkáltató a felmondás okát a munkavállaló hibájában jelölte meg, az valójában saját kötelezettségszegésének betudható. A bíróság tehát elismerte a munkavállaló megfelelő felkészülési időhöz való jogát, és a munkáltató eljárását kötelezettségszegésként értékelte. (Mfv. I. 10. 929/1997/2.)

A tanulmányi szerződés szabályozása 2012. július 1-jével, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény („új Mt.”) hatálybalépésével, jelentősen átalakult. Az új Mt. ugyanis hallgat mind az iskolai rendszerű, mind a nem iskolai rendszerű képzésben résztvevő munkavállaló számára nyújtandó munkaidő-kedvezményekről. A jelenlegi szabályozás alapján a tanulmányok folytatásához, a vizsgák letételéhez és a felkészüléshez szükséges időről a felek a tanulmányi szerződésben rendelkezhetnek, a jogszabály önmagában a munkavállaló számára nem nyújt garanciát.

Az új szabályozás egyértelműen a munkavállalókat hozza nehezebb helyzetbe, míg a munkáltató terheit csökkenti. Ha a munkavállaló és a munkáltató a szabadidő kérdését nem rendezik a tanulmányi szerződésben, egy esetleges jogvitában a munkavállalónak nehéz dolga lesz, ha arra kíván hivatkozni, tanulmányi kötelezettségének önhibáján kívül nem tett eleget. A munkáltatónak ugyanis az új Mt. alapján, ha a tanulmányi szerződés nem mondja ki, nem kötelessége szabadidőt biztosítani a tanulmányok végzéséhez. A munkavállaló nem érvelhet a korábban kialakult bírói gyakorlattal sem, hiszen e döntéseket a bíróságok még a régi Mt. egyértelmű rendelkezéseire tekintettel hozták meg. Ugyanakkor, az új Mt.-ben is megfogalmazásra kerültek olyan alapelvek, mint az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye, a jóhiszeműség és tisztesség elve, vagy a kölcsönös együttműködés elve, amelyekre a munkavállaló akár sikerrel hivatkozhat, mégis absztrakt jellegük miatt biztos jogvédelem nehezen várható ezektől. A munkavállaló egyetlen valóban kikényszeríthetőséget biztosító lehetősége a munkaidő-kedvezmények kérdésének alapos rendezése a tanulmányi szerződésben, kérdés, hogy erre a munkáltató is hajlik-e.

Az új Mt. azzal, hogy az eddigieknél nagyobb döntési szabadságot biztosít a munkáltatónak, egyúttal bizonytalanná teszi a tanulmányi szerződések jövőbeni sorsát is. A szigorú, törvényi garanciák hiánya úgyis sokakat eltántoríthat attól, hogy tanulmányi szerződést kössenek munkáltatójukkal. Ezek alapján – visszatérve Leninre és a jelmondatokra – kétséges, hogy megvalósulhat-e a „tanulni, tanulni, tanulni” és a „dolgozni, dolgozni, dolgozni” elvek összeegyeztetése. Vagy a munkavállalók esetében tisztán csak az utóbbi marad?

Kapcsolódó cikk:

Munkaviszonyt megelőző tanulmányi szerződés? – Szerződési lehetőségek az új Munka Törvénykönyve alapján