Új jogorvoslati rend a NAV határozatokkal szemben - Hatékonyabb jogorvoslat, kihívás a vállalkozásoknak és bíróságoknak

2016.03.24. Jogi Fórum / MTI

Az adóhatósági határozatokkal szembeni jogorvoslat 2017-től várható új szabályai a Deloitte Legal adóperes szakértője szerint hatékonyabbá teszik a jogorvoslatot, de körültekintőbb és tudatosabb fellépést követelnek a vállalkozásoktól és kihívás elé állíthatják a lényegesen kevesebb ügyre berendezkedett közigazgatási bíróságokat.

A kormány által elfogadott törvénymódosítási koncepció gyökeresen megváltoztathatja az adóügyek jogorvoslati eljárásait.

A vállalkozások szempontjából az egyik legjelentősebb változás előreláthatólag az lesz, hogy 2017-től a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) határozataival szemben főszabályként nem lesz lehetőség fellebbezésre, rögtön bírósághoz kell fordulni, a bírósági eljárás pedig egyfokú helyett várhatóan kétfokozatú lesz.

"A változás hátterében többek között az a célkitűzés áll, hogy a NAV által hozott határozatok felülvizsgálatát a hatóságtól minden tekintetben független jogorvoslati fórum lássa el" - emeli ki a cég közleményében Harcos Mihály ügyvéd, aki szerint a közigazgatási bíróságok szervezetrendszerét és létszámát az új szabályozáshoz kell igazítani, hiszen jelenleg évente a NAV mintegy 17 ezer jogorvoslati kérelmet bírál el.

A vállalkozások legtöbbször saját maguk vagy a könyvelőjük, adótanácsadójuk útján intézik a jogorvoslatot, a jövőben viszont ügyvédeket kell majd alkalamazniuk, hiszen a bíróság előtti jogi képviselet tipikusan ügyvédi tevékenység - jegyezte meg Harcos Mihály. A jogszabálymódosítás másik jelentős következménye lesz szerinte, hogy a jogorvoslatban érvényesülni fog a kereseti kérelemhez kötöttség elve. Így a vállalkozásoknak már a jogvita legelején pontosan meg kell majd jelölniük, hogy a NAV határozatát milyen okból és milyen jogi alapon kifogásolják. Így megszűnik az a gyakorlat, hogy a jogorvoslat során kiderülő jogszabáylsértést is figyelembe vegyenek, az azt kérő javára, vagy kárára. 

  • kapcsolódó anyagok
ADÓZÁS
NAV